Csuda Jóska
Innen: wiki.kepregenydb.hu
A lap korábbi változatát látod, amilyen Bayer (vitalap | szerkesztései) 2019. október 23., 08:23-kor történt szerkesztése után volt. (Új oldal, tartalma: „bélyegkép|Csuda Jóska első megjelenése A Szabad Szó napilap képregényfigurája. Az első megjelenés Szőnyi Gyula szignójá…”)
A Szabad Szó napilap képregényfigurája. Az első megjelenés Szőnyi Gyula szignójával jelent meg, feltételezhetően a többit is ő készítette.
A négy képből álló történeteket versikés aláírások kísérték. Az első részekben még inkább a hazai reakciót ostorozták, majd Csuda Jóska világ körüli útra ment, és találkozott a nagyhatalmak vezetőivel, akikről summás véleményt mondott a sorozat. Jóska mellett megjelent néhány mellékszereplő is, mint például Sötét Béni és Kulák Tóni, és a sorozat vége felé néhány részben nem volt látható a főszereplő.
Az első időkben nem volt külön címük a történeteknek, ilyenkor az első képkocka első verssorát használtuk helyette.
1968
| Cím | Lapszám | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Ez itt a kis Csuda Jóska… | 1949/118 | első |
| Gépállomást kap a falu… | 1949/124 | |
| Rémhírterjesztőnek lenni… | 1949/130 | |
| Negyvenhetes választáson… | 1949/135 | |
| Fülük-farkuk lelógatják… | 1949/140 | |
| Kínába szállt Sötét Béni… | 1949/146 | |
| Ez itt de Gasperi s Truman… | 1949/152 | |
| Ausztriába ruccant Jóska.. | 1949/158 | |
| Madridban járt Csuda Jóska… | 1949/164 | |
| Hol a gyatra holland gyötri… | 1949/170 | |
| Nápolyba ment Csuda Jóska… | 1949/176 | |
| Gröndlandba ment Csuda Jóska… | 1949/182 | |
| Párisba ment tegnap Jóska… | 1949/188 | |
| Londonba ment Csuda Jóska… | 1949/193 | |
| Washingtoni Fehér Házban… | 1949/199 | |
| Jóska kománk a kalandot… | 1949/205 | |
| Belgrádba ment Csuda Jóska… | 1949/211 | |
| Newyorkban járt Csuda Jóska… | 1949/223 | |
| Csuda Jóska otthon | 1949/229 | |
| Csuda Jóska Belgrádban | 1949/229 | |
| Miért jár Truman szamáron? | 1949/235 | |
| Sötét Béni meg a szántás | 1949/241 | |
| Csuda Jóska leckét ad | 1949/247 | |
| Csuda Jóska meg a Biztonsági Tanács | 1949/253 | |
| Csuda Jóska Indiában | 1949/258 | |
| Csuda Jóska meg a rémhírterjesztők | 1949/264 | |
| Csuda Jóska meg a Truman | 1949/270 | |
| Jóska meg a Kulák Tóni barázdája | 1949/276 | |
| Jóska meg a kulákpárbaj | 1949/288 | |
| Newyorkból jelentik | 1949/294 | nem szerepel benne Csuda Jóska |
| Kulák Bódog Washingtonban | 1949/300 | nem szerepel benne Csuda Jóska |
| Csuda Jóska a múzeumban | 1950/1 | |
| Miszter Profit kalandja | 1950/7 | utolsó, nem szerepel benne Csuda Jóska |