Pesti Hírlap Vasárnapja

Innen: wiki.kepregenydb.hu

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bayer (vitalap | szerkesztései) 2019. július 6., 10:52-kor történt szerkesztése után volt.

A Pesti Hírlap vasárnapi melléklete 1928-ban indult, színes címlappal, bőséges terjedelemmel, amelyen belül illusztrációk, karikatúrák, rövid képtörténetek is helyt kaptak. 1937. októbertől önálló címként, Képes Vasárnap címen folytatódott. Az utolsó száma 1944. decemberben jelent meg.

Hasonlóan a hetente többször jelentkező Képes Pesti Hírlaphoz, a vasárnapi kiadás is számos külföldi átvételt tartalmazott, de azzal ellentétben teret adott hazai alkotóknak is.

A lap fő karikaturistája Gáspár Antal volt. A Pesti Hírlap Vasárnapjának kezdeti időszakában sokat kísérletezett a több képből álló rajzokkal, Rajzos revü (később Gáspár revü, majd Gáspár képrádió) címen heti összefoglalókat készített, érdekes formai újításokkal élt.

Néhány alkotó beazonosítása még bizonytalan, a listát folyamatosan frissítjük, javítjuk.

A külföldi átvételek közül a legismertebbek a svéd Adamson és brit Bonzó stripek, amelyekből rengeteg jelent meg a lapban, amely az elsők között közölt Mickey Mouse képregényeket is magyarul, bár csak kisebb számban. Otto Soglow világhírű Little King-je "Hegyesszakállú király" címen jelent meg a Pesti Hírlap Vasárnapjában.

További amerikai sorozatok, amelyek nem voltak megnevezve a lapban: Dolly Dimples (Grace Dayton), Pete the Tramp (Clarence D. Russell), Henry (Carl Anderson). Legalább egy rész szerepelt benne a Colonel Up and Mr. Down (Walter Götz) brit stripből is.

A listákat nagyrészt az Arcanum Digitális Tudománytár alapján állítottuk össze.

Képsorok a Pesti Hírlap Vasárnapjában

Magyar alkotók

Sorozat és cím Év Szám Rajzoló Megjegyzés
Kezdődik a szökőév 1928 2 Gáspár Antal
Téli tárlat 1928 3 Gáspár Antal
Áll a bál 1928 4 Gáspár Antal
Példabeszédek és közmondások 1928 5 Gáspár Antal
Nehéz az élet - még az állatnak is sok 1928 6 Gáspár Antal
Farsang 1928 7 Gáspár Antal
Műsoron kívüli szám 1928 8 Gáspár Antal
Le az álarccal 1928 9 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 10 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 11 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 12 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 13 Gáspár Antal
Április 1928 14 Gáspár Antal
Húsvéti revü 1928 15 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 16 Gáspár Antal
Rajzos revü: Mindenki repül 1928 17 Gáspár Antal
Rajzos revü arról, hogy miért remeg a föld 1928 18 Gáspár Antal
Rajzos revü a Nemzetközi Vásárról 1928 19 Gáspár Antal
Rajzos revü: Életvédelmi jelentés 1928 20 Gáspár Antal
Rajzos revü: Balra tarts! 1928 21 Gáspár Antal
Rajzos revü: Előkészületek a pünkösdi üdülésre 1928 22 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 23 Gáspár Antal
Rajzos revü: Olimpiai és más eredmények 1928 24 Gáspár Antal
Rajzos revü: Sarkproblémák 1928 25 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 26 Gáspár Antal
Rajzos revü 1928 27 Gáspár Antal
Rajzos revü: Itt a nyár 1928 28 Gáspár Antal
Rajzos revü: Olimpiai előkészületek Pesten és egyebek 1928 29 Gáspár Antal
Rajzos revü: Beszámoló a kánikuláról 1928 30 Gáspár Antal
Rajzos revü: A mi olimpikonjaink 1928 31 Gáspár Antal
Rajzos revü: Pesti olimpiász 1928 32 Gáspár Antal
Rajzos revü: Istvánnapi előkészületek 1928 33 Gáspár Antal
Leleményes Bandi 1928 34 Forrai Zoltán
Rajzos revü: Szent Istvánkor 1928 34 Gáspár Antal
Falusi pajtik Pesten 1928 35 Faragó Sándor
Rajzos revü: Égi irás 1928 35 Gáspár Antal
Rajzos revü: Haza, haza 1928 36 Gáspár Antal
Nagy Medve meg a kis medve 1928 37 Forrai Zoltán
Rajzos revü: Vége a nyárnak 1928 37 Gáspár Antal
Palkó találmánya 1928 38 Forrai Zoltán
Rajzos revü: Babonakiállítás 1928 38 Gáspár Antal
A csalóka homokdomb 1928 38 Sch. Kovács Kálmán
Rajzos revü: Svájci vendégek Pesten 1928 39 Gáspár Antal
Maki urfi kalandja 1928 39 Szép Lajos
Rajzos revü: Itt az ősz 1928 40 Gáspár Antal
Mokány Peti mint közlekedő-rendőr 1928 40 Sch. Kovács Kálmán
Kacsa-lakodalom 1928 42 Forrai Zoltán
Rajzos revü: Apró hirdetések 1928 42 Gáspár Antal
Rajzos revü: Béfellegzett a makacs életuntaknak 1928 43 Gáspár Antal
Csülökre, hollók! 1928 43 Sch. Kovács Kálmán
Sunyi Sanyi meg a trombita 1928 44 Csernek Antal
Rajzos revü: Kontra művészeti kongresszus 1928 45 Gáspár Antal
Dundi Bandi versenyfutása 1928 45 Szép?
Rajzos revü: Pesti hét 1928 46 Gáspár Antal
Mokány Peti mint tengerész 1928 46 Sch. Kovács Kálmán
Muzsikus Pista 1928 47 Forrai Zoltán
Rajzos revü: Rádió a vasuton 1928 47 Gáspár Antal
Rajzos revü: Szabályozzák a közlekedést 1928 48 Gáspár Antal
Melyiknek kicsoda örül? 1928 48
A szerencsepatkó 1928 50 Faragó Sándor
Rajzos revü Mikuláskor 1928 50 Gáspár Antal
Rajzos revü: Karácsonyi vásár 1928 51 Gáspár Antal
Mokány Peti szánkózása 1928 51 Sch. Kovács Kálmán
Rajzos revü: Kellemes ünnepeket 1928 52 Gáspár Antal
A jól bevert szög 1928 52 Szép Lajos
Rajzos revü: Régi-új táncok 1929 5 Gáspár Antal
Mokány Peti: Lassan járj, tovább érsz 1929 5 Sch. Kovács Kálmán
Rajzos revü: Bréhmségek 1929 6 Gáspár Antal
Medve-kaland 1929 6 Szép Lajos
Kürtös Jancsi kalandja 1929 7 Faragó Sándor
Rajzos revü: Mínusz 30 fok 1929 7 Gáspár Antal
Rajzos revü: Hullámhossz (Hullám Ádám utazásai) 1929 8 Gáspár Antal
Minden sport az orra megy 1929 8 Szép Lajos
Rajzos revü: Kifelé a télből 1929 9 Gáspár Antal
Mokány Peti, a korcsolyabajnok 1929 9 Sch. Kovács Kálmán
Afrikai vadászkaland 1929 10 Faragó Sándor
Rajzos revü: Megkezdődtek a tavaszi versenyek - borbélyverseny 1929 10 Gáspár Antal
Rajzos revü: Március örömei és a házépítő akció 1929 11 Gáspár Antal
Leleményes Árva Peti 1929 11 Kapcza Ila
Rajzos revü: Közeledik a tavasz 1929 12 Gáspár Antal
Mokány Peti, mint baromfitenyésztő 1929 12 Sch. Kovács Kálmán
Rajzos revü: Husvéti meglepetések 1929 13 Gáspár Antal
Mokány Peti: Húsvéti locsolás 1929 13 Sch. Kovács Kálmán
Lurkó leleménye 1929 15 Csernek Antal
Gáspár revü: Mégis csak tavasz lesz 1929 15 Gáspár Antal
A léggömbök 1929 16 Csernek Antal
Gáspár revü: Lakás, divat 1929 16 Gáspár Antal
A végzetes labda 1929 17 Csernek Antal
Gáspár revü: Apró hirdetések 1929 17 Gáspár Antal
Gáspár revü: Virágnyílás idején 1929 18 Gáspár Antal
Mokány Peti, a kis szekeres 1929 18 Sch. Kovács Kálmán
Gáspár revü: Kis grafológia 1929 19 Gáspár Antal
Gáspár revü: Kiadó nyárilakások 1929 20 Gáspár Antal
Mokány Peti, az orvhalász 1929 20 Sch. Kovács Kálmán
Gáspár revü: Ebkiállítás 1929 21 Gáspár Antal
A póruljárt csinytevő 1929 21 Kapcza Ila
Gáspár revü: Anzikszlapok a jó vidékről 1929 22 Gáspár Antal
Mokány Peti mézszürete 1929 22 Sch. Kovács Kálmán
Festőiskola az őserdőben 1929 23 Faragó Sándor
Gáspár revü: Pesti élet 1929 23 Gáspár Antal
Gáspár revü: Gyűjtőhossz 1929 24 Gáspár Antal
A sportbarát zsiráf 1929 24 Szép Lajos
Gáspár revü: Ki a paradicsomból! 1929 25 Gáspár Antal
Mokány Peti mint műpártoló 1929 25 Sch. Kovács Kálmán
A hal-fogta halász 1929 26 Csernek Antal
Gáspár revü: Pesti kirándulás 1929 26 Gáspár Antal
Gáspár revü: Becsomagolva 1929 27 Gáspár Antal
Sajó, a leghajós 1929 27 Kapcza Ila
(Húzná Bodri erőlködve) 1929 28 Faragó Sándor
Gáspár revü: Rövid hírek 1929 28 Gáspár Antal
Gáspár revü: Nyár 1929 1929 29 Gáspár Antal
A veszedelmes tojások 1929 29 Szép Lajos
Gáspár revü: Vizi élet 1929 30 Gáspár Antal
Mokány Peti: Kutya-csere 1929 30 Sch. Kovács Kálmán
Gáspár képrádió: Legújabb 1929 31 Gáspár Antal
Nyuszi-kocsi 1929 31 Mocsay Béla
Mikor a kötél szakad 1929 32 Csernek Antal
Gáspár képrádió: Nyári mérleg 1929 32 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Ünnepi hét 1929 33 Gáspár Antal
A kolbász kalandjai 1929 33 Kapcza Ila
Zsiráf-csutakolás 1929 34 Faragó Sándor
Gáspár képrádió: Szent Istvánnapi népmulatságok 1929 34 Gáspár Antal
Tudós puli 1929 35 Csernek Antal
Gáspár képrádió: Búcsú a nyártól 1929 35 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Kezdődnek a beiratások 1929 36 Gáspár Antal
Mokány Peti: Vadászkaland 1929 36 Sch. Kovács Kálmán
Gáspár képrádió: Kis számtan nagy gyerekeknek 1929 37 Gáspár Antal
Kukk és Bukk 1929 37 Szép Lajos
Gáspár képrádió: Kis természetrajz 1929 38 Gáspár Antal
A furfangos halász 1929 38 Mocsay Béla
Ügyes Jankó, a repülő 1929 39 Faragó Sándor
Gáspár képrádió: A néma frontról 1929 39 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Teljes film 1929 40 Gáspár Antal
Rosszvégű lovaglás 1929 40 Kapcza Ila
Torkos Misi és Torkos Pista 1929 41 BE
Gáspár képrádió: Szőrmék évadja 1929 41 Gáspár Antal
A király és a bohóca 1929 42 Faragó Sándor
Gáspár képrádió: Őszi divatbemutató 1929 42 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Hadijátékok Pesten 1929 43 Gáspár Antal
Kamasz Karcsi kárvallása 1929 43 Szép Lajos
Gáspár képrádió: Rakétával a világűrben 1929 44 Gáspár Antal
Mokány Peti: A koca szüretje 1929 44 Sch. Kovács Kálmán
Jancsi bohóc repülése 1929 45 BE
Gáspár képrádió: Rövid hírek 1929 45 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Rádió hírek 1929 46 Gáspár Antal
Jóska inas meg a jó manócska 1929 46
Gáspár képrádió: Vidám élet 1929 47 Gáspár Antal
Az Ormányos-család 1929 47 Mocsay Béla
A Mikulást nem lehet becsapni 1929 48 Csernek Antal
Gáspár képrádió: Kimustrált állatok 1929 48 Gáspár Antal
Gáspár képrádió: Művelt társalgó 1929 49 Gáspár Antal
A sikeres horgászat 1929 49 Sch. Kovács Kálmán
Gáspár képrádió: Társasjátékok 1929 50 Gáspár Antal
Jancsi bohóc meg a ló 1929 50 Faragó Sándor
Gáspár képrádió: Karácsony előtt 1929 51 Gáspár Antal
Többet ésszel, mint erővel 1929 51 Mocsay Béla
Mumbó megtisztulása 1929 52 Csernek Antal
Gáspár képrádió: Jön a szilveszter 1929 52 Gáspár Antal
Karácsony: betlehemi játékok 1929 52 Gáspár(?)
Sziám története 1929 52
Pesti gyermekjátékok 1930 1 Forrai Zoltán
(Muki úrfi a sok jót vígan csemegézi) 1930 1 Gáspár Antal
A megelevenült kaktusz 1930 2
Két kis kacsa csalódása 1930 3 Mocsay Béla
Báli esték 1930 4 Gáspár Antal
Téli sport 1930 5 Gáspár Antal
Zsákban Jóska 1930 6 BE
Hogyan lesz a karosszékből prémbundás lány 1930 7 Csernek Antal
Só bors paprika 1930 7 Gáspár Antal
A veszedelmes guriga 1930 7 Markos Böske
Furcsa versenyfutás 1930 8 Mocsay?
Hogyan lesz a krumpliból viziló 1930 9 Csernek Antal
Farsag végén 1930 10 Sch. Kovács Kálmán
Az autóbusz fejlődése 1930 11 Gáspár Antal
Tavaszodik 1930 12 Gáspár Antal
Hogyan lesz a haboskávéból nevelőkisasszony 1930 13 Csernek Antal
Április 1930 13 Gáspár Antal
Húsvéti meglepetések 1930 16 Gáspár Antal
Tavasz 1930 17 Gáspár Antal
Apró tragédiák 1930 18 Gáspár Antal
Életképek 1930 19 Gáspár Antal
Korunk 1930 20 Gáspár Antal
Beszéd- és értelemgyakorlat 1930 21 Gáspár Antal
A jövő légiháborúja 1930 23 Gáspár Antal
Nyári étlap 1930 25 Gáspár Antal
Furcsaságok 1930 26 Gáspár Antal
Weekendházak 1930 27 Gáspár Antal
Csitt 1930 28 Gáspár Antal
Hortobágyi rege 1930 1930 29 Gáspár Antal
Mire jó a kosár 1930 30 Gáspár Antal
Álmos bácsi halász-szerencséje 1930 30 Kürthy György
Nyári beszámoló 1930 31 Gáspár Antal
Viziélet 1930 32 Gáspár Antal
Mackóék mulatsága 1930 32 Mocsay Béla
Szent Istvánnapi látványosságok 1930 33 Gáspár Antal
Egyirányú közlekedés 1930 34 Gáspár Antal
(Buzgón olvas a tanár úr) 1930 34 Kürthy György
A slepp 1930 35 Gáspár Antal
Léghajós-kaland 1930 35 Markos Böske
Utirajzok 1930 36 Gáspár Antal
Kezdődik! Beiratás 1930 37 Gáspár Antal
Gáspár őszi divatbemutatója 1930 38 Gáspár Antal
Rövid hírek 1930 39 Gáspár Antal
Szüreti mulatság Genfben 1930 40 Gáspár Antal
Uj jelzőtáblák 1930 41 Gáspár Antal
Javul a közlekedés 1930 42 Gáspár Antal
Deci tele 1930 45 Gáspár Antal
Pesti életképek 1930 46 Gáspár Antal
Nyomorenyhítő akció 1930 47 Gáspár Antal
A drága póstáról 1930 50 Gáspár Antal
Ünnep előtti készülődések 1930 51 Gáspár Antal
Hányféle volt a csók nagyanyáink korában 1930 51 Löffler Lajos A karikatura nagymesterei rovat, 1860-as évekből
A póruljárt dicsekvő 1931 2 Markos Böske
Bodri és a szánkó 1931 5 Markos Böske
A megelevenedett hóember 1931 7 Mocsay Béla
Tavaszodik 1931 12 Gáspár Antal
Nagyapó nadrágja 1931 12 Mocsay Béla
Az örök tavasz 1931 13 Gáspár Antal
A bátor húsvéti nyuszi 1931 14 Mocsay Béla
Paripák 1931 20 Mocsay Béla
A kortes és a képviselőjelölt metamorfózisa 1931 29 Gáspár Antal
Hazatérés a világfürdőről 1931 36 Gáspár Antal
Takarékoskodunk 1931 38 Gáspár Antal
Millen idők! Az állatvédelem jövőjéből 1931 42 Gáspár Antal
Daci Laci bizonyítványa 1931 43 Mocsay Béla
Róka koma póruljárt a Mikulással 1931 49 Mocsay Béla
Daci Laci és a banánhéj 1932 21 Mocsay Béla
Különböző szívási próbák 1932 24 Gáspár Antal
Daci Laci halász-szerencséje 1932 25 Mocsay Béla
Vonalak és pontok divatja 1932 29 Gáspár Antal
Daci Laci falun 1932 29 Mocsay Béla
József királyi herceg 1932 32 Gáspár Antal
Pesti olimpiász 1932 33 Gáspár Antal
Szent István-napi programpontok 1932 34 Gáspár Antal
Dr. Előkelőné nagy beszámolója az olaszországi nyaralásról 1932 35 Gáspár Antal
A zaj elleni liga képeskönyvéből 1932 37 Gáspár Antal
Daci Laci ébresztője 1932 37 Mocsay Béla
Milyen kérdésekre kell válaszolni az adózó honpolgárnak a jövőben? 1932 40 Gáspár Antal
Daci Laci, a légyvadász 1932 43 Mocsay Béla
Itt a vadászszezon 1932 44 Gáspár Antal
Daci Laci a jégen 1933 2 Mocsay Béla
Daci Laci hegedűje 1933 5 Mocsay Béla
Az új adók után 1933 8 Gáspár Antal
Farsang utolján 1933 9 Gáspár Antal
Daci Laci, a yo-yo-bajnok 1933 9 Mocsay Béla
Megrázó utikaland az autóbuszon 1933 13 Gáspár Antal
Daci Laci, az íjász 1933 14 Mocsay Béla
Húsvét 1933 16 Gáspár Antal
Millen idők! Itt a férfinadrág, női szoknya divatja 1933 17 Gáspár Antal
Daci Laci a hajtókán 1933 18 Mocsay Béla
Üvegkalap, üvegruha, fémnyakkendő, stb. a tavaszi vásáron 1933 19 Gáspár Antal
Balsikerű egeresdi 1933 20 Lepely?
A jól idomított kutyák 1933 22 Lepely?
A cigányprímás optikai csalódása 1933 24 Gáspár Antal Arcanumon hibásan 22. szám
Séta az állatkertben 1933 25 Gáspár Antal Arcanumon hibásan 22. szám
Daci Laci lecke-beteg 1933 25 Mocsay Béla Arcanumon hibásan 22. szám
Gombóc Peti: Horgász-kaland 1933 26 Lepely? Arcanumon hibásan 22. szám
Gombóc Peti és a kánikula 1933 32 Lepely?
Daci Laci és a fagylaltcsokor 1933 34 Mocsay Béla
A gyöngyös bokréta repríze 1933 35 Gáspár Antal
Gombóc Peti és a vizcsap 1933 36 Lepely?
Illusztráció a főkapitány új rendeletéhez 1933 37 Gáspár Antal
Őszi divatlevél 1933 40 Gáspár Antal
Daci Laci perechalász 1933 40 Mocsay Béla
Párbajoznak a nők 1933 42 Gáspár Antal
Képek a világ minden tájáról 1933 44 Gáspár Antal
Daci Laci hiábavaló kiadása 1933 46 Mocsay Béla
Daci Laci becsapja a Mikulást 1933 49 Mocsay Béla
Gombóc Peti síel 1934 1 Lepely?
Daci Laci sí-bajnok akar lenni 1934 4 Mocsay Béla
Ha kövér nő lesz a divat 1934 9 Gáspár Antal
A tiszta homlok a divat 1934 10 Gáspár Antal
Végre megjöttek a tavaszi esők 1934 12 Mocsay Béla
Gombóc Peti festeget a fürdőben 1934 19 Lepely?
Daci Laci reggeli tornája 1934 22 Mocsay Béla
A kövérség vonzereje 1934 23 Gömöri Imre
Kacsa urfi mégis dohányzik a villamoson 1934 34 Mocsay Béla
Gombóc Peti hideg fürdője 1934 40 Lepely?
A két horgász 1935 35
A nagy verseny 1935 39 Kósa Mária Kósa Györgyné néven
Peti és a léggömb 1935 44 György
Jó napot, Pollák úr 1935 44 György
A zenélő viziló 1935 44
Meglepetés 1935 46 György
Otthon olcsóbb 1935 48
Cinege Pisti hazajön a hízókúráról 1935 49
Karácsony vizilóországban 1935 50 Kósa Mária szöveg: Urbán Eszter
A korcsolyapályán 1936 1 Kósa Mária
Csodatigris 1936 2 György
Sí-karrier 1936 6 György
Dagadt Dundi kalandja 1936 6 Róna Emy
Az állatok álarcosbálja 1936 8 György
Pista gyerek a jégen 1936 9 György
Így csinálnak a kutyák 1936 9
Horgászó kacsa 1936 12 Mocsay Béla
Gombóc Peti és a vízfecskendő 1936 23 Lepely?
Vendégség 1936 24 Kósa Mária
Hm, hm, ez nem jó 1936 26
Négy liba egy sorban 1936 36 Kósa Mária
Háry János kalandjai 1936 46
Házi mozi 1937 8 Gömöri Imre szöveg: Gelléri Andor Endre
A macska és a madarak 1937 16 Kósa Mária
Pista, a csodakapus 1937 19
Fordított világ 1937 34 Kósa Mária
Az okos cica 1937 49
Három karácsonyfa 1937 51
Két buta cica 1938 4
Dodo pincér lesz 1938 9
Jancsi aranyhala 1938 18
A poruljárt horgászok 1938 26 szöveg: Szatmáry Zoltán
Néger kaland 1938 36
Pesti ember pulit vesz 1938 36
Pesti Piri Párizsban 1938 48
A kutyatulajdonos 1939 11
A hideg rémnapjaiból 1940 8 Gáspár Antal

Külföldi átvételek

Cím Év Szám Rajzoló Forrás és megjegyzés Eredeti sorozatcím
Kis befektetés, nagy haszon 1930 2 Wuwra Wiron Fliegende Blätter, német
Bobby nem válogatós 1930 3 Punch, brit
Az ekvilibrista fölakaszt egy képet 1930 4 Tit-Bits, brit
(Jó fiú a szomszéd) 1930 5 George Studdy brit Bonzo
(Sem kicsi, sem nagy) 1930 6 George Studdy brit Bonzo
(Jó üzletet szimatolok) 1930 7 George Studdy brit Bonzo
(Vegyük csak le ezt a nyakörvöt) 1930 8 George Studdy amerikai Bonzo
(Szeretném tudni, vajon mit mutogatnak) 1930 9 George Studdy brit Bonzo
A jólsikerült gól 1930 9 külföldi
(Szerelmem! Gyönyörűm!) 1930 10 George Studdy brit Bonzo
(Cicus, legyünk jóbarátok) 1930 11 George Studdy brit Bonzo
A családi arckép 1930 11 külföldi
(Öt perc múlva szól) 1930 12 George Studdy brit Bonzo
Gyerünk a tengerpartra 1930 12 külföldi
(Tyű! Úgy látom) 1930 13 George Studdy brit Bonzo
Lassan járj, tovább érsz 1930 13 külföldi
(R-R-R) 1930 14 George Studdy brit Bonzo
Pompás halászat 1930 14 külföldi
(Hú, de hideg van, gazdám!) 1930 15 George Studdy brit Bonzo
A nagy hal 1930 15 külföldi
(Hohó, Bonzó, ez a tészta a postásé) 1930 16 George Studdy brit Bonzo
Képek egy angol sportember életéből 1930 16 Judge, amerikai
Égből pottyant uzsonna 1930 16 külföldi
(Mi az? Nekem integet) 1930 17 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 1: Léghajózás a griffmadár tojásában 1930 17
(Hát sose jön ki az az átkozott pasziansz) 1930 18 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 2: Légen át, vizen át megérkezés Meseszigetre 1930 18
(Tejet iszom) 1930 19 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 3: Mesesziget szerecsenei között, Mumbó király országában 1930 19
(Garantált vízálló) 1930 20 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 4: Mumbó király fia meg a vén varázsló 1930 20
(Z-z-z) 1930 21 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 5: A lelőtt saskeselyű 1930 21
(Bárcsak te is ilyen híres lennél) 1930 22 George Studdy brit Bonzo
Peti és Panni csodálatos utazása 6: Tengerre föl! 1930 22
(Hogy lehet ilyen soká várakoztatni) 1930 23 George Studdy brit Bonzo
(szöveg nélkül) 1930 25 George Studdy brit Bonzo
Puli, az álarc meg a tüzijáték 1930 25
(Hopp! Ma adják le rádión) 1930 26 George Studdy brit Bonzo
Puli kutya, a cseresznye meg a vizimedence 1930 26
(Hé! Gyorsabban mozogj) 1930 27 George Studdy brit Bonzo
Juci, Jancsi vágyik epedve… 1930 27 Alan D'Egville
(Mit? Kutya van a kertünkben) 1930 28 George Studdy brit Bonzo
(Hé, hallod) 1930 29 George Studdy brit Bonzo
(Halló, halló! Ki szakít félbe?) 1930 30 George Studdy brit Bonzo
A harmonika-virtuóz 1930 30
(Igen, gazdám, elloptam a sültcsirkét) 1930 31 George Studdy brit Bonzo
(Hogyan szivem) 1930 32 George Studdy brit Bonzo
(S a kísértet levágott fejét) 1930 33 George Studdy brit Bonzo
(Villanykörtét felszerelni) 1930 34 George Studdy brit Bonzo
(Vettem egy remek pulykát) 1930 35 George Studdy brit Bonzo
Praktikus találmány 1930 35 Söndagsnisse Strix, svéd
(Micsoda élethű baba) 1930 36 George Studdy brit Bonzo
(Egy dollár nem futja ebédre) 1930 37 George Studdy brit Bonzo
Románc a konyhán 1930 37 Le Rire, francia
(Jó drága kalap) 1930 38 George Studdy brit Bonzo
(Micsoda átkozott zaj) 1930 39 George Studdy brit Bonzo
(Pompás idő kirándulásra) 1930 40 George Studdy brit Bonzo
(Bonzó legkedvesebb illatszerét használom) 1930 41 George Studdy brit Bonzo
(Nagyszerű! Aki itt ebédelt) 1930 42 George Studdy brit Bonzo
(Jön a rendőr) 1930 45 George Studdy brit Bonzo
(Valóságos csodagyerek) 1930 46 George Studdy brit Bonzo
(Itt jön Uff-Uff bácsi) 1930 47 George Studdy brit Bonzo
(Nagyszerű! Az egész város kivonult) 1930 48 George Studdy brit Bonzo
(Szép ibolyaszemei) 1930 49 George Studdy brit Bonzo
(Isten önnel kisasszony) 1930 50 George Studdy brit Bonzo
(Tejet kérünk) 1930 51 George Studdy brit Bonzo
(No ettől az esőtől) 1930 52 George Studdy brit Bonzo
(Kicsike, játszál Bonzót) 1931 1 George Studdy brit Bonzo
(Jaj de elrontottam a gyomromat) 1931 2 George Studdy brit Bonzo
(No én szépen vigyáztam a babára) 1931 3 George Studdy brit Bonzo
(Minden romlandó) 1931 4 George Studdy brit Bonzo
(Hopp ebből nekem kapnom kell) 1931 5 George Studdy brit Bonzo
(Ne piszkálj) 1931 6 George Studdy brit Bonzo
(Halló Bonzó) 1931 7 George Studdy brit Bonzo
(Boldog vagyok drágám) 1931 8 George Studdy brit Bonzo
(Már észre se vesz) 1931 10 George Studdy brit Bonzo
(Csikki szakított velem) 1931 12 George Studdy brit Bonzo
(Ó egek! A feleségem) 1931 13 George Studdy brit Bonzo
(Mi? Ez az inas) 1931 14 George Studdy brit Bonzo
(Puff neki) 1931 15 George Studdy brit Bonzo
(Édes! Minden nap ide jövök) 1931 16 George Studdy brit Bonzo
(Holnap pedig fizessen) 1931 17 George Studdy brit Bonzo
(Ohó! Holnap van Csikki születésnapja) 1931 18 George Studdy brit Bonzo
(Pompás! Megveszem) 1931 19 George Studdy brit Bonzo
(Nem ülhetek uzsonnához) 1931 20 George Studdy brit Bonzo
(Hé! Az utamat keresztezi) 1931 21 George Studdy brit Bonzo
Dani, Dorka, Dugó: Kaland Kínában 1931 21 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Miki a diadalmas boxoló 1931 22 Earl Duvall, író Floyd Gottfredson Mickey boxing champion, 1931-04, hat stripből kombinálva, amerikai Mickey Mouse
(Azt a keservét) 1931 23 George Studdy brit Bonzo
Lavina a szállodában 1931 24 Adolf Oberlaender A karikatura nagymesterei, 1888-ból, német
Miki az ökölvívóbajnok 1931 24 Earl Duvall, író Floyd Gottfredson Mickey boxing champion, 1931-04, több stripből kombinálva, amerikai Mickey Mouse
Bonzó, mint várúr 1931 26 George Studdy brit Bonzo
(Huh! Az a nagy állatbarát) 1931 28 George Studdy brit Bonzo
Dani, Dorka, Dugó kalandjai 1931 28 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Szeret… egy kissé… szenvedéllyel 1931 29 Maurice Sauvayre Dimanche Illustré, francia
Az ember, aki nem ismer félelmet 1931 29 London Opinion, brit
Bonzó mint állatkerti őr 1931 30 George Studdy brit Bonzo
Bonzó mint állatkerti őr 1931 34 George Studdy brit Bonzo
Adamson és az utonálló 1931 34 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó mint hegymászó 1931 36 George Studdy brit Bonzo
Adamson: Az izgalmas olvasmány 1931 36 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó, a hegymászó 1931 38 George Studdy brit Bonzo
Adamson és a nyakkendő 1931 38 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson nem iszik több bort 1931 39 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Itt a kedvező alkalom) 1931 40 George Studdy brit Bonzo
Adamson és a tele láda 1931 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Csak ön után 1931 40 német, 19. századi
Bonzó a szabadban I. 1931 41 George Studdy brit Bonzo
Adamson: A különös fűszálak 1931 41 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó a szabadban II. 1931 42 George Studdy brit Bonzo
Adamson megjavítja a vízcsapot 1931 42 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Vajon kinek küldi Bonzó) 1931 43 George Studdy brit Bonzo
Adamson: A rakoncátlan levélbélyeg 1931 43 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Munkások fölvétetnek) 1931 44 George Studdy brit Bonzo
Adamson: A szenvedélyes dohányos 1931 44 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Dani, Dorka és Dugó kalandjai 1931 46 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Adamson és a varrótű 1931 46 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Reggeli kaland 1931 47 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Miki egér fényképe 1931 47 amerikai Mickey Mouse
(A legtöbb gazdag ember) 1931 48 George Studdy brit Bonzo
Adamson, az állatok barátja 1931 48 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Hogy megettem a süteményed felét?) 1931 49 George Studdy brit Bonzo
Adamson: Rák-fogás 1931 49 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr kalapja 1931 50 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Miki egér és a zsiráf 1932 1 Floyd Gottfredson Mickey Mouse 1931-7-2 és 4 összeszerkesztve, amerikai Mickey Mouse
Adamson és a csodálatos halászat 1932 1 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson (cím nélkül) 1932 2 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó (cím nélkül) 1932 3 George Studdy brit Bonzo
Adamson és az erőművészet 1932 4 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Hogyan van az, hogy ha elvész az inggombod) 1932 5 George Studdy brit Bonzo
Adamson hóembere 1932 5 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Ezek a rémes Komondorék) 1932 17 George Studdy brit Bonzo
Bonzó és a robot-ember 1932 19 George Studdy brit Bonzo
Adamson a mesterlövész 1932 19 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson az életmentő 1932 21 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Ha csak egy kolbász van az asztalon) 1932 22 George Studdy brit Bonzo
Dani, Dorka, Dugó kalandjai 1932 22 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
(Ne feledd el, a mi sátrunk a hatos) 1932 23 George Studdy brit Bonzo
Adamson a galambok pártfogója 1932 23 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó és a könyvek 1932 24 George Studdy brit Bonzo
Adamson ellovagol a fotóriporter előtt 1932 25 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Dani, Dorka, Dugó: Dugó, a hős szabadító 1932 26 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Bonzó és a falusi nagynéni 1932 28 George Studdy brit Bonzo
Adamson a ravasz rókavadász 1932 28 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson a mesterbiciklista 1932 30 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó kirándul 1932 31 George Studdy brit Bonzo
Adamson kutyát idomít 1932 33 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó mint perzsa sah 1932 35 George Studdy brit Bonzo
Adamson golfsikerei 1932 36 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó professzor hajnövesztőszere 1932 38 George Studdy brit Bonzo
Adamson legújabb vadászkalandja 1932 38 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson pénztárcát talál 1932 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó, a zeneművész 1932 42 George Studdy brit Bonzo
Adamson a biztos lövő 1932 43 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson egeret fog 1932 44 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson fogorvoshoz készül 1932 49 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson nem szereti a potya olvasótársakat 1933 1 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson a jeles nyúlvadász 1933 3 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó és Bonzóné 1933 4 George Studdy brit Bonzo
Adamson töltőtollat kapott ajándékba 1933 7 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Dani, Dorka, Dugó: A jószívű Dugó 1933 8 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Bonzó és a kísértet 1933 12 George Studdy brit Bonzo
Adamson és az utonálló 1933 12 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Dani, Dorka, Dugó kalandjai 1933 15 Grace Drayton amerikai Dolly Dimples
Adamson agglegénygondjai 1933 15 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Nem könnyű sport a golfozás 1933 15 Otto Soglow amerikai
Adamson agglegénygondjai 1933 18 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó tréfáiból 1933 19 George Studdy brit Bonzo
A jótékony lelkű művésznő 1933 19 Otto Soglow amerikai
Adamson is szereti a szép kutyapéldányokat 1933 20 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Hegyesszakállú király ünnepi látogatása az állatkertben 1933 20 Otto Soglow amerikai, bemutatás is Little King
Hegyesszakállú király jobb szereti a kiadós ünnepeltetést 1933 21 Otto Soglow amerikai Little King
Hegyesszakállú király oroszlánvadászatra megy 1933 23 Otto Soglow amerikai, Arcanumon hibása 22. szám Little King
Hegyesszakállú király nagyon megszerette a cigányok nótás, táncos nemzetségét 1933 25 Otto Soglow amerikai, Arcanumon hibása 22. szám Little King
Hegyesszakállú király a legjobb apa 1933 26 Otto Soglow amerikai, Arcanumon hibása 22. szám Little King
Hegyesszakállú király és a malteroskanál 1933 32 Otto Soglow amerikai Little King
Adamson harmonikázni tanul 1933 33 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson szivarral nem fél a méhektől 1933 34 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Ilyen az idei nyár… 1933 34 Happy Mag.
Bonzó tünődései 1933 35 George Studdy brit Bonzo
Adamson ur és az új kalapdivat 1933 37 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Borzasztó ez a grammofon) 1933 39 George Studdy brit Bonzo
Adamson csak ebéd után vette észre… 1933 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Hát ez micsoda) 1933 43 George Studdy brit Bonzo
Adamson (cím nélkül) 1933 46 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Reggeli fürdő 1933 49 Otto Soglow amerikai
Adamson segíteni szeretne az udvarias embernek 1934 1 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur sípja 1934 9 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur sem emlékszik mindig 1934 11 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur rádiózik 1934 16 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a mérgeskígyó 1934 19 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson salamoni ítélete 1934 22 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a nyári vihar 1934 25 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson harca a saját lelkiismeretével 1934 34 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur száraz lábbal kel át a patakon 1934 36 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur váratlan szüreti öröme 1934 38 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur vadászzsákmánya 1934 42 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur ebédel 1934 47 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur leszokik a dohányzásról 1934 50 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur és a hajnövesztő 1934 51 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur szilveszterre készül 1934 52 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur és Ámor nyila 1935 4 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Uriember nem szív csutkáig egy szivart 1935 9 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Tavaszi nagytakarítás 1935 10 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Elismervény ellenében 1935 10 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur áprilisi kalandja 1935 15 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Uriember manzsettát hord 1935 17 Oscar Jacobsson svéd Adamson
A gitár és az autótülök szerenádja 1935 21 Holl? külföldi
Adamson: A tulerős Adamson 1935 29 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur legújabb kalandja 1935 30 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Egy ebéd csodái 1935 32 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur a vurstliban 1935 34 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Egy "állatbarát" kalandja 1935 36 Holl? külföldi
Adamson ur és a football labda 1935 37 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur harca a szemtelen legyecskével 1935 39 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur szerencséje - jó fogás 1935 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur szerencséje - a talált kötél 1935 41 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Védekezés a dühös szelek ellen 1935 45 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Kaland a palacsintasütővel 1935 46 Holl? külföldi
Adamson ur szemtelen macskái 1936 1 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur vadászkalandja 1936 8 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur ajándékcsomagot küld 1936 10 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson a nagy vadász 1936 12 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: A találékony Adamson úr 1936 16 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson nem megy fogorvoshoz 1936 17 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr boxviadala 1936 21 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur mindig feltalálja magát 1936 23 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson a sportbarát 1936 24 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Nagytakarítás 1936 25 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr a virágok barátja 1936 27 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr bölcsességeiből 1936 28 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr és a borotvaszappan 1936 29 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr a tisztaság barátja 1936 30 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr kánikulai kalandja 1936 31 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Kérem, uram, merre van az Akácfa utca? 1936 34 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Egy kis hűsítőital 1936 35 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr az igaz bíró 1936 36 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Strandörömök 1936 37 külföldi
Adamson: Tisztaság fél egészség 1936 38 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr és az automata 1936 39 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Bonzó kutya és a fejfájás 1936 40 George Studdy brit Bonzo
Adamson úr nyári vakáció után készül a hangversenyre 1936 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr, az egérvadász 1936 41 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr a csönd barátja 1936 43 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr és a sótlan leves 1936 45 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Mindig voltak borravaló-problémák 1936 46 Holl? külföldi
Adamson harca jobbik énjével 1936 47 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr a tisztaság barátja 1936 48 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Őszi idill 1936 48 Holl? külföldi
Adamson: Ünnepi torta Adamson uréknál 1936 51 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr nem érti 1937 2 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr madárcsapdája 1937 6 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr nem jön zavarba 1937 7 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Vége egyedül 1937 9 Fischer (Cefischer?) külföldi
Csoda Afrikában 1937 10 Wuwra Wiron Fliegende Blätter, német
A trombitás 1937 11 Hermann Abeking Die Woche, német
Adamson úr első tavaszi sétája 1937 12 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Borzasztó, hogy köhög ez az ember) 1937 20 George Studdy brit Bonzo
Ha a fedélzetmester tul szigoru 1937 24 Tim külföldi
Csavargó Péter tányérmosó lesz 1937 27 Clarence D. Russell amerikai Pete the Tramp
Jancsi bevásárol 1937 28 Carl Anderson amerikai Henry
Adamson úr műugró-mutatványa 1937 28 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Telitalálat 1937 30 Carl Anderson amerikai Henry
Adamson úr megbünteti kutyáját 1937 36 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr szűk cipője 1937 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Csavargó Péter kalandjai 1937 41 Clarence D. Russell amerikai Pete the Tramp
A gavallér 1937 43 Lustige Blätter, német
Adamson úr őszi sétája 1937 45 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Öngyújtóval nem lehet pipára gyujtani 1937 47 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Macskakaland 1938 2 Wuwra Wiron Fliegende Blätter, német
Adamson: A nagy vadász 1938 6 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Az élethű festmény 1938 6 Die Woche, német
Adamson úr vadászzsákmánya 1938 7 Oscar Jacobsson svéd Adamson
A kerékpár 1938 8 Lustige Blätter, német
Egy komoly úr kirándulása a világítótoronyba 1938 10 Tim külföldi
Adamson úr lakodalomba készül 1938 11 Oscar Jacobsson svéd Adamson
(Erre az alakra ráijesztünk) 1938 15 Tim Diana V., külföldi
Amit elkezdtél, ne hagyd félbe 1938 17 Tim külföldi
Adamson urtól tüzet kérnek 1938 18 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr nagymosást rendez 1938 19 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr sörözik 1938 25 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson úr csökönyös paripája 1938 26 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson: Nagymosás Adamson uréknál 1938 38 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Sítúrán 1939 4 külföldi
Adamson: A központi fűtés 1939 6 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Kép, szöveg nélkül 1939 6 London Opinion, brit
Idill 1939 7 Holl? külföldi
Adamson menti, ami még menthető 1939 8 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Botrányos verekedés a házban 1939 9 Holl? külföldi
Adamson és a sulyemelő 1939 10 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Sportnő a háztartásban 1939 10 külföldi
Adamson ur tornászik 1939 12 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur és a szúnyog 1939 14 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Nyerskosztos vendéglőben 1939 20 Die Woche, német
Az ünnepelt 1939 20 Walrose? Passing Show, brit
Adamson ur és a zápor 1939 21 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a holló 1939 25 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Sportélet a mezőn 1939 34 Mauder Fliegende Blätter, német
Adamson úr lebecsülte ellenfelét 1939 35 Oscar Jacobsson svéd Adamson
A szokás hatalma 1939 38 Saturday Evening Post, amerikai
Kaland a pápaszemes kígyőval 1939 39 Gellermann külföldi
Adamson, a nagy vadász 1939 40 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson ur vadászik 1939 43 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Önsegély 1939 44 külföldi
Adamson és a fűrész 1939 46 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Sorsközösség 1939 46 Walter Götz Daily Express 1936-02-08, brit Colonel Up and Mr. Down
A jól szabott ruha előnye 1939 47 külföldi
Adamson ur és a rég látott jóbarát 1939 50 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a vízcsap 1939 51 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Jó fogás 1939 52 Courtney Dunkel Everybodys Weekly
Adamson és az ébresztőóra 1939 52 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Csöbörből vödörbe 1939 52 külföldi
A kocavadász és a hóember 1939 52 külföldi
A birkózóbajnok és a kutyája 1940 1 Judge, amerikai
Adamson vadászik 1940 2 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a kutyája 1940 3 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson és a konzervdoboz 1940 16 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson megnősül 1940 18 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Divathölgyek, ha találkoznak 1940 18 Everybodys Weekly
Madárijesztő ujgazdagéknál 1940 19 Svenska Dagbladet, svéd
A türelmetlen vendég 1940 22 MA Journal
A sellő 1940 32 Weltschau, német
A látszat csal 1940 45 Frankfurter Illustrierte, német
Adamson és az őszi levelek 1940 47 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Adamson szöget ver a falba 1940 49 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Alapos tévedés 1941 4 International Press
A nagy probléma 1941 9 Lustige Blätter, német
Meglepetés: A nyílvadász és a vadkacsa 1941 11 külföldi
A kutya meg a liba 1941 19 Illustrierte Blatt, német
Az árverés 1941 20 Schweizer Illustrierte, svájci
Egyszerű megoldás 1941 21 Domenica del Corriere, olasz
Az erkély 1941 29 külföldi
Korszerű átalakítás 1941 41 Illustrierte Zeitung, német
Az élethű festmény 1941 43 Schweizerische, svájci
Eredményes disznóhizlalás 1941 47 Ric et Rac, francia
Baleset a labdarugómérkőzésen 1941 49 Schweizer, svájci
Nem várt fordulat 1941 50 World Telegram
Fel a kezekkel 1942 1 Life, amerikai
A szálloda uj portása 1942 2 amerikai, Képes Pesti Hírlap 1931/30-ban is volt, A figyelmes portás címen
Adamson kalapja 1942 4 Oscar Jacobsson Aftonbladet, svéd Adamson
Halló, felső szomszéd 1942 5 külföldi
A gombóc 1942 10 Frankfurter Illustrierte, német
Ujfajta szőrme 1942 11 Schweizer, svájci
Kölcsönös eredmény 1942 13 Schweizer, svájci
A strucctojás 1942 19 Die Woche, német
Adamson találékony 1942 21 Oscar Jacobsson svéd Adamson
Mentő ötlet 1942 25 Fliegende Blätter, német
A látszat 1942 26 Aftenposten
Ihlet 1942 32 külföldi
Adamson és a szappan 1942 33 Oscar Jacobsson Söndag, svéd Adamson
Adamson és a nadrágtartó 1942 37 Oscar Jacobsson svéd Adamson
A muzsikus bosszúja 1942 37 Schweizer, svájci
Sí-tanfolyam 1943 3 Söndag, svéd
Ejtőernyő-ugrás 1943 4 Adler
Kis baleset 1943 6 Fliegende Blätter, német
Találós kérdés 1943 9 Hjemmet
Váratlan fordulat 1943 10 Ric et Rac, francia
Biztos menekvés 1943 11 Frankfurter Illustrierte, német
Elégtétel 1943 13 Illustrierte Blatt, német
Öt kiló fogyás története 1943 14 Dimanche, francia
Az elhagyott sziget 1943 15 Illustrierte, német
Hajótöröttek szerencséje 1943 17 Cefischer Illustrierte Blatt, német
A példa ragadós 1943 18 Münchner, német
A vödör 1943 22 Frankfurter Illustrierte, német
A szivarvég 1943 25 Adler
A nagy vásár 1943 26 Fliegende Blätter, német
Teljesült vágy 1943 30 Frankfurter Illustrierte, német
Udvariasan 1943 30 Il Travaso, olasz
A jószívű kenguru 1943 32 Frankfurter Illustrierte, német
Villamoson 1943 37 Die Woche, német
Mai rablókaland 1943 37 Frankfurter Illustrierte, német
Szomszédok 1943 39 Berliner, német
A fekete piac 1943 40 Ric et Rac, francia
A fakír 1943 42 Frankfurter Illustrierte, német
A kísértet 1943 43 Söndag, svéd
Afrikai vendéglátás 1943 44 Ric et Rac, francia
A vadásztörténet 1943 46 Il Travaso, olasz
Megoldás 1943 46 Illustrierte Blatt, német
Megnyugtatás 1943 48 Frankfurter Illustrierte, német
Előadáson 1943 50 Frankfurter Illustrierte, német
A rádió bosszúja 1943 51 Frankfurter Illustrierte, német
A versenyszánkó 1944 1 Familien Blad
Megoldás 1944 2 Frankfurter Illustrierte, német
Macska-egér harc 1944 2 Koralle
Megoldás 1944 3 Frankfurter Illustrierte, német
Találkozó 1944 4 Aftenposten
Túlbuzgalom 1944 5 Fliegende Blätter, német
Talált tárgyak hivatalában 1944 6 Frankfurter Illustrierte, német
Az esernyő 1944 6 Lustige Blätter, német
Kutya-macska história 1944 7 Fliegende Blätter, német
Jó szív 1944 8 Frankfurter Illustrierte, német
Horgászkaland 1944 12 Stampa, olasz
A szökött fegyenc remek ötlete 1944 14 Life, amerikai
Vadászkaland 1944 15 Frankfurter Illustrierte, német
Fészekrakás 1944 16 Frankfurter Illustrierte, német
Tükörboxolás 1944 17 Fliegende Blätter, német
A fakír vendéget lát 1944 20 Illustrierte, német
Sport a mezőn 1944 25 Fliegende Blätter, német
A dugóhúzó 1944 25 Frankfurter Illustrierte, német
Nyári sport 1944 29 Münchner, német
Az élethű festmény 1944 31 Die Woche, német, másodközlés
Salamoni megoldás 1944 38 Frankfurter Illustrierte, német
A szolgálatkész kutyák 1944 40 Frankfurter Illustrierte, német
Mire jó a jelzőzászló? 1944 41 Lustige Blätter, német
Éjszakai kaland 1944 43 Fliegende Blätter, német
Csodálatos eset 1944 43 Frankfurter Illustrierte, német
A látszat csal 1944 50 Berliner, német
Dráma az erdőben 1944 50 Berliner, német