Hári János

Innen: wiki.kepregenydb.hu

A Hári János volt az első olyan lap Magyarországon, amely kiemelten közölt képregényeket. Szerkesztője és felelős kiadója dr. Heuman Károly volt, aki előtte és utána is elsősorban színházi lapoknak dolgozott.

Az első szám 1936. november 28.-én jelent meg, a 12 oldalas teljes terjedelemből 4 és fél oldal tartalmazott képregényeket, a King Features Syndicate katalógusából. Az 1937/20. szám már csak 8 oldalas volt, ebből 3 képregény. A 27. számtól kezdve 4 oldalra csökkent a terjedelem, méghozzá a korábbi történetek ismétlésével - feltehetően szerződésbeli kötelességének próbált így eleget tenni a kiadó. Az utolsó számoknak a tartalma ráadásul teljesen megegyezett. A képregényeken kívül többek között egy illusztrált Tarzan-regényt is közölt a lap folytatásokban.

Az alábbi listát a Szegedi Egyetem könyvtárában fellelhető, két szám híján teljes anyag alapján állítottuk össze. A lista az ismétléseket nem tartalmazza.

Képregénysorozatok

Magyar cím Első rész Utolsó rész Rajzoló Rész Eredeti cím, forrás Megjegyzés
Puskás Pista 1936/1 1937/24 Lyman Young 29 Tim Tyler's Luck (1936), amerikai
King őrmester a kanadai lovasrendőrségtől 1936/1 1937/10 Allen Dean 15 King of the Royal Mounted (1935), amerikai Zane Grey nyomán
Karácsony Játékországban 1936/1 1937/1 King Cole ? 6 1935, amerikai
Árva Panni története 1936/1 1937/20 Afonsky; McClure 25 Little Annie Rooney (1935), amerikai
Buksi 1936/1 1936/5 Clarence D. Russell 3 Pete's Pup (1934), amerikai 1936/1, 3, 5
Vili 1936/2 1937/7 3 1934, amerikai 1936/2, 1937/4, 7
Cirmos Hercegnő 1937/2 1937/6 Grace Dayton 5 Pussycat Princess, amerikai
Tomi őrszem kalandjai 1937/2 1937/17 3 1937/2, 3, 17
Laura 1937/5 1937/15 Otto Messmer 6 Laura, amerikai 1937/5, 6, 8, 10, 15
Cini, Dini és Timi 1937/7 1937/26 Rudolph Knerr 20 Katzenjammer Kids (1936), amerikai
Korongi úr és kutyája Ágoston 1937/7 1937/26 Rudolph Knerr 20 Dinglehoofer und His Dog Adolph, amerikai
Henrik 1937/13 1937/16 Carl Thomas Andersen 4 Henry, amerikai 1937/13-16

Egyedi képregények

Cím Év/szám Rajzoló Megjegyzés
A póruljárt csodakapus 1937/7 Folk ? külföldi ?
Hári János kalandja 1937/16 Császár Ferenc pályázati munka
Ez a villamos jó nekem… 1937/19 pályázati munka

Felhasznált források

  • Kertész Sándor: Szuperhősök Magyarországon (1991)
  • Kiss Ferenc: A képregény születése és halála Magyarországon (Beszélő, 2005)