Tücsök

Innen: wiki.kepregenydb.hu

Tücsök 1964-ben

A képsorok a Képes Újságban jelentek meg 1973-ig. A szerző nem volt feltüntetve, valószínűleg Mészáros András munkájáról van szó.

A négy képből álló történetek szöveget nem tartalmaztak. A képsor alatt egy rövid mondatban Tücsök, a kiskutya összefoglalta az esetet vagy annak tanulságát.

Az Arcanum Digitális Tudománytár, amely alapján összeállítottuk a listát, 1964-től tartalmazza a lapszámokat, elképzelhető, hogy a sorozat már korábban elkezdődött.

1964

Lapszám Cím
1 Most légy szíves azonnal visszafelé repülni
2 Úgy látszik, az ajtó azért kicsit odébb van
3 Ezt nem mondtad előre!
4 Ugye, mondtam, hogy ne menj a jégre?
5 Mondtam neked, hogy vigyázz azzal a csúszkálással
6 Nem szégyelled magad, földrengést csinálni!
7 Még ilyen ennivalót nem láttam
8 Végre rájöttem a helyes megoldásra
9 Pedig mennyire örültem, hogy végre itt az olvadás
10 Akkor is az én csontom!
11 Nem érdemes kiskutyának lenni
12 Nahát, jól megjártam…
13 Egy kicsit udvariasabban is örülhetnél a napsütésnek
14 Nahát, ez egész furcsa
15 Zöld ugyan, de nagyon jól áll
16 Igazán nem akartam megenni
17 Szégyellheted magad
18 Hát ez miféle gonosz szörnyeteg volt
19 Igazán lehetett volna benned annyi tisztesség
20 Mégis én értem át előbb
22 Hát ez meg miféle sziget volt?
23 Igazán megmondhatnák, hogy kell az ilyesmit használni
24 Csak ne légy olyan elégedett
26 Jó, jó, de most aztán mit csináljak?
27 Ugye mondtam neked…
28 Pedig én csak tüsszentettem
29 Ha máskor versenyt futunk, egyfele szaladjunk!
30 Látod, nem kellett volna beleugranod
31 Ki hallott még ilyet...
32 Kicsit kényelmetlen, de nagyon előkelő
33 Azért nem erről volt szó
34 Pedig hányszor mondták…
35 Érdekes pedig pontosan úgy nézett ki…
36 Ilyenkor mit kell csinálni?
37 Pedig itt kell neki lenni valahol
38 Na most jól megfürödtem
39 Lám, annak is van előnye…
40 Micsoda egy álomszuszék
41 Hogy ennyire ügyes…
42 Nahát, ez nagyon rossz vicc volt
43 Hogy lehetne helyet csinálni…
45 Ahhoz képest, hogy először mentem lépcsőn…
46 Nahát, komolyan azt hittem…
47 Jó, jó, ezt elintéztem…
48 De furcsa kút ez
49 De kellemetlen játszótárs
50 Hát egy kicsit nagy volt a lendület
51 No, ez egyszer nem én jártam meg

1965

Lapszám Cím
1 Hát te vagy?
2 Látod, azért én is tudok repülni
3 Ilyen jó meleg bundát még nem viseltem
4 Látjátok, inkább megosztoztunk volna
5 Na, most kezdhetem elölről
6 Ilyen ádáz ellenséggel azért még nem találkoztam
7 Pedig hányszor mondtam…
8 Hogy lesz belőled megint kutya?
9 Most már csak azt szeretném tudni…
10 Úgy látom, ez elég nehéz falat
11 Tulajdonképpen meg kellene köszönni
16 Most hogy fogjak lepkét?
17 Igazán nem én törtem össze őket
18 Tessék mondani, eljöhetnék ide gyereknek?
19 Pedig milyen jól játszottunk!
20 Jaj nekem, egy tigris
21 Jaj, nem én vagyok a hal
22 Nahát, pedig csak ijedtemben ugattam
23 Pedig csak arra voltam kíváncsi…
24 Pedig nem is volt jóízű
25 Pedig én csak segíteni akartam…
26 Úgy látszik, álmomban megettem a többit
27 Hát ez a hála…
28 Nem hiába, sose szerettem a kígyókat!
29 Érdekes, hová tűnt a másik kutya?
31 Nagyon kellemes, de hogyan lehet innen lejönni?
32 Ilyent soha többé nem játszom
33 Érdekes, eddig sohasem féltek tőlem a madarak
34 Ki lesz a győztes?
35 Ugye mondtam, hogy inkább…
36 Így jár, aki bántja az én kis gazdámat
37 Az otthoni sokkal barátságosabb
38 De legalább ettem volna a kolbászból
39 Mintha én nem itt aludtam volna el
40 És még ők méltatlankodnak
41 Pedig igazán ő támadott meg…
42 Akkor már inkább fürösszenek meg
43 Igazán, én csak a macskát akartam megtépázni
44 Igazán nem értem…
45 Nem értem, pedig most nagyon szépen énekeltünk
46 Igen, még a stílusomon kicsit javítani kell
47 Jó, hát akkor várjuk meg, ki unja meg előbb
48 Jó, jó, de hová lett az ellenség?
49 Ugye mondtam, hogy ne fürödj ilyen hidegben?
50 Csak tudnám, hová lett a hógolyó?
51 Igazán nem tudtam, hogy te a gazdám vagy

1966

Lapszám Cím
1 Nem akartam én mindet, én csak egyet akartam
2 Hogy mondod?
3 Mitől van itt ilyen égett szag?
4 De furcsa egy hóember ez
5 Nem tud nekem valaki egy lakást?
6 Hogy inkább önt kergessem?
7 Nahát, benneteket a hóember költött ki?
8 Na, én azt hiszem, tavaszig nem fürdöm
9 Nem baj, legalább hamarabb leértem, mint fel
10 Ugye nem volt igazuk
11 Borzasztó, hogy ezek a felnőttek…
12 Higgyétek már el végre…
13 Érdekes, hogy a Foxi Maxiban…
14 Hogy mit rágnak ezen az emberek?
15 Ki hallott még ilyent?
16 Mit csináljak, ha itt a faluban…
17 Most azután hol keressem?
18 Mi az, közben te is elaludtál?
19 Mondd, téged nem szúrnak a tüskéid?
21 Na, ezért megint engem fognak szidni
22 Pedig én igazán csak a kukacot akartam megmenteni
23 Mit csináljak, nem akar játszani
28 Elnézést kérek…
29 Na, ezzel se futok máskor versenyt
31 Én tanácsoltam neki…
32 Csak tudnám, miért visítoznak…
33 Nem értem, mit mérgelődnek…
34 Na lám, így azért egészen más!
35 Azt hiszem, most már elég lesz
36 Nem értem, eddig minden reggel…
37 Nahát, ez hogy megváltozott útközben
38 Legközelebb azért lepkét is fogunk
39 Tulajdonképpen most én kergetem…
40 Pedig most igazán nem én voltam!
41 Hát ez azért mégis csak túlzás!
42 Ne haragudj, nem vettem észre…
43 És még neki áll feljebb!
44 Azt hitted, hogy dísznek vagyok itt?
45 Azt hiszem, most már együtt is mehetnénk
46 Meg akartam védeni a gazdámat…
47 És ráadásul még olyan rossz íze is volt
48 Érdekes, tegnap még nem volt rács az ajtón
49 Nem tudom, miért gondolják…
50 Igazán megtisztelő a bizalmatok…
53 Érdekes, nem sikerült átmennem…

1967

Lapszám Cím
1 Az előbb én húztam…
2 Az egeret azt megmentettem
3 Ha valaki kérdezne, mi nem találkoztunk
4 Most találja ki, melyik vagyok én
5 Sejthettem volna…
6 Hát már nem lehet találni…
7 Azért ilyen sok nem kellett volna
8 Ilyen rosszat még nem ettem
9 Tényleg megtanul beszélni
10 Ki érti ezt?
11 Na, ebből megint baj lesz…
12 A kutya is csak ember!
13 Nahát, az ember már vendégeket sem hívhat
14 Legalább mondta volna, hogy miért jött vissza
15 Nahát ilyet sem láttam…
16 Mondd, egy vagy te vagy kettő?
17 Na ezt sikerült megfognom
18 Mégis én lettem az első
19 Itt legalább csak esik!
20 Miért nem engednek engem malacnak lenni?
21 Pedig be akartam iratkozni…
22 Ezek is kutyák vajon?
23 Most van képe learatni a sikert
24 Csak legalább az íze lett volna jó
25 Én igazán csak kisegítettem…
26 Egy kicsit összement, de visszahoztam
28 Hiába, nem bírok magammal…
29 Ne haragudj, nem akartam…
30 Ahelyett, hogy megköszönnék a segítséget
31 Nem értem, azt tanították…
32 Hát énhozzám nem jöhetnek vendégek?
33 Így mindjárt más
34 Hát ilyen labdát még sosem láttam!
35 Vajon miért olyan udvariasak?
36 Én nem vagyok porcelánból…
37 Most aztán nem tudom…
38 A Mazsolának szabad?
39 Miért nem mondtad…
40 Ma megint rengeteget dolgoztam
41 Nekem is lehet őszi náthám
42 Végre egyszer nekem is sikerem van
43 Mégis csak komoly kutya lettem
44 Csak segíteni akartam…
45 Most már én is frissen vagyok mázolva
48 Most én is megyek külföldre?
49 Hogy mit szeretnek úgy…
50 De legalább nem engem vernek meg
51 Kedves, hogy meglátogattál…

1968

Lapszám Cím
1 Azt mondták, hogy büntetésből…
2 És még neki áll feljebb!
3 Még szerencse, hogy a sapkáját dobta utánam!
4 Megbüntették…
5 Azért a kutya is csak ember
6 Ez aztán a menedékház…
8 Szegény kis kocsi…
9 Mégis csak én voltam az okosabb
10 Igazságtalanság…
11 Te, én ezt már ismerem…
12 Érdekes, pedig a mesében…
13 Na, ez a tavasz is jól kezdődik
14 Hű, ha ezt a vendéglátást otthon látnák
15 Nahát, kellett ez a póráz?
16 Úgy látszik, ezek mégis kibékültek
18 Miért haragszanak…
19 Pedig én csak figyelmeztetni akartam
21 Ennyi önuralmat…
22 Segítség…
23 Nem én kezdtem!
24 Visszhang ez…
25 Segítség, én csak vizet akartam inni
26 De jó is ez a kis napsütés!
27 Ilyen óriási és furcsa békát…
28 Ezek összetévesztenek…
29 Micsoda szörnyeteg…
30 Nem értem, azt mondja…
31 Érdekes, pedig mikor kimentettem…
32 De hová tűnt a béka?
35 Pedig én csak segíteni akartam
36 Nem értem, most miért haragszik
37 De miért nem a macskát verték el?
38 Érdekes, most milyen jóban vannak
39 Szerintem jobb, ha kibékülünk
40 Így most jobban tudom…
41 Te buta, hát megmentettelek!
42 Nahát, engem is megdicsérnek?
43 Hát jó, akkor alszom!
44 Azért itt kint mégis kellemesebb
45 Nahát, de furcsa termése van…
46 Én nem az abroszt húztam…
47 Hát most hogy bizonyítsam be az igazamat?
48 Ne félj, Leo, nem bántalak…
49 Micsoda igazságtalanság…
50 Hogy magyarázzam meg…
51 Nahát, ez aztán a meglepetés

1969

Lapszám Cím
1 És még engem küldtek ki
2 Na végre, egyszer engem is nagykutyának néztek
3 Ez úgy látszik, nem szereti…
4 Ez a hála…
5 Ennek legalább van valahol értelme
6 Hogy ebben mi örömet találnak
8 Na, végre rájött…
9 Pedig most igazán nem én csináltam…
10 Igazán köszönöm a bizalmat
11 Nem értem, hogy én miért nem…
12 Most én terelem őket…
13 Most már előjöhetsz
14 Nekm még húsvétkor sincs szerencsém
15 Érdekes, négy lába van…
16 Még neki áll feljebb, pedig…
17 Igazán nem tehetek róla…
18 Most hogyan magyarázzam meg…
20 Nahát, itt jobb mint otthon
21 Na és most jobb?
22 Érdekes, eddig azt hittem…
23 Nem értem…
24 Hát ez meg hogyan előzött meg?
25 Ekkora igazságtalanságot…
26 Miért éppen nekem…
27 Ej de furcsa kígyó ez
28 Minek dobja el…
29 Úgy látszik, rossz helyen kerestem a labdát
30 Remélem, hogy ezúttal nem csontot adnak
31 De igazán mondom…
33 Nem értem, miért haragszik
34 Nem tehetek róla, miért kötözött meg
35 Félreértés, én most éppen megmentem
36 Sosem gondoltam volna…
37 Végre egyszer elismernek
38 Te hányan vagy?
39 Na ez már mindennek a teteje!
40 Ne haragudj, én is szeretném…
41 Érdekes, ez is szalad…
42 Ki fogja nekem elhinni…
43 Nahát, de gyorsan nő ez a kaktusz
44 Most már nem bánthatom, mert vendég
47 Igazán egy csontot megérdemeltem volna
49 Hol voltál a nyáron?
52 Ide ülök a helyére…

1970

Lapszám Cím
4 Értsétek meg, nem én vagyok az anyukátok
5 Jó, jó, de most hol fogok lakni?
6 Na, ezt elijesztettünk
7 Majd jövőre visszaadom neki
8 Tessék talán ugatni…
9 No lám, felismernek
10 Macskával nem érdemes kezdeni
12 Na tessék, egyszer alszom el…
13 Mi van ezen meglepő…
14 Mi történt, hogy nem ismer meg?
15 Máskor meg azt akarják…
16 Majd adok én neked folyton megszökni
17 No végre, hogy valahol szót tudok érteni
18 Na, most kezdhetem elölről!
19 Úgy látszik, mégiscsak van neki eleje
20 Nem is megy olyan lassan
21 Nem értem, miért haragszik…
22 Pedig csak segítettem…
23 Bocsánat, nem tudtam…
24 Érdekes, a múltkor is aludtam szénán…
25 De furcsát álmodok néha
26 Máskor ilyenkor ki szoktam kapni
27 Jó dolog a barátság
28 Hát már aludni sem lehet?
29 Nyertetek ti már ilyent?
30 Úgy látszik, engem fognak meg
31 Most meg az a baj…
32 Nahát?
33 Jaj! Én csak strandolni akartam
34 Kicsit kényelmetlen…
35 Vajon örül-e majd nekem?
36 Vagy vettek volna nekem is jegyet…
37 Pedig milyen jól játszottunk
38 Azt hiszem, bementem a csőbe
39 Azt hiszem, ezúttal nem lesz kolbászevés
41 Nem tudnál az úton járkálni?
42 Na, egy kicsti kipihenem magam
43 Még szerencse…
44 Jobb lett volna, ha a földre esik
45 Hogy ezen mit szeretnek az emberek?
46 Nem értem, mikor végre eszik…
47 Hová lettek az emberek?
48 Érdekes, úgy látszik…
49 Nagyszerű, megkérem, hogy álljon a helyébe
50 Azért itt kint legalább kényelmesebb
51 Ne félj, nem találnak meg
52 Nahát, minek köszönhetem…

1971

Lapszám Cím
2 Nem tudnál egy kicsit morogzni is?
3 Nem értem, miért mérges…
4 Ha kint aludnék…
5 Gyere be, nagyon megázhattál
6 Én igazán csak a kalapját akartam hazahozni
9 Jó, jó, de hogy kerülünk vissza a helyünkre?
10 Úgy látszik, egy kicsit korábban kell lefeküdni
12 Szerintem most már ezért is én kapok ki
13 Ilyenkor mi illik?
14 Legalább nem kell gyalogolnom!
15 Hát igen, te voltál a gyorsabb
16 Na, így biztosabban hazaérünk
17 Ugye mondtam, hogy nem kell a póráz
18 Hát ez a hála, hogy figyelmeztetni akartam?
19 Megállj csak…
22 Hát ez meg hová bújt?
24 Én csak egy kis hűsölésre gondoltam
25 Én igazán csak azt akartam…
26 Lehet, hogy itt rajtam kívül…
29 Kellett nekem szerepelni!
30 Most jobb, hogy újra bőg?
31 Én igazán nem az egészet akartam
32 Vajon ki vihette el…
33 És ráadásul még fagylalt sem volt benne
34 A múltkor a vadászaton…
35 Hát ez nem olyan, mint a másik…
36 Most nem tudom, mi jobb…
37 No lám, te csak a vízben vagy olyan félelmetes
38 A sonkát azért nem hagyom itt
39 Azért itt a kályha mellett…
40 Jó, jó, nem kiabálok
42 Igazán nagyon finom volt…
43 Már megint jól akartam csinálni
44 Naaa! Fel tudok én menni magamtól is!
45 Nagyon kedvesek vagytok…
46 Hát te vagy a visszhang?
47 Mégis csak túlzás…
48 Én csak attól féltem…
49 Nem segíteni akartam…
50 Én megmenekültem, de sajnos a házam nem
51 Valami nem stimmel…

1972

Lapszám Cím
2 Nem értem, ezt a nagyot olyan nehezen…
3 Nem értem, miért örülnek ennek az embernek?
4 Úgy látom, most már nekem…
5 Igazságot tettem…
6 Hát idehoztam
7 Vajon miért nem szabadítanak meg…
8 Ne haragudj, de nem tudtam…
9 Értsétek meg, én csak egyetlen kutya vagyok
10 Érdekes, az előbb milyen mérges volt…
11 Honnan veszek most neki…
13 Ennyire örül?
14 Ez azért nem lett olyan szép
15 Pedig én igazán mindenütt…
16 Ha ti csaltok, akkor én nem játszom
17 Pedig igazán úgy igyekeztem utánozni őket
18 Én igazán csak vigyázni akartam rá
19 Erre nem számítottam
20 Az előbb még én kergettelek téged
21 Na, ezek most jól összeterelődtek!
22 Fantasztikus, már itt is esik!
23 Ez azt hitte, hogy én nem vagyok igazi!
24 Nahát, mire jó a technika!
25 Csináljunk úgy, mintha nem játszottunk volna
26 Nem értem, egész nap a halat várja…
27 Mit csináljak, ha az én gazdám…
28 Úgy kell neki…
29 Pedig csak meg akartam mondani neki…
30 Végre egy ötlete, ami tetszik nekem
31 Érdekes, ez a kettő csak együtt jó
32 Ki tudhatta, hogy mi van alatta?
33 Hát érdemes volt vigyázni erre a sok vacakra?
34 Látod, ha igazi lennél…
36 Úgy látszik, ő is azt hitte…
37 Máskor meg azért mérgesek…
38 Máskor mennyire örült…
39 Szerencsére most már minden a régi
40 Hát ez a hála…
41 Hát nem az lett volna igazságos…
42 Én csak az utolsót akartam neki leszedni
43 Igazán szólhatnál, ha közeledsz
44 Igen, igen, láttam, arrafelé szaladt
45 Nem tehetek róla, hogy olyan alacsony vagyok
47 Engem arra tanítottak…
48 Én nem tudtam, hogy ennek a vacaknak…
49 Hallatlan, még a rajzból is kiszorítottál!
50 Ó, ha sejtettem volna…
51 Nem lesz könnyű megmagyarázni…

1973

Lapszám Cím
2 A ház az enyém…
3 Érdekes, az öregnél nagyobb sikerem volt
4 Ahelyett, hogy hálás lenne
5 Ez megszökött..
6 Hűha, ennek egészen más az eleje
7 Ezt azért mégsem akartam
8 Érdekes, milyen messzire tud dobni
9 Nem a tiétek ez a sok pipi?
12 Dehogy kergetek én többé macskát a sötétben!
14 Nem játszom, ha te a föld alatt szaladsz
15 A fele az enyém
16 Azt hiszem, ezt mások jobban csinálják
19 Hogy ilyen hosszú vagy, azt nem gondoltam!
21 Pedig én csak a gyerekét akartam megvédeni
22 Pedig úgy vettem észre, neki sem tetszett
23 Most már értem, miért hozott pórázon
25 Érdekes, én még most sem tudom
26 Igazán maradhatott volna az asztal tetején
27 Értsétek meg végre…