Zászlónk

Innen: wiki.kepregenydb.hu

A Zászlónk katolikus hetilap volt, 1902. szeptember és 1948. január között jelent meg, a Regnum Marianum Közösség kiadásában. 1990 után újraindult.

A listát nagyrészt az Arcanum Digitális Tudománytár, néhány korai évfolyam esetében a Magyar Nemzeti Digitális Archívum anyaga alapján állítottuk össze. Az 1933 utáni évfolyamok nem szerepelnek egyik állományban sem.

A képsorok első rendszeres rajzolója Spanyár Pál (1874-1936) székelyudvarhelyi festő volt, akinek a munkáiban rendszeresen visszatért néhány figura. Andor Lóránd (1906-1966) még gimnazista volt, amikor megjelentek a Zászlónkban az első rajzai, amelyekben ő is elkezdte szerepeltetni a Spanyár által teremtett karaktereket, és ő tette meg őket 1928-ban a "XIII. kerületi reálgimnázium" diákjaivá. A karakterek megjelentek kép nélküli és illusztrált történetekben, karikatúrákban és 2-6 képből álló, képaláírásos történetekben is. Ezeknek az írója a lap szerkesztője, Radványi Kálmán volt. Ugyancsak Radványi írta Upman kapitány kalandjait, de ez a karakter csak egy képregényfélében szerepelt, az összes többi megjelenése illusztrált történetben volt.

A XIII. kerületi reálgimnázium és előzményei

A diákok eleinte külön-külön szerepeltek. Többen is rajzolták a történeteket és karikatúrákat, de képregényfélét csak Spanyár, majd később Arnold készített velük. A kinézetük sem volt egységes, ezért nehéz őket igazán állandó szereplőnek tekinteni. Idővel egyre többször találkoztak egymással a szereplők, néha még Upman kapitánnyal is. Már Spanyár utalt arra, hogy ezek a fiúk osztálytársak, és párszor "rádiógimnáziumnak" neveztek az iskolájukat. A XIII. kerületi reálgimnázium egy 1928-as, Arnold által készített rajzon szerepel, és innentől kezdve többé-kevésbé következetesen használták is nevet a történetekben. Érdekesség, hogy 1928-ban Budapestnek még csak tizenkét kerülete volt, 1931-ben született meg a döntés a kerületek számának növeléséről, a XIII. kerület 1938-ban jött létre, majd 1950-ben nyerte el mai formáját. A XIII. kerületi reálgimnázium tehát egy fiktív iskola volt.

Az alábbi lista mindazokat a kis történeteket tartalmazza, amelyekben legalább egy szerepelt az alábbi karakterek közül: Horog Pista és Marci, Záp Ferkó, Fal Gyuri, Kócz Matyi, Karcsi az éltanuló, Keötsögh János, Nett Olivér.

Cím Év Rajzoló Karakterek
Záp Feri avagy Rettenetes utazás egy latin füzet körül 1908 11 Spanyár Pál Záp Ferkó
Horog Pista első mozdulatai a jégen 1908 12 Spanyár Pál Horog Pista
Horog Pista összeegyezteti a kellemeset a hasznossal 1909 9 Spanyár Pál Horog Pista
Horog Pista és kebelbarátja Keöcseögh János a futballjátékot tanulmányozzák… 1913 5 Spanyár Pál Horog Pista
A magyar Pégoud 1913 11 Spanyár Pál Horog Pista
Hogy lett Pista vörös ördög? 1914 11 Spanyár Pál Horog Pista
Horogh Istvánék vakációi tevékenysége 1916 10 Spanyár Pál Horog Pista
Kóró Matyi nagy tudós a botanikában 1917 4 Spanyár Pál Horog Pista
Kócz Matyi és Fal Gyuri európai egyensúlyt játszanak 1923 1 Spanyár Pál Kócz Matyi, Fal Gyuri
(Két jómadár) 1923 2 Spanyár Pál Záp Ferkó, Keötsögh János
Hányféleképpen tud Kócz Matyi leugrani a villamosról 1924 2 Andor Lóránd Kócz Matyi
Fal Gyuri utcai fényűzése 1924 3 Andor Lóránd Fal Gyuri
Ping-pong-tragédia 1925 10 Andor Lóránd Karcsi, Matyi
Ki a hasznost s kellemest... 1925 11 Andor Lóránd Fal Gyuri, Karcsi
Karcsi a biciklikölcsönzőből… 1925 12 Andor Lóránd Karcsi
Rádiótelefon a külvárosban 1926 1 Andor Lóránd Záp, Kócz
Gömbike jelest akar tornából 1926 2 Andor Lóránd Gömbike, Záp Ferkó, Fal Gyuri
Ballada a csúzliról 1926 5 Andor Lóránd Kócz Matyi, Horog Pista
Kócz Matyiék mégis mentek moziba 1926 6 Andor Lóránd Kócz Matyi, Fal Gyuri
Palikát az anyucija tegnap beiratta… 1928 9 Andor Lóránd Kócz Matyi, Palika
Húsvét hétfőnek kedvenc szokása… 1929 4 Andor Lóránd Fál Gyuri, Záp Ferkó
Szeptemberi versenyek a gimnázium udvarán 1929 9 Andor Lóránd Kócz Matyi, Záp Ferkó, Lepény
Záp Ferkó a nyáron csiborra vadászott… 1931 9 Spanyár Pál Záp Ferkó
Legkedvesebb alkalom a szórakozásra 1931 10 Andor Lóránd Nett Olivér
A XIII. kerületi reálgimnáziumban… 1931 11 Andor Lóránd osztály
Fal Gyuri első mozgási kísérleteit a jégen… 1932 2 Andor Lóránd Fal Gyuri
Hiányzott az osztály háromnegyed része… 1932 3 Andor Lóránd Nett Olivér
Kócz Matyinak legénytoll… 1932 4 Andor Lóránd Kócz Matyi
A diákok a náthaszünetet… 1933 3 Andor Lóránd osztály
Horogh Marci a gyakorlati pedagógiát… 1933 4 Andor Lóránd Horogh Marci
Nett Olivér az ébredő tavasz sugallatára… 1933 4 Andor Lóránd Nett Olivér
Kócz Matyi a tavaszi melegben… 1933 5 Spanyár Pál Kócz Matyi

Egyéb képtörténetek

Cím Év Rajzoló Megjegyzés
A legújabb divat 1903 9 külföldi
Többet ésszel, mint erővel 1904 2 külföldi
Lóvátett zsiráf 1904 4 külföldi
Tyhüm-hüm Matyi 1904 10 Halácsy Endre
Ügyességből is megárt a sok 1904 12 külföldi
Egy szánkázás története 1905 1
Ferkó nem tudja a leczkét 1905 1 Halácsy Endre
Hogyan fogják a zsiráfot 1905 4 külföldi
Kaland a tengeren 1905 9 külföldi
A későn kelő diák 1905 9 Spanyár Pál
Egy dühös szavaló tragédiája négy felvonásban 1905 10 Spanyár Pál
A furfangos diák - vagy a füzfaköltészet hatalma 1905 12 Spanyár Pál
Egy kirándulás szomorú története 1906 5 Spanyár Pál
Egy rajzóra története 1906 6 Spanyár Pál
Hogy sülhet el a puska… 1906 10 Spanyár Pál
Boci, a mindenes 1907 10
Régi dal… régi dal… régi igzaságról 1908 1 külföldi
Metamorphoses 1908 1 Spanyár Pál
Fujjad csak, fujjad csak keservesen 1908 2 külföldi
Petőfi Téli világának illusztrációja 1908 2 Spanyár Pál
Gyakorlat-íráskor 1908 3 Spanyár Pál
Tavasz a város végén 1908 4 Spanyár Pál
Egy majális története 1908 5 Spanyár Pál
Szépséghiba a bizonyítványon 1908 6 Spanyár Pál
Szörnyű ébredés 1908 9 Spanyár Pál
Az ifjúsági olvasmányok hatása 1908 10 Spanyár Pál
Hangulatok a félévi értesítő kiosztásakor 1909 1 Spanyár Pál
Végzetes beteglátogatás 1909 3 Spanyár Pál
Ingyen bélyeget kapunk 1909 4 Spanyár Pál
A diákélet édes álmai 1909 6
Szeget szeggel - karcolatok Rudyard Kiplinghez 1909 10 külföldi
Rövidlátó Danyi hajmeresztő kalandja az ugródi réten 1909 11 Spanyár Pál
Urrraim! Fő az elegancia! 1910 1 Spanyár Pál
Tavaszi foglalkozások 1910 3 Spanyár Pál
Csiki Laji metamorfózisai 1910 6 Spanyár Pál
A cirkuszi díjbírkózások hatása az ifjúságra 1911 6 Spanyár Pál
Mikor a füles labda a tilosba röpül 1912 9 Spanyár Pál
Egy elsőosztályos gimnazista viszontagságai a tanév előtt 1912 12 Spanyár Pál
(Jaj a latinkönyvem otthon maradt…) 1913 1 Spanyár Pál
Pillanatfelvételek az értesítőkiosztás után 1913 2 Spanyár Pál
(Vigan, fiúk, cserkész fiúk…) 1913 9 Spanyár Pál
Képek az idei főúri vadászatokról 1913 12 Spanyár Pál
Pillanatfölvétel értesítő kiosztáskor 1917 2 Spanyár Pál
Upman 1921 6
Lapu Jani üt, talál s eljátsza Zalán futását 1922 10 külföldi
Paradicsomszállítás 1922 10 Spanyár Pál
Nem mind egérfarok, ami annak látszik 1923 4 külföldi
Mire jó a parafa-kalap 1923 5 külföldi
Dandy Éliás 1924 1 külföldi
Az együttműködés a Szaharában is üdvös 1924 5 külföldi
Vastagláb Jonathán beteg volt 1925 2 külföldi
Az otromba viziló… 1925 9 külföldi
Mák Muki egész télen… 1929 3 Andor Lóránd
Dikics Jani, az alma meg a lyukas zseb balladája 1931 10 Spanyár Pál
Vágya támadt Marcinak… 1931 12 Andor Lóránd
Drót Mátyás magánfizikus… 1932 1 Andor Lóránd
Kánya Jóska tilosban szánkózott… 1932 12 Andor Lóránd
Bandi fiam mit csinálsz… 1933 2 Andor Lóránd
Amatőr Péter szereti a változatos műsort… 1933 2 W. L. külföldi
Pikulajevics Pikuláj vígan fujja... 1933 4 külföldi