Füles

Innen: wiki.kepregenydb.hu

A Füles rejtvényújság 1957. február 3-án jelent meg először, az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában. Az 1992-es privatizációban az Erasmus Press, későbbi nevén VNU Budapest Lapkiadó szerezte meg. A VNU-t 2002-ben felvásárolta a Sanoma. 2009 óta az IQ Press adja ki a magazint.

A lapban többnyire folytatásos, irodalmi műveket adaptáló képregények jelentek meg, valamint rövidebb, pároldalas, képnovella jellegű művek és a rejtvényoldalakon jónéhány, nagyrészt szöveg nélküli képsor.

A Füles az első száma óta folyamatosan közöl képregényeket. Ezek eleinte egy-két oldalas történetek voltak, de még 1957-ben megjelent az első folytatásos képregény, Victor Hugo: A nyomorultak című nagyregényének a 68 oldalas változata, amelynek a forgatókönyvét Cs. Horváth Tibor írta, a rajzait pedig Korcsmáros Pál készítette. Mindketten meghatározó szereplői voltak a képregényes rovatnak. Cs. Horváth 1992-ig szinte valamennyi képregény írásában vagy szerkesztésében részt vett, Korcsmáros 1975-ben bekövetkezett haláláig a legtöbbet foglalkoztatott rajzoló volt.

A képregényeket kedvelték az olvasók, ennek is köszönhető, hogy 1964-tól már nem csak egy, hanem két sorozat is futott egyszerre a lapban. Ekkor került Korcsmáros mellé a kor másik meghatározó rajzolója, Zórád Ernő, akitől 1995-ben jelent meg utoljára eredeti képregény - de mindkettőjük munkáiból rendszeresen újraközöl egyet-egyet a lap. 1970 elején tovább erősödött a képregényrovat, és immár három folytatásos történetet követtek az olvasók. Korcsmáros és Zórád munkája mellett a harmadik törénet eleinte egy átvétel volt a francia Vaillant-ból vagy az olasz Storia del West sorozatból, de idővel egyre gyakrabban fordult elő, hogy egyszerre három magyar rajzolónak is jelent meg munkája a Fülesben. Ez a helyzet egészen 1992-ig fennmaradt, bár a három képregény között egyre gyakrabban szerepeltek másodközlések.

A rendszerváltás után jelentősen átalakult az újságpiac, megnőtt a konkurencia mind a rejtvényújságok, mind a képregények terén, így a korábbi rendkívül magas példányszámok visszaestek, aminek következtében a Füles szerkesztőségének is takarékoskodnia kellett. A képregények előállítása nem olcsó a többi tartalomhoz képest, ezért előbb kettőre, majd 2002-ben egyre csökkentették a hetente közölt képregények számát. Míg a csúcson hetente akár hatoldalnyi képregény is szerepelt a Fülesben (a képsorokat nem számítva), jelenleg már csak két oldal van benne. 2013-ban bevezetett újításként az eddig fekete-fehér (vagy egy kísérőszínnel megjelenő) képregényeket már színesben közli a lap.

Kiss Ferenc, aki az 1990-es évek óta a legtöbb képregény forgatókönyvírója is, elkészítette a lap teljes képregény-bibliográfiáját, 1957-től 2013-ig. Ez a nyomtatásban is megjelent kötet PDF formátumban megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Az alábbi listához ezt használtuk legfőbb forrásként. A 2013 után a lapban megjelent képregényeket a szintén Kiss Ferenc által vezetett Magyar Képregény Történeti Egyesület honlapja alapján soroljuk fel.

Az 1962 óta megjelenő Füles évkönyve szintén tartalmaz rendszeresen képregényeket.

Folytatásos képregények a Fülesben

Itt a legalább négy részben megjelent képregényeket vettük figyelembe, az egy-három részben megjelenteket a következő lista tartalmazza.

(Sorozat) Cím Év és számok Író / Forgatókönyvíró Rajzoló Oldal Megjegyzések
A nyomorultak 1957/23-40 Victor Hugo / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 68 Első folytatásos képregény; 31. számban nem volt
Sándor Mátyás 1958/4-19 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 64
Monte Cristo grófja 1958/28-45 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 72
A becstelen megtaláló 1958/46-51 Bedő István / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 18
A három testőr 1959/1-24 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 72
Egri csillagok 1959/25-40 Gárdonyi Géza / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 48
Odüsszeia 1959/32-40 Homérosz / Devecseri Gábor / Kuczka Péter Szecskó Tamás 48
Egy jenki Arthur király udvarában 1959/41-51 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 33
A kőszívű ember fiai 1959/52-1960/18 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 57
A vígszínházi csata 1960/6-15 Illés Béla Endrődi István 20
Beszterce ostroma 1960/19-32 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 42
A nevető ember 1960/33-44 Victor Hugo / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36
A kék sziget 1960/45-1961/3 Fekete Gyula / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 33
Grant kapitány gyermekei 1961/4-16 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 39
A láthatatlan ember 1961/17-28 Gárdonyi Géza / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36
Spartacus 1961/29-45 Cs.Horváth Tibor Korcsmáros Pál 51 Howard Fast és Raffaelo Giovagnoli nyomán
A szőke ciklon 1961/45-1962/4 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36
Az arany ember 1962/5-22 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54
A szamárbőr 1962/23-32 Honoré de Balzac / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 30
A beszélő köntös 1962/33-40 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 24
A hét pofon 1962/41-48 Aszlányi Károly / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 24
Észak Dél ellen 1962/51-1963/12 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 42
A lőcsei fehér asszony 1963/13-30 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54
Eltűnt egy autó 1963/18-29 Endrődi István 12 rejtvényképregény, megoldás a 34. számban
A 14 karátos autó 1963/31-48 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54
Urm megszökik 1963/49-51 Borisz és Arkagyij Sztrugackij / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 9
Esőisten siratja Mexikót 1963/52-1964/16 Passuth László / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 68
Piszkos Fred, a kapitány 1964/17-34 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 72
A florentin kalap 1964/35-48 Labiche / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 28
Fekete gyémántok 1964/35-50 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 54
A jávai orvos 1965/1-14 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 42
Budapesti tavasz 1965/1-14 Karinthy Ferenc / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 28
Az írnok és a fáraó 1965/15-32 Hegedűs Géza / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36
Az elátkozott part 1965/15-37 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 69
Ördögpalack 1965/33-37 Robert Louis Stevenson / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 10
(Sherlock Holmes) A sátán kutyája 1965/38-1966/10 Arthur Conan Doyle / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 72
Akli Miklós 1965/38-50 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28
Jaguár 1965/51-52-1966/17 Heltai Jenő / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36
Vörös és fekete 1966/11-28 Stendhal / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54
Szigeti veszedelem 1966/18-37 Zrínyi Miklós / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 40
A három testőr Afrikában 1966/29-50 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 69
Dráma a vadászaton 1966/38-50 Anton Pavlovics Csehov / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28
A piros kör 1966/51-52-1967/17 Edgar Wallace / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 57
Forró mezők 1966/51-52-1967/20 Móricz Zsigmond / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 44
Az előretolt helyőrség 1967/18-41 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 72
Ivanhoe 1967/21-40 Walter Scott / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 40
A podolini kísértet 1967/41-50 Krúdy Gyula / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 30
Ördög az emberben 1967/42-51 Robert Louis Stevenson / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 20
Egy hírhedett kalandor a XVIII. Századból 1967/52-1968/14 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 34
Sherlock Holmes nyomoz 1967/52-1968/28 Arthur Conan Doyle Korcsmáros Pál 90 több rövid történet egymás után
Rákóczi hadnagya 1968/15-32 Barabás Tibor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36
Bonnie és Clyde 1968/29-47 David Newman & Robert Benton Korcsmáros Pál 57
Egy újságíró egy napja 2889-ben 1968/33-38 Jules Verne Szitás György 17
Rocambole 1968/39-1969/8 Ponson du Terrail Szitás György 66
Az elrabolt menyasszony 1968/48-1969/4 Barabás Tibor Korcsmáros Pál 27
A láthatatlan légió 1969/5-21 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 48
Fekete front 1969/10-17 Földes Mihály / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
Az utolsó mohikán 1969/19-34 James Fenimore Cooper / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 48
(Hód) A B-112. számú ügy 1969/24-30 Mattyasovszky Jenő / Halász Gyula Korcsmáros Pál 21
A csodatevő Juno 1969/31-40 Wladyslaw Zambrycki / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 30
(Bob Mallard) S. O. S. kalózok 1969/35-38 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: M.C.C.67 station pirate, Vaillant 1174, francia
Négy békeszerető földlakó 1969/40-51 Kuczka Péter / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36
Egy bolond száz bajt csinál 1969/41-52 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36
(Bob Mallard) Afrikai vadászat 1969/52-1970/3 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Safari Fortune, Vaillant 1114, francia
A Worlcombe rejtély 1970/1-4 Stanislaw Lem / Cs. Horváth Tibor Szitás György 12
A szökevény 1970/5-16 Erdős László / Cs. Horváth Tibor Szitás György 36
Az ezerkarú polip 1970/5-16 Sax Rohmer / Halász Gyula Korcsmáros Pál 36
(Hód) A tárna titka 1970/17-24 Mattyasovszky Jenő / Halász Gyula Korcsmáros Pál 16
Pipacs, a fenegyerek 1970/17-24 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Gugi Sándor 16
A negyedik anyacsavar 1970/18-19 Max Lenvers 5 Le 4ème écrou, Vaillant 736, francia
(Bob Mallard) Az altatók bandája 1970/20-24 Jean Sanitas André Chéret 10 Bob Mallard: Opération BDF, Vaillant 1205; lerövidítve, francia
(Ragyás 7-13): Cirkusz a cirkuszban 1970/25-28 Roger Lécureux Lucien Nortier és Christian Gaty 8 Le Grêlé 7-13: Drôle de cirque, Pif Gadget 59; lerövidítve, francia
A Sárga Garnizon 1970/25-32 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Endrődi István 16
Az íratlan törvény 1970/25-32 B. Murphy / Halász Gyula Korcsmáros Pál 16
(Bob Mallard) A Gravitor-ügy 1970/29-36 Jean Sanitas André Chéret 16 Bob Mallard: L’affaire du gravitor, Pif Gadget 37; lerövidítve
Minden jó, ha vége van 1970/33-40 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Gugi Sándor 16
(Roberto és Julika) Báró Holding üzlete 1970/37-44 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
D'Artagnan fia 1970/37-48 Paul Féval / Halász Gyula Korcsmáros Pál 24
A fehér ördög cimborái 1970/45-52 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
A Canterville-i kísértet 1970/47-50 Osvar Wilde / Cs. Horváth Tibor Jankovics Marcell 8
Az acélsziget titka 1970/49-1971/1 W. M. Lee Szenes Róbert 12
A Bounty lázadói 1971/1-10 Halász Gyula Zórád Ernő 20
(Bob Mallard) A megtébolyult ég 1971/2-7 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Ciel en folie, Vaillant 1110, francia
A hűtőszekrény titka 1971/2-5 Szenes Róbert 8 Lehel-reklám, rejtvényképregény
A végzetes gyűrű (Legény a talpán) 1971/8-15 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 16
(A Reménység úttörői): A csendes invázió 1971/10-13 Roger Lécureux Raymond Poïvet 8 Les Pionniers de l'Espérance: La conquête silencieuse, Vaillant 1128; rövidítve és áttördelve, francia
A dzsungel könyve 1971/11-22 Rudyard Kipling / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 24
(Roberto és Julika) Az Ámon templom kincsei 1971/14-21 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
A láthatatlan galeri 1971/16-20 Teknős Péter Szenes Róbert 10
(Bob Mallard) A megzavart vakáció 1971/21-25 Jean Sanitas André Chéret 10 Bob Mallard: L’hydravion englouti, Vaillant 1220; lerövidítve, francia
Az erőd 1971/22-33 Hernádi Gyula / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
(Hód) A kettétépett képeslap 1971/23-33 Mattyasovszky Jenő / Halász Gyula Korcsmáros Pál 22
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) A tippecanoei ütközet 1971/26-33 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Renzo Calegari & Renato Polese 16 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
(Roberto és Julika) Polka viszontagságai 1971/34-41 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
Vesztegzár a Grand Hotelben 1971/34-49 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 32
A Coquillardok kincse 1971/36-51 Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 32
A kőbányai előőrs 1971/42-45 Baktai Ferenc / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 8
Az ezüstflotta kincse 1971/46-1972/5 Orbán Dezső / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
(Bob Mallard) Vakmerő vállalkozás 1971/50-1972/2 Jean Sanitas André Chéret 10 Bob Mallard: Une singulière affaire, Vaillant 1191; lerövidítve, francia
A nagyidai cigányok 1972/1-14 Arany János / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 28
(Roberto és Julika) A titkos ügynök balfogása 1972/6-13 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
A Tenkes kapitánya 1972/6-19 Örsi Ferenc Zórád Ernő 28 egy része korábban megjelent a Pajtásban, 1966-ban
Tűzvész az olajmezőn 1972/14-19 Borisz Polevoj / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 12
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) A Mississippi kalózai 1972/15-22 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Giorgio Trevisan & Renato Polese 16 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
Vuk 1972/20-27 Fekete István / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 16
Az aquincumi lovas 1972/20-35 Fehér Tibor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32
(Bob Mallard) Gyilkos vagy áldozat? 1972/23-30 Jean Sanitas André Chéret 20 Bob Mallard: Carroussel d’enfer, Pif Gadget 29, francia
A két koldusdiák 1972/28-35 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 16
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Texas elrablása 1972/31-40 Gino d'Antonio Giorgio Trevisan & Renato Polese 16 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
Járőr a Szaharában 1972/36-42 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 14
(Roberto és Julika) Gyilkosság a Fudzsijáma Hotelben 1972/36-43 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
(A Reménység úttörői) A robot-szörny pusztulása 1972/41-45 Roger Lécureux Raymond Poïvet 10 Les Pionniers de l'Espérance: La créature du 2–10–2069, Vaillant 1229 alapján rövidítve, más epizód képeivel kiegészítve, francia
Monte Cristo grófja 1972/43-1973/6 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 32 másodközlés, első: 1958, áttördelve
A láthatatlan ember 1972/44-1973/3 H. G. Wells / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Kalifornia aranya 1972/52-1973/11 Gino d'Antonio Sergio Tarquinio 24 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
Ál-Petőfi 1973/4-16 Krúdy Gyula / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 26
(Bob Mallard) Mentsétek meg Jimet! 1973/7-12 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Sauvez Steve!, Vaillant 1197, francia
A lóvátett város 1973/12-16 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Árkossy István 10
(A Reménység úttörői) A Fata Morgana hadművelet 1973/13-17 Roger Lécureux Raymond Poïvet 10 Les Pionniers de l'Espérance: L’armada fantôme, Vaillant 1176; lerövidítve és áttördelve, francia
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Törvényen kívül 1973/17-25 Gino d'Antonio Sergio Tarquinio 18 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
Az ezerkettedik éjszaka 1973/17-28 Heltai Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 24
Tom és Huck kalandjai 1973/18-30 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 26
A barátság útlevelével 1973/26-30 Sebes Tibor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 10
A becstelen megtaláló 1973/29-34 Bedő István / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 18 másodközlés, első: 1958
A fehér fóka 1973/31-34 Rudyard Kipling / Csonkaréti Károly Dékány Ferenc 8
Jaguár 1973/31-48 Heltai Jenő / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36 másodközlés, első: 1965
Riki-tiki-tévi 1973/35-38 Rudyard Kipling / Csonkaréti Károly Dékány Ferenc 8
Piszkos Fred közbelép 1973/35-52 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36
Hörcsög a díványban 1973/39-42 Jaroslav Hasek Jelenszky László 8
1973/43-50 Fekete István / Csonkaréti Károly Dékány Ferenc 16
(Roberto és Julika) Kincsek a tengerben 1973/49-1974/4 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Barátok és ellenségek 1974/1-12 Gino d'Antonio Sergio Tarquinio 24 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
A halálra ítélt bolygó 1974/2-14 Harry Harrison / Csonkaréti Károly Sarlós Endre 26
A két Trenk 1974/5-20 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32
Mikrotánia embert rabol 1974/13-19 Korcsmáros Pál Korcsmáros Pál 14
Huck és Tom kalandjai 1974/15-27 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 26
Az arany 1974/21-32 Borisz Polevoj / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
Dicsőséges szárnyak 1974/23-30 Martine Monod / Csonkaréti Károly Sarlós Endre 16
Sztrippi mint mesterdetektív 1974-28-37 Renata Pfeiffer Antonio Toldo és Enrico Bagnoli 20 Strippy, la ragazza detective 1: L'uomo che visse 3 volte, 1968, olasz
(Bob Mallard) Megzavart vakáció 1974/31-35 Jean Sanitas André Chéret 10 Bob Mallard: Du plomb pour Noël, Vaillant 1228; lerövidítve, francia
Visszatérés a Földre 1974/33-46 Sam J. Lundwall / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28
A dunai hajós 1974/36-47 Jules Verne / Csonkaréti Károly Sarlós Endre 24
A 14 karátos autó 1974/38-50 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 26 másodközlés, az 1963-as eredeti áttördelve
A kiskirályok 1974/47-11 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 34
Ordasok között 1974/48-1975/8 Dold-Mihajlik / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 26 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1960, áttördelve
Hód és a ZX-7 1975/2-15 Mattyasovszky Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 28
Appasionata 1975/9-20 Szilvási Lajos / Csonkaréti Károly Sarlós Endre 24
Sztrogof Mihály 1975/12-28 Jules Verne / Zórád Ernő Zórád Ernő 34
Bambi 1975/19-36 Felix Salten / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 36
Hahó, léghajó 1975/21-24 Csonkaréti Károly Radonyi Katalin 8
Piszkos Fred, a kapitány 1975/25-40 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 32 másodközlés, első: 1964, áttördelve
Family Hotel 1975/29-38 Heltai Jenő / Zórád Ernő Zórád Ernő 20
Francis Macomber rövid boldogsága 1975/37-40 Ernest Hemingway / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 8
Jelky András kalandjai 1975/39-48 Hevesi Lajos / Feyér Balázs Feyér Balázs 20
A pápai huszárság 1975/41-52 Csonkaréti Károly Sarlós Endre 24
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) A nagy összeesküvés 1975/41-51 Gino d'Antonio 22 Storia del West epizódok összeszerkesztve, olasz
Dél Csillaga 1975/49-1976/8 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 24
(Bob Mallard) A Madárember-akció 1975/52-1976/05 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: La brigade des hommes oiseaux, Vaillant 1161, francia
Kastanka 1976/1-8 Anton Pavlovics Csehov / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 16
A vörös kalóz 1976/6-17 James Fenimore Cooper / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
VII. Emánuel 1976/9-18 Heltai Jenő / Zórád Ernő Zórád Ernő 20
Menekülés az erődbe 1976/9-22 Günter Spranger / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 28
Bögöly (Vihar Itália felett) 1976/18-31 Ethel Lilian Voynich / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 28
Kísértet Lublón 1976/19-32 Mikszáth Kálmán / Zórád Ernő Zórád Ernő 28 más, mint amit Zórád korábban a Lobogó számára rajzolt
Óz, a csodák csodája 1976/23-40 Frank L. Baum / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 36
Az előretolt helyőrség 1976/32-49 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36 másodközlés, első: 1967, áttördelve
(Sherlock Holmes) Ezüstcsillag 1976/33-36 Arthur Conan Doyle / Zórád Ernő Zórád Ernő 8
(Sherlock Holmes) A Musgrave-szertartás 1976/37-40 Arthur Conan Doyle / Zórád Ernő Zórád Ernő 8
A sivatag szelleme 1976/41-1977/3 Karl May / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 32
Könyves király 1976/41-1977/5 Fehér Tibor / Zórád Ernő Zórád Ernő 36
(Bob Mallard) Egy villámcsapás és következményei 1976/50-1977/2 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Opération liberté, Vaillant 1154, francia
Svejk 1977/3-22 Jaroslav Hasek / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 40
A fáraó 1977/4-19 Boleslaw Prus / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Andráscsik örököse 1977/6-16 Krúdy Gyula / Zórád Ernő Zórád Ernő 22
Aranyásók Alaszkában 1977/17-28 Jack London / Zórád Ernő Zórád Ernő 24
A Sirius-akció 1977/20-33 Lev Sejnyin / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 28
Az elátkozott part 1977/25-43 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 38 másodközlés, első: 1968, áttördelve
Az időspirál 1977/29-46 Georgij Martinov / Zórád Ernő Zórád Ernő 36
A Kígyóisten nem válaszol 1977/34-45 Gleb Golubkov / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
(Bob Mallard) A különleges rakomány 1977/44-49 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Corrida aérienne à Brasilia, Vaillant 1148, francia
A verhetetlen tizenegy 1977/47-1978/1 Moldova György / Zórád Ernő Zórád Ernő 14
A hajóroncs titka 1977/50-1978/13 Leslie Charteris / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32 Angyal c. sorozat nyomán
Az elvarázsolt herceg 1977/51-1978/16 Leonyid Szolovjov / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 36
Pompeji utolsó napjai 1978/2-19 E. G. Bulwer-Lytton / Zórád Ernő Zórád Ernő 36
A tizenöt éves kapitány 1978/16-31 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 32
A három testőr Afrikában 1978/17-33 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 69 másodközlés, első: 1966, áttördelve
Harc a szalamandrákkal 1978/20-30 Karel Capek / Zórád Ernő Zórád Ernő 22
Viperafészek 1978/31-50 Alekszandr Naszibov / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 40 eredeti megjelenés: A labirintus akció, Magyar Ifjúság 1971, áttördelve
A nagy játszma 1978/32-47 Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 32 Jókai Mór és Rónaszegi Miklós alapján
Szegény Mahomed 1978/34-40 Cs. Horváth Tibor Gugi Sándor 14 eredeti megjelenés: Mahomed Csömörön, Magyar Ifjúság 1959, áttördelve
Pinokkió 1978/41-1979/5 Carlo Collodi / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 32
Mindennap merénylet 1978/48-1979/13 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 36
Dr. Moreau szigete 1979/1-10 H. G. Wells / Zórád Ernő Zórád Ernő 20
A hét pofon 1979/6-17 Aszlányi Károly / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 24 másodközlés, első: 1962
A törökfejes kopja 1979/11-22 Kolozsvári Grandpierre Emil / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24
Robinson Crusoe 1979/14-23 Daniel Defoe / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 20 eredeti megjelenés: Népszava 1963, áttördelve
Szép kis üzlet 1979/18-23 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 12 eredeti megjelenés: Füles évkönyve 1963
Névtelen vár 1979/23-40 Jókai Mór / Zórád Ernő Zórád Ernő 36
(Bob Mallard) Tüzes pokol a Tűzföldön 1979/24-29 Jean Sanitas André Chéret 12 Bob Mallard: Et que ça saute, Vaillant 1233, francia
Űrkalózok fogságában 1979/24-38 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 30
Rejtekhely az Elbán 1979/30-37 Alekszandr Naszibov / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 16 eredeti megjelenés: Népszava 1963, áttördelve
Beszterce ostroma 1979/38-52 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 30 másodközlés, első: 1960, áttördelve
Aranyásók 1979/39-48 B. Traven / Cs. Horváth Tibor Feyér Balázs 20
A maják kincse 1979/41-1980/7 Jack London / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 38 eredeti megjelenés: A mayák kincse, Magyar Ifjúság, 1971, áttördelve
A párizsi Notre-Dame 1979/49-1980/12 Victor Hugo / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 30
Az elveszett cirkáló 1980/1-14 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Halasi Éva 28 az 1968-ban a Lobogóban megjelent, Korcsmáros Pál által rajzolt képregény újrarajzolva és áttördelve
Budapesten harcoltunk 1980/8-14 Csillik Gábor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 14
Háború a vadonban 1980/13-22 Teknős Péter / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 20
A majmok bolygója 1980/15-28 Pierre Boulle / Zórád Ernő Zórád Ernő 28
A bagdadi tolvaj 1980/15-30 Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 32 Az 1001 éjszaka meséi nyomán
Szép Mikhál 1980/23-31 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 18 edeteti megjelenés: Népszava 1963, áttördelve
A 111-es 1980/29-39 Heltai Jenő / Zórád Ernő Zórád Ernő 22
A láthatatlan ember 1980/31-46 Gárdonyi Géza / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36 másodközlés, első: 1961, áttördelve
A Neutron-akció 1980/32-47 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Egy jenki Arthur király udvarában 1980/40-1981/7 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 40 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1974, áttördelve
A rézgomb 1980/47-1981/3 Lev Ovalov / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 18 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1964, áttördelve
A fekete város 1980/48-1981/13 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 36
(Sherlock Holmes) A sátán kutyája 1981/4-19 Arthur Conan Doyle / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 32 másodközlés, első: 1965, áttördelve
Egy lány a fény szigetéről 1981/8-21 Szántó György / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28
Csongor és Tünde 1981/14-31 Vörösmarty Mihály / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 36
Tűznyelő 1981/20-31 Max Brand / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
Utazás Plutóniába 1981/22-40 V. A. Obrucsev / Zórád Ernő Zórád Ernő 38
Divényi kelepce 1981/32-41 Breszt Borisz / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 20
Hét tenger ördöge 1981/32-42 Howard Koch / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 22 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1963, áttördelve
Winnetou 1981/41-1982/19 Karl May / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 62 más, mint az 1957-ben a Pajtásban megjelent
80 nap alatt a Föld körül 1981/42-1982/5 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
A nyomorultak 1981/43-1982/7 Victor Hugo / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 34 másodközlés, első 1957, áttördelve
A hegyormok közt nincs határkő 1982/6-17 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
A pármai kolostor 1982/8-19 Stendhal / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 24 eredeti megjelenés: Népszava 1964, áttördelve
(Perseus kapitány) Titkok bolygója 1982/18-31 Pierre Barbet / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 28
Bradley Tamás visszaüt 1982/20-35 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32 más, mint az 1967-ben a Magyar Ifjúságsban megjelent
Bogáncs 1982/20-36 Fekete István / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 34
A vörös kör 1982/32-45 Edgar Wallace / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 28 másodközlés, első: A piros kör címen 1966-ban, áttördelve
Az időjárőr 1982/36-47 Poul Anderson / Hunyadi Csaba Zórád Ernő 24
A fekete sombrero 1982/37-52 Adam Bahdaj / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Az éneklő kutya 1982/46-1983/10 Jack London / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 36 eredeti megjelenés: Népszava 1976, áttördelve
Cyrano de Bergerac 1982/48-1983/10 Edmond Rostand / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32
Acélcápa 1982/53-1983/11 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
A titokzatos bolygó 1983/11-16 Clark Darlton / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 12 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1969, áttördelve
A megkerült cirkáló 1983/11-22 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Halasi Éva 24
A pergamen rejtélye 1983/12-25 Alekszandr Polescsuk / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 28
Twist Olivér 1983/17-32 Charles Dickens / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32
A koppányi aga testamentuma 1983/23-28 Fekete István / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 12 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1964, áttördelve
Halálhajó 1983/26-41 B. Traven / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Szegény gazdagok 1983/29-39 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 22 eredeti megjelenés: Népszava 1963, áttördelve
Blood kapitány viszontagságai 1983/33-1984/2 Rafael Sabatini / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 44 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1970, áttördelve
Grant kapitány gyermekei 1983/40-1984/6 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 38 másodközlés, első: 1961
Egy ember, aki nem halhat meg 1983/42-52 Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 22
Aranykoporsó 1984/1-20 Móra Ferenc / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 40
Salamon király kincse 1984/3-18 H. Rider Haggard / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1975, áttördelve
A florentin kalap 1984/7-20 Labiche / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 26 másodközlés, első: 1964
Hajdúk kapitánya 1984/19-42 Fehér Tibor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 48
Hód és az idegen 1984/21-34 Mattyasovszky Jenő / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 28
Koldus és királyfi 1984/21-41 Mark Twain / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 42 eredeti megjelenés: Népszava 1965, áttördelve
A fenevad 1984/35-40 Jack London / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 12
Nemo kapitány 1984/41-1985/9 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 42
Az arany ember 1984/42-1985/16 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54 másodközlés, első: 1962
A csillaghajó üzenete 1984/43-1985/7 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 34 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1972, áttördelve
Hatan voltak 1985/8-17 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 20 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1970, áttördelve
Az özönvíz balladája 1985/10-25 Csernai Zoltán / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Preludió 11 1985/17-31 Wolfgang Schreyer / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 30 eredeti megjelenés: Népszava 1969, áttördelve
Északnyugati átjáró 1985/18-46 Kenneth Roberts / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 58 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1972, áttördelve
Veszélyes találka 1985/26-30 John Erskine / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 10
Vörös és fekete 1985/31-1986/5 Stendhal / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 54 másodközlés, első: 1966
Ördögök a Vidám Pokolból 1985/32-49 Rosztiszlav Szambuk / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 36 eredeti megjelenés: Népszava 1976, áttördelve
Akli Miklós 1985/47-1986/8 Mikszáth Kálmán / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28 másodközlés, első: 1965
Az inka öröksége 1985/50-1986/15 Karl May / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 36 eredeti megjelenés: Népszava 1979, áttördelve
Jó széllel francia partra 1986/6-18 H. E. Bates / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 26 eredeti megjelenés: Népszava 1962, áttördelve
A jávai orvos 1986/9-29 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 42 másodközlés, első: 1965
Időtörés 1986/16-32 Nemere István / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 40
A nevető ember 1986/19-36 Victor Hugo / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36 másodközlés, első: 1960
Pillangó 1986/30-1987/6 Henri Charrière / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 58 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1973, áttördelve
A három királyok csillaga 1986/33-44 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 24
Sándor Mátyás 1986/37-1987/16 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 64 másodközlés, első: 1958
A lőcsei fehér asszony 1986/45-1987/11 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 38 eredeti megjelenés: Népszava 1976, áttördelve
Leszámolás 1987/7-28 Dashiell Hammett / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 44 eredeti megjelenés: Véres leszámolás, Magyar Ifjúság 1975, áttördelve
A félelem bére 1987/12-33 Georges Arnaud / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 44
Az ezerkettedik éjszaka 1987/17-28 Heltai Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 24 másodközlés, első: 1973
Merénylet! 1987/29-40 Viktor Jegorov / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 24 eredeti megjelenés: Népszava 1969, áttördelve
Az aquincumi lovas 1987/29-44 Fehér Tibor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32 másodközlés, első: 1972
Sólyomszárnyon - Balassi Bálint regényes élete 1987/34-1988/7 Breszt Borisz / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 52 eredeti megjelenés: Pesti Műsor, 1975
Észak Dél ellen 1987/41-1988/09 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 42 másodközlés, első: 1962
Fekete gyémántok 1987/45-1988/19 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 54 másodközlés, első: 1964
Alfa és Omega 1988/3-19 Z. Jurjev / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 24 eredeti megjelenés: Népszava 1975, áttördelve
Iliász 1988/10-35 Homérosz / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 52 eredeti megjelenés: Népszava 1973, áttördelve
Dráma a vadászaton 1988/20-33 Anton Pavlovics Csehov / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 28 másodközlés, első: 1966
Fekete lobogó alatt 1988/20-36 Janusz Meissner / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 34
Veszélyes küldetés 1988/34-53 L. Zambricky / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 40 eredeti megjelenés: Száz lóval száz határig, Magyar Ifjúság 1975, áttördelve
Odüsszeia 1988/36-52 Homérosz / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 34 eredeti megjelenés: Népszava 1975, áttördelve
Rab Ráby 1988/37-1989/3 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 40 eredeti megjelenés: Népszava 1974, áttördelve
Tamás bátya kunyhója 1988/53-1989/15 Harriet Beecher-Stowe / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 32 eredeti megjelenés: Népszava 1968, áttördelve
Ál-Petőfi - Lehullt csillag fénye 1989/1-13 Krúdy Gyula / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 26 másodközlés, első: 1973
Granadai szerelmesek 1989/4-9 Stendhal / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 12 eredeti megjelenés: Füles évkönyve 1966
A szamárbőr 1989/10-24 Honoré de Balzac / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 30 másodközlés, első: 1962
Tigrisvér 1989/14-25 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1969, áttördelve
Élni életveszélyes 1989/16-31 Nemere István / Cs. Horváth Tibor & P. Szűcs Gyula Fazekas Attila 32
Egy az isten 1989/25-44 Jókai Mór / Görög Júlia Görög Júlia 40
Az írnok és a fáraó 1989/26-43 Hegedűs Géza / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 36 másodközlés, első: 1965
A kincses sziget 1989/32-51 Robert Louis Stevenson / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 40 eredeti megjelenés: Népszava 1968, áttördelve
Vért az olajért 1989/44-1990/6 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 30 eredeti megjelenés: Miért kellett meghalnia Luis Torresnek?, Magyar Ifjúság 1973, áttördelve
Esőisten siratja Mexikót 1989/45-1990/12 Passuth László / Cs. Horváth Tibior Fazekas Attila 40
Tell Vilmos 1989/52-1990/6 Friedrich Schiller / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 14 eredeti megjelenés: Magyar Ifjúság 1967, áttördelve
Sztrippi mint mesterdetektív 1990/7-16 Renata Pfeiffer Antonio Toldo és Enrico Bagnoli 20 másodközlés, első: 1974
A két Trenk 1990/7-22 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32 másodközlés, első: 1974
Conan: A kerék 1990/13-32 Chuck Dixon Mike Docherty 40 Savage Sword of Conan 159, amerikai
(Sztrippi) A bőrálarcos 1990/17-32 Paul e Peter Montague (Paolo e Piero Montecchi) Paul e Peter Montague (Paolo e Piero Montecchi) 30 Strippy, la ragazza detective 2: Il viso di cuoio, olasz
Az erőd 1990/23-34 Hernádi Gyula / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 24 másodközlés, első: 1971
Ascanio 1990/32-51 Alexandre Dumas / Görög Júlia Görög Júlia 40
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Út az ismeretlenbe 1990/33-1991/5 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Renzo Calegari és Renato Polese 50 Storia del West epizódok összeszerkesztve, megjelent korábban a Magyar Ifjúságban is, olasz
A kibernoszok tündöklése és bukása 1990/35-50 Gyertyán Ervin / Kiss Ferenc Fazekas Attila 32
A tűzlétra 1990/51-1991/4 William Irish / Kiss Ferenc Vass Mihály 12
Lord Tempest 1990/52-1991/18 Rinaldo d'Ami Raffaele Paparella 38 Hobby , 1962 v. ABC dei Ragazzi , 1963, olasz
Menekülés a pokolból 1991/5-11 Szabó Henrik / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 14
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Barátok és ellenségek 1991/6-15 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Renzo Calegari és Renato Polese 20 Storia del West epizódok összeszerkesztve, megjelent a Magyar Ifjúságban is korábban, olasz
Holtak harca 1991/12-24 Nemere István / Kiss Ferenc Fazekas Attila 26
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) A sorsdöntő űtközet 1991/16-23 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Renzo Calegari és Renato Polese 16 másodközlés, első: A tippecanoei ütközet, 1971, olasz
Kilenc vakmerő fickó - meg a tizedik 1991/19-26 16 angol
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Emberrablók a Mississippin 1991/24-31 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Giorgio Trevisan & Renato Polese 16 másodközlés, első: A Mississippi kalózai, 1972, olasz
A kalózkirály 1991/25-42 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 36 eredeti megjelenés: Népszava 1978, áttördelve
Batman: Utcai démonok 1991/27-37 Alan Grant Norm Breyfogle 22 Detective Comics 614; magyarul először: Batman 17, amerikai
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Háború Texasért 1991/32-41 Gino d'Antonio Giorgio Trevisan & Renato Polese 20 másodközlés, első: Texas elrablása, 1972, olasz
A Coquillardok kincse 1991/38-1992/01 Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 32 másodközlés, első: 1971
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Kalifornia aranya 1991/42-1992/1 Gino d'Antonio Sergio Tarquinio 24 másodközlés, első 1972, olasz
Kereszteslovagok 1991/43-1992/11 Henryk Sienkiewicz / Kiss Ferenc Fazekas Attila 42
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Törvényen kívül 1992/2-10 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Giorgio Trevisan & Renato Polese 18 másodközlés, első 1973, olasz
Bűnrészesség gyilkosságban 1992/2-11 Judah Waten / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 20 eredeti megjelenés: Népszava 1962, áttördelve
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) A nagy összeesküvés 1992/21 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Giorgio Trevisan & Renato Polese 22 másodközlés, első 1975, olasz
A három testőr - A királyné nyaklánca 1992/12-16 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
(Bob Mallard) A Gravitor-ügy 1992/12-21 Jean Sanitas André Chéret 20 másodközlés, első 1970, francia
(Fejezetek a Vadnyugat történetéből) Elveszett vadászmezők 1992/22-33 Gino d'Antonio Gino d'Antonio, Giorgio Trevisan & Renato Polese 24 másodközlés, első Barátok és ellenségek, 1972, olasz
Minótaurosz pusztulása 1992/22-33 Mary Renault / Cs. Horváth Tibor Vass Mihály 24
A három testőr - A Mylady bosszúja 1992/28-43 Alexandre Dumas / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 32
Gömböc 1992/34-40 Guy de Maupassant / Cs. Horváth Tibor Sarlós Endre 14
(Bob Mallard) Az álarcos pilóta bravúrja 1992/34-43 Jean Sanitas André Chéret 20 Bob Mallard: L’aventure du pilote masqué, Pif Gadget 22, francia
A háromszögletű kalap 1992/41-48 Pedro Antonio de Alarcon / Cs. Horváth Tibor Vass Mihály 16
Thyl Ulenspiegel 1992/44-1993/5 Charles De Coster / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 30 eredeti megjelenés: Népszava 1979, áttördelve
(Bob Mallard) Gyilkos vagy áldozat? 1992/44-53 Jean Sanitas André Chéret 20 másodközlés, első: 1972, francia
Az előretolt helyőrség 1992/49-1993/13 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36 harmadközlés, első 1967
(Bob Mallard) A bangalai rejtély 1993/1-10 Jean Sanitas André Chéret 20 Bob Mallard: Le mystère de Bangala, Pif Gadget 3, francia
Egy marék arany 1993/6-19 John Steinbeck / Topálovits Pál Topálovits Pál 28
A lambadakirálynő 1993/11-18 Sarlós Endre Sarlós Endre 16
Az apacsok főnöke 1993/14-19 Sváb József Sváb József 12 eredeti megjelenés: Cochise, Menő Manó 1990
Pánik a repülőtéren 1993/19-30 Munkácsi Miklós / Kiss Ferenc Sarlós Endre 24
Dr. Moreau szigete 1993/20-29 H. G. Wells / Zórád Ernő Zórád Ernő 20 másodközlés, első 1979
Tom Sawyer a vadnyugaton 1993/30-48 Mark Twain / Zórád Ernő & Kiss Ferenc Zórád Ernő 38 a Pajtásban 1969-ben megjelent képregény módosított változata
Északra fel! 1993/31-34 Jack London / Kiss Ferenc Daka Sándor 8
Nebet Het 1993/40-1994/4 Leslie L. Lawrence / Kiss Ferenc Sarlós Endre 34
Kísértet Lublón 1993/49-1994/10 Mikszáth Kálmán / Zórád Ernő Zórád Ernő 28 másodközlés, első 1976
Az aranyváros legendája 1994/5-10 Robert E. Howard / Kiss Ferenc Topálovits Pál 12
Aranyásók Alaszkában 1994/11-22 Jack London / Zórád Ernő Zórád Ernő 24 másodközlés, első: 1977
Cherubion 1994/14-30 Jeffrey Stone / Kiss Ferenc Fazekas Attila 34
Nagyék 1994/20-41 Kiss Ferenc Rák Béla 22 22 egyoldalas
Andráscsik örököse 1994/23-33 Krúdy Gyula / Zórád Ernő Zórád Ernő 22 másodközlés, első 1977
Tükörkép 1994/31-42 Barbara Steal (Kiss Ferenc) Topálovits Pál 24
A verhetetlen tizenegy 1994/34-40 Moldova György / Zórád Ernő Zórád Ernő 14 másodközlés, első 1977
Őrjárat az időben 1994/41-52 Poul Anderson / Hunyadi Csaba Zórád Ernő 24 másodközlés, első Időőrjárat címen, 1982-ben
Ezüst félhold blues 1994/43-1995/7 Gáspár András / Kiss Ferenc Vass Mihály 34
Vér és mahagóni 1995/1-7 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Berényi Béla 21
Miss Musztáng 1995/8-16 Max Brand / Kiss Ferenc Fazekas Attila 27
A zöld íjász 1995/11-27 Edgar Wallace / Kiss Ferenc Sarlós Endre 34
Sindzse szeme 1995/19-30 Leslie L. Lawrence / Kiss Ferenc Topálovits Pál 36
A visszaeső bűnös 1995/28-31 O. Henry / Kiss Ferenc Csordás László 8
Jakuzák 1995/31-37 Leonard Schrader / Kiss Ferenc Vass Mihály 21
Moby Dick 1995/32-49 Herman Merville / Kiss Ferenc Sarlós Endre 36
A végitélet szentje 1995/38-40 Karl May / Kiss Ferenc Varga Zoltán 9
Az eltűnt miniatűr 1995/41-1996/1 Erich Kästner / Kiss Ferenc Zórád Ernő 36
A púpos 1995/50-1996/2 Lőrincz L. László / Kiss Ferenc Matheika Gábor 8
A karvalyos zászló 1996/2-14 Földes Péter / Fazekas Attila Fazekas Attila 39
Menni vagy meghalni 1996/3-25 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Topálovits Pál 46
Klausztropolisz 1996/15-26 Nemere István / Kiss Ferenc Vass Mihály 36
A Plutó 1996/26-30 Mikszáth Kálmán / Kiss Ferenc Dönti Károly 10
Mesemaraton 1996/27-38 Vavyan Fable / Kiss Ferenc Fazekas Attila 36
Moby Dick 2000 1996/31-36 William E. Cochrane / Kiss Ferenc Sarlós Endre 12
Menyasszony utánvéttel 1996/37-40 Robert Sheckley / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 8
Sandokan 1996/39-49 Emilio Salgari / Kiss Ferenc Varga Zoltán 33
Kőköri história 1996/41-47 H. G. Wells / Kiss Ferenc Csordás László 14
A négylábú tyúk 1996/48-51-52 Vagyim Sefner / Kiss Ferenc Haui József 10
A telep 1996/50-51-52 Lőrincz L. László / Kiss Ferenc Vass Mihály 9
Mennydörgés a múltból 1997/1-5 Kiss Ferenc Dönti Károly 10
Salamon Király kincse 1997/9-22 H. Ridder Haggard / Kiss Ferenc Fazekas Attila 28
Kutyaszív 1997/23-31 Mihail Bulgakov / Kiss Ferenc Fekete Imre 18
Quo Vadis? 1997/32-45 Henryk Sienkiewicz / Kiss Ferenc Vass Mihály 28
A magányosan sétáló macska 1997/51-52 Rudyard Kipling / Haui József Haui József 8
Bársonytömlöc 1998/1-12 Frank Cutter (Kiss Ferenc) Fazekas Attila 24
A matador 1998/2-13 Sarlós Endre / Kiss Ferenc Sarlós Endre 24
Északi-sarki párlat 1998/13-16 Jack London / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 8
A csillagűzött szerető 1998/15-19 William W. Stuart / Kiss Ferenc Matheika Gábor 10
Őfelsége kapitánya 1998/17-30 C. S. Forester / Fazekas Attila Fazekas Attila 28
A Damokosok 1998/20-33 Jókai Mór / Kiss Ferenc Dönti Károly 28
A fenevad 1998/31-36 Jack London / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 12 másodközlés, első: 1984
A Tranai 1998/34-38 Robert Sheckley / Kiss Ferenc Cserkuti Dávid 10
Kozsibrovszky üzletet köt 1998/40-41 Mikszáth Kálmán / Kiss Ferenc Zsoldos Péter 8
Traven doktor kedvtelése 1998/42-47 Robert Stratton / Kiss Ferenc Fekete Imre 24
Nincs menekvés 1998/48-1999/7 Cziffra László / Fazekas Attila Fazekas Attila 33 filmnovella alapján
A fehér folt 1999/8-19 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Zsoldos Péter 36
Abélard és Héloïse 1999/23-28 Kiss Ferenc Vass Mihály 18 Dr. Veres Pál Ámorológiai kéizikönyve nyomán
Egy éj Bagdadban 1999/29-40 Bodansky György / Fazekas Attila Fazekas Attila 36
Spionírok a világűrben 1999/41-44 Robert Sheckley / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 12
Robin Hood 1999/45-2000/9 Fazekas Attila Fazekas Attila 51 A Robin Hood c. film alapján
Héraklész XII munkája 2000/10-21 Három Madár Műhely Három Madár Műhely 36
Héraklész számozatlan munkái 2000/22-23 Három Madár Műhely Három Madár Műhely 6
Szabad vagy, Pillangó! 2000/24-35 Henri Charrière / Kiss Ferenc Vass Mihály 36
Hét tenger ördöge 2000/36-51-52 Howard Koch / Fazekas Attila Fazekas Attila 48
Géza és István 2001/1-5 Fazekas Attila Fazekas Attila 10 eredeti megjelenés: Új Magyar Hírek, 1991
Münchhausen báró 2001/1-20 G. A. Bürger / Kiss Ferenc Vass Mihály 40
Egy magyar nábob 2001/6-25 Jókai Mór / Kiss Ferenc Fazekas Attila 40
Az ördöglovas 2001/21-26 Gergely László Gergely László 12
Kárpáthy Zoltán 2001/26-45 Jókai Mór / Kiss Ferenc Fazekas Attila 40
A fekete nyíl 2001/27-48 Robert Louis Stevenson / Kiss Ferenc Vass Mihály 44
Szegény gazdagok 2001/46-2002/16 Jókai Mór / Fazekas Attila Fazekas Attila 44 Bán Frigyes filmje felhasználásával
A város 2001/49-2002/12 Clifford D. Simak / Vass Mihály Vass Mihály 30
Szöktetés Budáról 2002/17-37 Fazekas Attila Fazekas Attila 42 A Gábor diák c. film nyomán
A kalóz 2002/38-42 Theodor Mügge / Fazekas Attila Fazekas Attila 10
Blood kapitány viszontagságai 2002/43-2003/10 Rafael Sabatini / Fazekas Attila Fazekas Attila 40
Királylány a feleségem 2003/11-33 Benjamin Rochefort / Fazekas Attila Fazekas Attila 46
Szeretve mind a vérpadig 2003/34-2004/1 Jókai Mór / Fazekas Attila Fazekas Attila 24 eredeti megjelenés: Pesti Műsor 1976
Rákóczi hadnagya 2004/2-21 Barabás Tibor / Fazekas Attila Fazekas Attila 40
Perseus kapitány: Az Atlantica gyermekei 2004/22-42 Bán Mór Fazekas Attila 42
Gerolsteini kaland 2004/43-2005/10 Jacques Offenbach / Fazekas Attila Fazekas Attila 42
Járőr a Szaharában 2005/11-17 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 14 másodközlés; első: 1972
Perseus kapitány: Az istenek háborúja 2005/18-38 Bán Mór Fazekas Attila 42
(Farkas Győző) Képrablók nyomában 2005/39-48 Fazekas Attila Fazekas Attila 20
Ádám és Éva naplója 2005/49-2006/08 Mark Twain / Kiss Ferenc Baracsi Gabriella 24 A képregény a KrixKraxban indult, de félbeszakadt
A fekete lovag 2006/9-35 Hunyady József / Fazekas Attila Fazekas Attila 54
Ki nevet a végén? 2006/36-47 Charles Lorre / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 24
Az úr a pokolban is úr 2006/48-2007/4 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Fazekas Attila 18 Eredeti megjelenés: Rejtő-sorozat 22, Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, 1989
A titkos kert 2007/5-20 Frances Hodgson Burnett / Kiss Ferenc Baracsi Gabriella 32
Tinglitangó 2007/21-32 Vass Mihály Vass Mihály 24
A csodacsatár 2007/33-2008/02 Rémay Tibor (Méray Tibor) / Fazekas Attila Fazekas Attila 44
Sandokan visszatér 2008/3-20 Emilio Salgari / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 36
A szőke ciklon 2008/21-38 Rejtő Jenő / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 36 másodközlés, első: 1961
Alice Csodaországban 2008/39-2009/3 Lewis Carroll / Kiss Ferenc Baracsi Gabriella 32
A király árnyéka 2009/4-23 Hunyady József / Fazekas Attila Fazekas Attila 40
Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha 2009/24-39 Miguel de Cervantes / Kiss Ferenc Baracsi Gabriella 32
Húsz év múlva 2009/40-2010/12 Alexandre Dumas / Kiss Ferenc Fazekas Attila 50
Izlandi Han 2010/13-32 Victor Hugo / Kiss Ferenc Topálovits Pál 40
A vérfarkas éjszakája 2010/33-49 Leslie L. Lawrence / Kiss Ferenc Fazekas Attila 34
Karácsonyi ének 2010/50-2011/8 Charles Dickens / Kiss Ferenc Baracsi Gabriella 20
A Mohács-kommandó 2011/9-32 Bán Mór Fazekas Attila 48
A talizmán 2011/33-52 Walter Scott / Kiss Ferenc Topálovits Pál 40
Hunyadi: A hajnalcsillag fénye 2012/1-29 Bán Mór Fazekas Attila 58
A táncoló figurák 2012/30-41 Arthur Conan Doyle / Sváb József Sváb József 24
Az ellopott futár 2012/42-2013/26 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Garisa H. Zsolt 72
Cyrano de Bergerac 2013/27- 42 Edmond Rostand / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 32 másodközlés, első: 1982
Abélard és Héloïse 2013/43-51-52 Kiss Ferenc Vass Mihály 18 másodközlés, első: 1999; kiszínezve
A vadászat 2014/1-12 Gergely László Gergely László 24
A fehér folt 2014/16-33 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Zsoldos Péter 36 másodközlés, első: 1999; kiszínezve
A gólyakalifa 2014/34-45 Wilhelm Hauff / Haui József Haui József 24
A titokzatos automata 2014/46-2015/4 Zórád Ernő Zórád Ernő 20 eredeti megjelenés: A titokzatos automaták, 1986, Lapkiadó Vállalat
Barátok és ellenségek 2015/5-9 Gergely László Gergely László 10
Menni vagy meghalni 2015/10-32 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Topálovits Pál 46 másodközlés, első: 1996; kiszínezve
A magányosan sétáló macska 2015/33-37 Rudyard Kipling / Haui József Haui József 10 Az 1997-es első megjelenés átdolgozott, színes változata
Quo vadis 2015/38-51 Henryk Sienkiewicz / Kiss Ferenc Vass Mihály 28 másodközlés, első: 1997; kiszínezve
Vér és mahagóni 2015/52-2016/10 Rejtő Jenő / Kiss Ferenc Berényi Béla 22 másodközlés, első: 1995; kiszínezve
Az utolsó vadász 2016/11-26 Gergely László Gergely László 32
A kőgyűjtő 2016/27-38 Berényi Béla Berényi Béla 24
A Vörös Pimpernel 2016/39-2017/2 Orczy Emma / Sváb József Sváb József 30
A francia kapcsolat 2017/3-11 Gergely László Gergely László 16 Róbert és Giulietta újabb kalandjai
A magányos biciklista 2017/12-22 Arthur Conan Doyle / Sváb József Sváb József 24
Északi-sarki párlat 2017/23-26 Jack London / Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 8 másodközlés, első: 1998; kiszínezve
Bunbury 2017/27-47 Oscar Wilde / Sváb József Sváb József 42
Natura-túra 2017/48-2018/8 Fedina Lídia / Kiss Ferenc Gergely László 24
D'Artagnan fia 2018/15-36 Paul Féval / Kiss Ferenc Topálovits Pál 44
Sancho Panza 2018/37-2019/4 Kiss Ferenc Podmaniczky Ferenc 36 Cervantes: Don Quijote nyomán
A pettyes pánt 2019/4-15 Arthur Conan Doyle / Sváb József Sváb József 24
A szabadság bélyege 2019/16-19 Ed Will / Németh Győző Németh Győző 8
Isteni zűrzavar vagy Előjáték a Virokalipszishez 2019/20-23 Fedina Lídia / Kiss Ferenc Gergely László 8
Virokalipszis 2019/24-37 Fedina Lídia / Kiss Ferenc Gergely László 28

Pároldalas képregények a Fülesben

Ez a lista az egy részben, vagy két-három folytatásban megjelent, képnovella jellegű műveket tartalmazza.

(Sorozat) Cím Év és számok Író / Forgatókönyvíró Rajzoló Oldal Megjegyzések
Az indiánfőnök 1957/1 O. Henry / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
A kénytelen mulatság 1957/2 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Yves Montand elindul... 1957/3 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A mustár 1957/4 Szilágyi György / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Párbaj a cirkuszban '1957/5 Sipulusz / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A csinovnyik halála 1957/6 Anton Pavlovics Csehov / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A hitszegő király 1957/7 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
(Sherlock Holmes) Az úszó kalap esete 1957/8 Arthur Conan Doyle / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Két rabló 1957/9 Hunyady Sándor / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Mi történt a vadászaton? 1957/10 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Szellemes történet '1957/11 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A helység kalapácsa 1957/12 Petőfi Sándor / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
A gumi regénye 1957/13 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A bolondító tréfa 1957/14 Alekszandr Kuprin / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A nagy riport 1957/15 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A sarlatán 1957/16 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Ádám és Éva 1957/17 Szenes Béla / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A nagy terv valóravált 1957/18 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A Jenny Spinning 1957/19 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A báli cipő 1957/20 Iványi Ödön / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 1
A csempész 1957/20 Tömörkény István / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 1
Az inzulin története 1957/21 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
A cirkusz 1957/31 Karinthy Frigyes Endrődi István 3
Huszonnegyedikén éjjel 1957/41 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
A prairiek gyöngye 1957/42 Heltai Jenő Endrődi István 4
Csinszka 1957/43 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Az ellesett ötlet 1957/44 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Ház a telepen 1957/45 Gelléri Andor Endre / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Pavlov kutyái 1957/46 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Két fiú ült egy padon 1957/47 Nagy Lajos / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Disznótor 1957/48 Móricz Zsigmond / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
Újévi csoda '1958/1 Korcsmáros Pál 2
Altatómese 1958/2 Molnár Ferenc / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
Gyanújelekre el ne ítéld felebarátodat! 1958/20 Eötvös Károly / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 3
Egy király New Yorkban 1958/21 Korcsmáros Pál 4 Charles Chaplin filmje alapján
Az ajándék 1958/52 O. Henry / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 2
Gagarin 1961/18 Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 4
A nyakék 1962/49-50 Bedő István / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 6
A téma az utcán hever 1964/51 Agatha Christie / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 8
Sárga rózsa 1965/51-52 Jókai Mór / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 6
A Nitronucleon I. pusztulása 1969/14 Szűcs József Takács Zoltán 2
A zöldeskék bolygó nem válaszol 1969/18 Szűcs József Szenes Róbert 3
Az oroszlán ugrani készül 1969/22-23 Cs. Horváth Tibor Endrődi István 6 mozifilm alapján, rejtvényképregény, megfejtés a 29. számban
Hippi Tóni Vénusz-expedíciója 1969/34 Sólyom László Endrődi István 1
(Flintstone család) 1969/37 1 McNaught Syndicate, amerikai
Utazás az erekben 1969/39 Szűcs József Szenes Róbert 3
A Flintsone család és a közlekedés 1970/4 1 amerikai
Az átsugárzott Theta-lakó 1970/4 Szenes Róbert 3
Csacsi csacsi 1970/17 Jean Tabary Jean Tabary 2 L'âne, Vaillant 715, francia
Az ember ösvényén 1970/33-35 Vörös Károly Korcsmáros Pál 6 rejtvényképregény
A titokzatos hajóroncs 1970/41-42 4 francia
Halál az arénában 1970/43-44 Miguel Munoz 4 Furieuse corrida, Vaillant 674, francia
Pilótavizsga légiharcban 1970/45-46 4 francia
Az évszázad autója 1970/51-52 Jean Tabary Jean Tabary 4 Guittou, Cloclo, Taxi: Le mouvement perpétuel, Vaillant 613; áttördelve, francia
Tollpárnákkal szemben 1970/53-1971/1 Francisco Hidalgo 4 Avec des plumeaux, Vaillant 839, francia
Hajtóvadászat 1971/2-4 Stanislaw Lem / Cs. Horváth Tibor Jankovics Marcell 6
Az űregér 1971/5-7 Fredric Brown / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 6
A rémület kastélya 1971/8-9 René Goscinny Jordom 4 Boniface et Anatole, Vaillant 706, francia
Hayloft Ezékiel tüneményes pályafutása 1971/34-35 Stephen Leacock / Cs. Horváth Tibor Sajdik Ferenc 4
A lázító 1972/3-4 Cueto 4 Le rebelle, Vaillant 921, francia
Halandzsa 1972/46-48 Eric Frank Russel / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 6
Sam segédrendőr és a csúf kuvasz 1972/49-51 Eric Knight / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 6
A zsaru meg a zsoltár 1973/51-1974/1 O. Henry / Révbíró Tamás Bánó Attila 6
Dien Bien Phu 1974/20-22 Guillermo Rosales Roberto Alfonso Cruz 6 kubai
A mexikói 1974/51-1975/1 Jack London / Csonkaréti Károly Győrfy András 6
Tragédia a messzi északon 1975/16-18 Jack London / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 6
A viszály 1977/23-24 O. Heny / Pálla Miklós Pálla Miklós 4
A varázsital 1977/46-50 Alphonse Daudet / Cs. Horváth Tibor Gugi Sándor 6
A szökés 1978/14-15 E. Orrtega H. Maza 4 kubai
Timothy és a robot 1978/51-52 Edmund Cooper / Cs. Horváth Tibor Sajdik Ferenc 4
A tea jó dolog 1993/35-37 Németh István / Kiss Ferenc Varga Zoltán 6
Kamaszkor 1994/11-13 Rónaszegi Mihály Vass Mihály 6
Névjegye: Narancs 1995/17-18 Jack Ritchie / Kiss Ferenc Fazekas Attila 6
A csempész 1995/22 Tömörkény István Korcsmáros Pál 1 másodközlés, első 1957
Lovagi erények 1995/8-10 Kiss Ferenc Topálovits Pál 6
Fekete Bill rejtekhelye 1997/6-8 O. Henry / Kiss Ferenc Csordás László 6
Cseberből vederbe 1997/46-48 Kiss Ferenc Topálovits Pál 6
A gyűlölők 1997/49 Donald A. Wolheim / Kiss Ferenc Csordás László 2
Kincs az erdőben 1997/50-51-52 H. G. Wells / Csordás László Csordás László 6
Felfüggesztett ítélet 1998/1 Kiss Ferenc Csordás László 2 Idegen ötletből
A fülemüle 1998/14 Giovanni Boccaccio / Kiss Ferenc Topálovits Pál 2
A régi jó légió - Ragyogás Tom szinrelép 1998/37-39 Kiss Ferenc Csordás László 6
A néma kertész 1998/39 Giovanni Boccaccio / Kiss Ferenc Vass Mihály 2
Szerelemvirág 1999/20 Veres Pál / Kiss Ferenc Vass Mihály 3
Hogyan lehet ingyen ebédelni? 1999/21 Heltai Jenő Róna Emy 1 eredeti megjelenés: Színházi Élet, 1928/12
Bice-béka 1999/21-22 Edgar Allan Poe / Három Madár Műhely Három Madár Műhely 6
Sokkból is megárt a sok 2000/23 Vass Mihály Vass Mihály 2
Porthos, mint úrhatnám polgár 2013/51-52 Kiss Ferenc Topálovits Pál 4 Alexandre Dumas: Bragelonne vicomte nyomán
Lovagi erények 2014/13-15 Kiss Ferenc Topálovits Pál 6 másodközlés, első: 1995; kiszínezve
A zsaru meg a zsoltár 2018/9-11 O. Henry / Sváb József Sváb József 6
Az utolsó levél 2018/12-14 O. Henry / Sváb József Sváb József 6
A nagy találkozás 2019/38-40 Fedina Lídia / Kiss Ferenc Gergely László 6

Rendszeres képsorok

A lap névadójának, Füles csacsinak többször jelentek meg képregényes történetei a lapban. Először 1957 és 1962 között, valamint még pár alkalommal az évkönyvekben. Ezeket Nemes Török János, Ruszkay György és Zórád Ernő rajzolta. Hosszú éveken át legfeljebb illusztrációként jelent meg a karakter, majd 2001-től Krenner István felélesztette a Füles-képregényt, ekkor mintegy 66 képsor készült.

Egyedi képsorok a Fülesben és a Füles évkönyben

A képregényoldalakon kívül a rejtvények között is sokszor előfordultak döntő többségükben szöveg nélküli, 3-4 rajzból álló képsorok. Ezek túlnyomó részét külföldi lapokból vette át a Füles, többnyire forrás és szerző megjelölése nélkül. Előfordultak közöttük olyanok is, amelyeknél a visszatérő figurákból sejteni lehetett, hogy sorozatról van szó, de általában ez sem derült ki a lapból.

Az alábbiakat biztosan sikerült beazonosítani:

  • Adamson (svéd), legalább 14 db 1992 és 1997 között
  • Alfredo (dán), legalább 11 db 1988 és 1994 között
  • Ali und Archibald (német), legalább 14 db 1980 és 1997 között
  • Andy Capp (brit), legalább 1 db 1969-ben
  • Brigitte (dán), legalább 6 db 1962 és 1972 között
  • Bunion (brit), legalább 24 db 1980 és 2003 között
  • Ferd'nand (PIB, eredetileg dán), legalább 1 db 1993-ban
  • Koen Rosa (dán), legalább 4 db 1990 és 1995 között
  • Max a felfedező (francia), legalább 8 db 1964 és 1973 között
  • Patrizia (brit), legalább 8 db 1981 és 1986 között
  • Stimey (brit), legalább 4 db 1981-ben és 1982-ben


Az alábbi ismert karikaturistáktól jelent meg egyedi képsor a Fülesben (szignójuk vagy rajzstílusuk alapján beazonosítva):

Barberousse (francia), Cosper (dán), Cram (francia), Franz Füchsel (dán), Hoviv (francia), Iber (dán), Olmo (spanyol), Quino (argentin), Reiser (francia), Roy Ulyett (brit), Vallot (Francia)

Egy időben rendszeresen közölt a Füles rejtvényképregényeket is, ezekben a leggyakrabban Semeche felügyelő (eredeti nevén Ludo), Marc Moallic karaktere nyomozott. Előfordultak más, szintén Moallic által készített rejtvények, valamint olasz és valószínűleg brit átvételek is. Legalább két rejtvényen pedig az ismert francia rajzoló, Jacques Blondeau aláírása szerepel, valamint legalább egyet készített Endrődi István is.

Ezek a listák még bővülhetnek, ahogy sikerül haladni a beazonosítással.