Pajtás

Innen: wiki.kepregenydb.hu

A Pajtás képes gyermekújság, amelyet először a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Úttörő Mozgalom (1946-1952), majd a Dolgozó Ifjúság Szövetsége, Központi Vezetőség (1952-1956) végül a Magyar Úttörők Szövetsége (1957-1989) adott ki. Rendszeresen tartalmazott képregényeket.

Jelen szócikk alapja a korábbi, Caelus által szerkesztett wiki szócikk, Tick Péter gyűjtése, a "kanadai magyarok" fóruma és főleg a francia eredetik beazonosítása tekintetében Bayer Antal kutatása. Az interneten fellehető források nagy valószínűséggel jelentős mértékben támaszkodnak Kiss Ferenc gyűjtésére. A közelmúltban elkezdtük az adatok ellenőrzését és kiegészítését az Arcanum Digitális Tudománytár állománya alapján.

Fontos megjegyzés a francia átvételekről: a Pajtás (és más hazai lapok) a francia Vaillant kiadójának az engedélyével válogatott a lap képregényei között, de sokszor áttördelték vagy lerövidítették a történeteket, néha csak részleteket közöltek belőlük. Egyes francia sorozatokat több címen is közöltek. Hasonló esetek előfordultak más átvételeknél is.

Magyar képregények

Folytatásos képregények

Cím Év/szám Író Rajzoló Oldal v. rész Megjegyzés
Mátyás király Óbudán 1946/1-1947/9 Gábor Éva 10 képaláírásos
Bátyám lakodalma 1946/1-1947/4 székely népmese nyomán Krikovszky Gizi 5 képaláírásos
Az utolsó inka 1947/10-1948/5 Krikovszky Gizi 19 képaláírásos
Harc a vasútvonalért 1947/24-1948/12 Krikovszky Gizi 13 képaláírásos
Odisszeusz kalandjai 1948/13-24 Devecseri Gábor Krikovszky Gizi 12 képaláírásos
"Vak Bottyánék" rajtaütnek 1949/1-5 Sebők Imre 5 párbeszéd és képaláírás is
Három elveszett úttörő 1949/11-18, 1950/1 Alaksza Tamás Sebők Imre 9 képaláírásos
Egy bála gyapot 1949/20-21 Borizs Zsitkov Byssz Róbert 2 képaláírásos
A kétéltű ember 1950/3-9 Alekszandr Beljajev Sebők Imre 7 képaláírásos
Az Északi sarkról a Föld belsejébe 1954/22-34 Obrucsev / Zórád Ernő Zórád Ernő 13 Obrucsev Plutóniája nyomán, képaláírásos
A Felfedező-Őrs kalandjai 1954/44-50-51 Teknős Péter Szitás György 7 képaláírásos
A Duna hőse - Buvár Kund 1955/2-3-10 Korein Andor Zórád Ernő 8 képaláírásos
A titokzatos gépkocsi 1955/12-23-24 Szaparin / Dobicz János Zórád Ernő 12 képaláírásos
Hajmeresztő kalandjai 1955/26-42 Gergely Márta Zórád Ernő 16 képaláírásos
Fickó és Buckó 1955/44-1956/11 Lovászy Márton Zórád Ernő 16 képaláírásos
Május éjszakája 1956/15-27 Sebők Ferenc Zórád Ernő 12 képaláírásos
Erdei bajnokság 1957/1-4 Veres Pál Endrődi István 4
Winnetou 1957/1-12 Karl May / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 12
A bükki partizánok 1957/10-11 Szitás György Szitás György 2
Robin Hood 1957/14-25 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 12
Jelky András kalandjai 1957/26-41 Hevesi Lajos / László Gyula Zórád Ernő 16
A száguldó tizenegy 1957/42-45 Füleki János Zórád Ernő 4
A sárkányok földjén 1957/46-1958/9 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 10
Máyás király Debrecenben 1958/11-18 Hegedűs Géza / Cs. Horváth Tibor Vadász György 8
Ismeretlen vizeken 1958/20-30 Sebők Ferenc Zórád Ernő 11
Menekülés a légió poklából 1958/32-43 Bányász Zórád Ernő 12
A kis Rákóczi 1958/46-1959/7 László Gyula Zórád Ernő 13 1959/3- tól a címe Az ifjú Rákóczi
Pinokkió 1959/15-28-29 Carlo Collodi / Cs. Horváth Tibor Szitás ? 11
A két különc 1959/26-27-32-33 Zórád Ernő 4
A kisdobos 1959/36-39 Zórád Ernő 4
Újpesti partizánok 1959/46-1960/4 Zórád Ernő 9
Az úttörő-becsületért 1960/11-15 Faragó György Zórád Ernő 5
Az ehető kincs 1960/21-27-28 Borvendég Imre / Faragó György Zórád Ernő 6
Kőrösparti gyerekek 1960/41-47 Faragó György Zórád Ernő 7
Ne hagyd magad emberke! 1960/51-52-1961/6 Teknős Péter-Bokor Péter Dargay Attila 6 képaláírásos
Megtépett szalagok 1961/12-13-14 Verasztó Gyula Friedrich Gábor 2
A Fergeteg őrs 1961/23-44 Zórád Ernő 16 több epizód egymás után
A szív parancsára 1961/46-1962/7 Vass Éva Zórád Ernő 12
Pierre visszatér… 1962/14-21 Joó Katalin Zórád Ernő 8
A Fergeteg őrs 1962/24-25-36 Zórád Ernő 7
A Pionír III. nem tért vissza 1962/38-1963/13-14 Tóth János Friedrich Gábor 23 néhány oldalt Zórád Ernő rajzolt
A láthatatlan nép 1963/15-16-30-31 Hunyady József Friedrich Gábor 12
Nyomoz az őrs... 1963/24-25-32-33 Füleki János Friedrich Gábor 5
A jégtáblák foglyai 1963/36-46 F. Behounek / Verasztó Gyula Friedrich Gábor 11
Tigris résen áll 1963/48-49 Joó Katalin Friedrich Gábor 2
Jelek a Vénuszról 1964/1-8 Ball-Weise / Hunyady József Friedrich Gábor 8
Tűz Bábolna hegyén 1964/9-15 Dobicz János Friedrich Gábor 7 A román Pionírban megjelent nyomán
Az őserdő hiénái 1964/16-21 Verasztó Gyula Friedrich Gábor 6
101 nap a tengeren 1964/22-28 Thor Heyerdahl / Verasztó Gyula Friedrich Gábor 7
Orvvadászok 1964/29-34 Lóránt Ferenc Zórád Ernő 6
A kastélykert meghódítása 1964/35-41 Lóránt Ferenc Friedrich Gábor 7
Puskák és galambok 1964/42-51 Tatay Sándor Zórád Ernő 10
Blood kapitány kalandjai 1964/44-51 Rafaele Sabatini / Esztergomi László Friedrich Gábor 8
Találkozás a föld alatt 1965/1-14 Földes Péter Zórád Ernő 14
A legvitézebb huszár 1965/16-20 Jókai Mór / Halász Gyula Zórád Ernő 7
Kétévi vakáció 1965/21-35 Jules Verne / Halász Gyula Korcsmáros Pál 15
Ketten a dzsungelben 1965/36-45 Esztergomi László Zórád Ernő 10
Magellán 1965/46-51 Stefan Zweig / Ják Sándor Zórád Ernő 6
Bandit elrabolták 1966/1-6 Sugár András Zórád Ernő 6
A rejtelmes bolygó 1966/7-12 Láng Róbert Korcsmáros Pál 6
Viperafészek 1966/13-16 Szinetár György Zórád Ernő 4
Egy repülőgép lezuhan 1966/17-18 Zórád Ernő 2 Schiffer Pál és G. Tóth János nyomán
A Tenkes fiai 1966/19-20-26 Őrsi Ferenc Zórád Ernő 7
A siklósi csata 1966/27-31 Őrsi Ferenc Korcsmáros Pál 5
A Margaréta-ügy 1966/32-41-42 Földes Péter / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 10
A legbátrabb ember 1967/1-12-13 Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 12
A csempészek kincse 1967/14-25 Alaksza Tamás Sebők Imre 12
A tőr 1967/35-50 Anatolij Ribakov / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 16
A fekete csillag 1968/1-8 Ivan Jefremov / Cs. Horváth Tibor Korcsmáros Pál 8 Az Androméda köd c. regény nyomán
A 12. kajüt rejtélye 1968/7-10 Pap János Szitás György 8 Az utolsó három részben csak kísérőszöveg
Kubus a nagy detektív 1968/9-23 Adam Bahdaj / Gaál Ferenc Zórád Ernő 30
A fekete lovag 1968/24-43 Hunyady József / ? Zórád Ernő 40
Mennydörgés a föld alól 1968/25-39 Vojszkunszkij és Lukogyjanov / Gaál Ferenc Endrődi István 15
Pár lépés a határ 1968/44-52 Mesterházi Lajos / László Gyula Zórád Ernő 16
A B 26-os ügynök 1969/1-10 Pintér István-Szabó László / Németh Tibor Zórád Ernő 20
A láthatatlan bosszúállók 1969/11-23 Kasszilj és Poljanovszkij / ? Zórád Ernő 26
Az indiánok földjén I. 1969/24-38 Mark Twain / Hunyady József Zórád Ernő 30
Az Orion 8 kalandja 1969/39-43 Alaksza Tamás Zórád Ernő 5
A vasfejű 1969/39-1970/1 Kuczka Péter Zórád Ernő 13
Az indiánok földjén II. 1969/44-1970/1 Mark Twain / Pepó Péter és Pál Zórád Ernő 7
Ördögfióka 1970/1-13 Hunyady József Zórád Ernő 13
Az utolsó start 1970/1-12 Alaksza Tamás Zórád Ernő 12
A végzetes bújócska 1970/13-15, 27-35 Kuczka Péter Zórád Ernő 12
A kék sirály 1970/14-15, 27-37 Tone Seliskar / Vasvári Ferenc Zórád Ernő 13
Emil és a detektívek 1970/18-26 Erich Kästner / Gaál Ferenc Zórád Ernő 18
A vörös barikád 1970/39-50 Hunyady József Zórád Ernő 12
Bikfic II. és a Farmer őrs 1970/51-1971/2 Vasvári Ferenc Zórád Ernő 4
Szelenabád 1971/5-12 Samlay Szabó József / Alaksza Tamás Zórád Ernő 8
John Lassen küldetése 1971/14-21 Papp László Zórád Ernő 8
Kelepce az ingoványon 1971/24-35 Őrsi Ferenc Zórád Ernő 12
A repülő cápa 1971/25-33 Lyn-Bian Szitás György 9
Vörös szegfű 1971/36-48 Hunyady József Zórád Ernő 13
Kajla és a varázsszőnyeg 1971/48-1972/8 Alaksza Tamás Dargay Attila 13
A szent liget titka 1971/49-51-52 Alaksza Tamás Takács Zoltám 3 Parízek: Szongaré c. regénye alapján
Labdával a világ körül 1972/6-24 Sebes Gusztáv / Papp László Takács Zoltán 18
Farkasszagot hoz a szél 1972/10-21 Gerencséri Jenő Endrődi István 11
Cserbenhagyás 1972/22-32 Vasvári Ferenc Endrődi István 11
Az újvári kaland 1972/25-30 Fazekas Attila Fazekas Attila 6
Számkivetve 1972/33-45 Arkady Fiedler / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 13 Magyar Ifjúság, 1961
A rókabarlang titka 1972/34-46 Kuczka Péter Endrődi István 13
Háry János 1972/46-1973/2 Garay János / Paulini Béla / Cs. Horváth Tibor és Németh Jenő Sebők Imre 9 Magyar Ifjúság, 1961
Kabhegyi kaland 1972/51-1973/3 Alaksza Tamás Endrődi István 5
Sándor Mátyás 1973/5-17 Jules Verne / Cs. Horváth Tibor és Németh Jenő Korcsmáros Pál 13
A második űrhajó 1973/6-24 Kuczka Péter Endrődi István 19
A két összekötő 1973/25-38 Vasvári Ferenc] Szitás György 13
Garibaldi dobosa 1974/2-18 Murányi-Kovács Endre / Alaksza Tamás Donáczi Tibor 17
Üzenet a XXI. századba 1974/20-35 Vasvári Ferenc Szitás György 16
Fekete ablakok 1974/37-50 Szilvási Lajos / Fazekas Attila Fazekas Attila 14
A bűvös kocka 1974/52-1975/11 Kuczka Péter Endrődi István 12
Az ódon kastély titka 1975/12-25 Alaksza Tamás Dargay Attila 14
Foxi és Mister Fox 1975/26-38 Vasvári Ferenc Görög Júlia 13
Az olajkirály 1975/40-53 Karl May / Fazekas Attila Fazekas Attila 14
Kajla: Ribillió a víz alatt 1975/40-52 Alaksza Tamás Dargay Attila 13
Rákóczi zászlai 1976/1-13 Örsi Ferenc Donáczi Tibor 13
Űrúton a Kékvillám 1976/1-13 Füleki János Szitás György 13
Rejtekhelyen 1976/15-28 László Gyula Szitás György 13
Nem törnek át! 1976/16-29 Vasvári Ferenc Zórád Ernő 13
Hajrá Odüsszeusz! 1976/31-43 Cser Gábor Endrődi István 13
A sziklavölgy titka 1976/44-51 Feyér Balázs Feyér Balázs 8
Az űrtörpék fogságában 1977/15-21 Vasvári Ferenc Endrődi István 7
Volt egyszer egy család 1977/22-36 Vasvári Ferenc Endrődi István 16
A tűzforró lavina 1980/5-12, 14-21 Cser Gábor Endrődi István 16
Vuk 1981/10-17 Fekete István / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 15 Füles 1972
Programozott szörnyetegek 1981/28-34 Cser Gábor Endrődi István 7
A szelence titka 1983/20-31 Bedő István Endrődi István 22
Kastanka 1984/5-20 Anton Csehov / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 16 Füles 1976
Budapesten harcoltunk 1984/20-34 Csillik Gábor / Cs. Horváth Tibor Zórád Ernő 14 Magyar Ifjúság, 1964
Ordasok között 1985/2-21 Jurij Dold-Mihajlik / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 26 Magyar Ifjúság, 1960
Háry János 1985/24-32 Garay János / Cs. Horváth Tibor Sebők Imre 9 Magyar Ifjúság, 1961
Bogáncs 1986/1-18 Fekete István / Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 34
A bagdadi tolvaj 1986/20-1987/17 Cs. Horváth Tibor Dargay Attila 32

Rendszeres képsorok és rövid történetek

- Derelye-ikrek (1947-1948, írta Urbán Eszter, rajzolta Gábor Éva - 10 képsor)

- Cilike és Cirmos (1957, rajzolta Vadász György - 6 képsor)

- Peti (1957-1961, rajzolta Ruszkay György - 122 képsor)

- Ejnye Rudi (1963, rajzolta Szitás György - 14 képsor)

- Ejnye Zsuzsi (1963, rajzolta Endrődi István - 6 képsor)

- Rázós kalandok (1965, rajzolta Csergezán Pál, írta Vágó és Csergezán - 18 rövid történet)

- Kajla (1967-1982, rajzolta Dargay Attila, írta Dargay Attila, Alaksza Tamás és Szigeti Piroska - 52 képsor, 83 rövid és 2 folytatásos történet)

- Rozmár kapitány (1971, rajzolta Dargay Attila, írta Peterdi Pál - 13 rövid történet)

- Tomi (1974-1975, írta és rajzolta Puszta Péter - 10 képsor)

Egyéb magyar képsorok és rövid képregények

Sorozat: cím Év/szám Rajzoló Terjedelem Megjegyzés
Pajkos Pista esete a szilveszteri malaccal 1947/1 (olvashatatlan szignó) Képsor
Téli sport 1947/3 1/2
Ahogy Olvasó Peti elképzeli a szerkesztőséget 1947/4 Gábor Éva 1/2
Pajkos Pista esete a hóemberrel 1947/5 (olvashatatlan szignó) Képsor
Vásott Pál és a sülttök 1947/5 _bum Képsor képaláírásos
Peti álma 1947/6 í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
A furfangos inas 1947/7 Képsor
A leleplezett hős 1947/7 Képsor
Huncut Marci így érti 1947/7 Képsor
Miért késem az iskolából? (Kis képes tanácsadó) 1947/8 1/2
(cím nélkül) 1947/8 Gábor Éva Képsor
A legszebb ajándék 1947/9 Krikovszky Gizi, í: Urbán Eszter 1/2 képaláírásos
Szülők napja ahogy Ficek Jankó elképzeli 1947/9 Gábor Éva Képsor
Május 1 a munka ünnepe… 1947/9 Gábor Éva Képsor
Szenzációs az új Pajtás! 1947/9 Képsor
Az ötletes turista 1947/10 Képsor
Vásott Pál és a csősz 1947/11 _bum Képsor képaláírásos
(cím nélkül) 1947/11 Gábor Éva Képsor
(cím nélkül) 1947/11 Gábor Éva Képsor
Kukac Peti kirándulása 1947/12 Gábor Éva 1/2
(cím nélkül) 1947/12 Képsor
Pózna Pál és Pocak Péter két víg tengerész 1947/12 Fazekas Péter, í: Urbán Eszter 1/2 képaláírásos
Pemete Peti ábránd-nyaralása és a valóság 1947/13 Gábor Éva 1/2
Ki mint vet, úgy arat 1947/13 Krikovszky Gizi Képsor
Rikkancs Robi szenzációs különkiadása 1947/13 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
A kényelmes turista 1947/13 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
Aki az archimedeszi törvényt tudja, rossz ember nem lehet 1947/13 Gábor Éva Képsor
Rikkancs Robi szenzációs különkiadása 1947/14 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
(cím nélkül) 1947/14 Krikovszky Gizi Képsor
Bumm bohóc és a kánikula 1947/14 Gábor Éva Képsor
Rikkancs Robi szenzációs különkiadása 1947/15 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
(cím nélkül) 1947/15 Gábor Éva Képsor
Felvágós Ferkó nyári sportja 1947/16 Gábor Éva 1/2
Pamacs Palkó hároméves terve 1947/16 Képsor
Praktikus Peti találmányai 1947/19 Gábor Éva 1/2
(cím nélkül) 1947/21 Képsor
(cím nélkül) 1947/21 Gábor Éva Képsor
(cím nélkül) 1947/23 Gábor Éva Képsor két különböző
A póruljárt farkas 1947/23 Ruszkay ? Képsor
Gyurka szörnyű álma 1947/24 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
Bogár Benő földkörüli útja 1947/24 Gábor Éva Képsor
(cím nélkül) 1947/24 Gábor Éva Képsor
A fagyos hóember 1948/2 Képsor
Többet ésszel, mint erővel 1948/2 Tomy Képsor
(cím nélkül) 1948/3 Gábor Éva Képsor
A "puska" visszafelé sül el 1948/4 Gábor Éva, í: Urbán Eszter Képsor képaláírásos
Síkaland 1948/5 í: Urbán Eszter 1/2 képaláírásos
Totó Tibor találatának tragikus története 1948/6 Gábor Éva Képsor
Ezermester Ede rádiót javít 1948/6 Krikovszky Gizi Képsor
(cím nélkül) 1948/7 Gábor Éva Képsor
(cím nélkül) 1948/8 Gábor Éva Képsor
Vadászkaland 1948/11 Tomy Képsor
Tenger-ész Bill, a bölcs matróz 1948/16 Gábor Éva Képsor
Miért hagytál kint, Tóbiás? 1948/19 Bánki Képsor
Tóbiásból papagály lett 1948/20 Bánki Képsor
Pista pajtás egy napja 1949/10 1
Lusta Lali találkozik a történelemmel 1949/11 Képsor képaláírásos
Szvetozá "felkészül" a táborozásra 1949/12 1 képaláírásos
Csík Jóska leckét tanul 1951/9 Képsor képaláírásos
János és az időbeosztás 1951/36 Képsor képaláírásos
Ne bántsd a "magyar"-t 1951/38 Zórád Ernő, í: Tóth Eszter Képsor képaláírásos
A hörcsög görcse 1951/40 Zórád Ernő, í: Tóth Eszter Képsor képaláírásos
A puska 1951/41 Zórád Ernő, í: Tóth Eszter Képsor képaláírásos
Aki az orrát magasan hordja 1951/45 Zórád Ernő, í: Tóth Eszter Képsor képaláírásos
Úttörő vagy otthon is? 1951/48 Zórád Ernő, í: Tóth Eszter Képsor képaláírásos
Osztályismétlő Panni története 1952/12 Képsor képaláírásos
Ez is előfordul… 1953/37 Zórád Ernő Képsor képaláírásos
Po-ruljárt rajtanácselnök 1953/50 Zórád Ernő Képsor képaláírásos
Így se volt jó - úgy se volt jó 1954/3-4 Zórád Ernő Képsor képaláírásos
Lusta Peti és a nyári időszámítás 1954/21 Zórád Ernő Képsor
Gergő mint feltaláló 1956/41 1/2
Szemfüles Ferkó titka 1956/42 1/2
Cso-Bo a csodabogár furfangos kalandjai 1957/5 1
A király orra 1957/6 Vadász György, í: Gaál Ferenc 1
A branyiszkói hőstett 1957/7 Korcsmáros Pál 1
Muki és Dönci meglepetése 1957/8 Dargay Attila, í: Gaál Ferenc 1
A mesterhorgász 1957/11 Endrődi? Képsor
Kígyókaland 1957/11 Képsor
Húsvéti meglepetés 1957/12 Ruszkay György Képsor
Álom és valóság 1957/14 Endrődi? Képsor
Miska és Pista kalandjai 1957/16 Endrődi István 1/2
Halászkaland 1957/25 Ruszkay György Képsor
Nyári örömök 1957/26 Ruszkay György Képsor
Tökéletes festmény 1957/27 Ruszkay György Képsor
Keményfejű Péter meg a fa 1957/28 Ruszkay György Képsor
A kígyóvadász 1957/29 Ruszkay György Képsor
Lusta Lali hóembert gyúr 1958/7 Kallus Képsor
Söpörjek? Ne söpörjek? 1958/10 Ruszkay György Képsor
Erdei kaland 1958/10 Ruszkay György Képsor
Miki és a gépek 1958/12 Endrődi István Képsor
(cím nélkül) 1958/21 1/2 Placid és Muzo utánzat
(cím nélkül) 1958/31 Ruszkay György Képsor
(Ejnye, nem tudsz vigyázni?) 1958/31 Ruszkay György Képsor
(cím nélkül) 1958/44 Ruszkay György Képsor
(cím nélkül) 1958/44 Ruszkay György Képsor
Háry Jancsi kalandjai 1958/12 Endrődi István 1
Tábori levél 1959/32-33 Endrődi István Képsor
Meglepő kertészeti eredmény 1959/34-35 Ruszkay György Képsor
Barack 1959/34-35 Ruszkay György Képsor
A póruljárt csúfolódó 1959/40 Képsor
(cím nélkül) 1959/44 Endrődi István Képsor
Jutka és a mérleg 1959/46 Képsor
A kis autómentő 1960/11 Szitás György Képsor
A sün és a kecske 1960/17 Képsor
Lepke helyett - harcsa 1960/22 Szitás György Képsor
A nagy nap előtt 1960/23 Endrődi István Képsor
Nyári riadólánc 1960/25-26 Zórád Ernő Képsor
(cím nélkül) 1960/27-28 Ruszkay György Képsor
(cím nélkül) 1960/29-30 Képsor
(cím nélkül) 1960/31-32 Szitás György Képsor
Többet ésszel 1960/33-34 Endrődi ? Képsor
A póruljárt gombaszedő 1960/35-36 Endrődi István Képsor
Állatbarát 1960/35-36 Endrődi István Képsor
Mire jó az abroncsszoknya? 1960/35-36 Ruszkay György Képsor
(cím nélkül) 1960/37 Képsor
(cím nélkül) 1960/40 Endrődi ? Képsor
Tájfestő 1960/41 Endrődi István Képsor
(cím nélkül) 1960/43 Endrődi István Képsor
Az árnyék tréfája 1960/48 Képsor
Az útjelek bosszúja 1960/49-50 Endrődi István, í: Szabó Márta 4 képaláírásos dupla oldalak
(cím nélkül) 1960/50 Szitás György Képsor
Cinkosok 1960/51-52 Endrődi István 1
Többet ésszel 1960/51-52 Ruszkay György Képsor
A tükör előtt 1960/51-52 Képsor
(Vigyázat mázolva) 1961/3 Ruszkay György Képsor
Megijedt a hóember 1961/5 Endrődi István m
A titkozatos levél 1961/9-10 Zórád Ernő Képsor
Fotó Frici kalandjai 1961/13-14 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/15 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/16 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/17 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/18 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/19 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/20 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/22 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Fotó Frici kalandjai 1961/23 Ruszkay György Képsor Ofotért-reklámképregény
Horgászkaland 1961/31-32 Szitás? Képsor
Tóni tábori beszámolója 1961/33-34 Endrődi István 1 képaláírásos
Téli tréfák 1962/8 3 képsor
Húsvéti meglepetés 1962/16 Szitás György Képsor
Egyszer volt, hol nem volt… 1962/20 Szitás György Képsor
Többet ésszel, mint erővel 1962/24-25 Szitás György Képsor
Ha a meteorológus téved 1962/26-27 Szitás György Képsor
A tanulékony Maki 1962/26-27 Képsor
És ez lett a nóta vége 1962/28-29 Szitás György Képsor
(cím nélkül) 1962/41 B. Képsor
(cím nélkül) 1962/42 Szitás György 2 képsor
A zenebarát virágkertész 1962/44 Szitás György Képsor
Szerencsés szerencsétlenség 1962/46 Képsor
(cím nélkül) 1962/47 Szitás György Képsor
Ezermest Ernőke kalandja a szénszünetben 1963/5-6 Szitás György 1
(cím nélkül) 1963/13-14 Szitás György 2 képsor
(Április 16.) 1963/15 Szitás György Képsor
(cím nélkül) 1963/18 Szitás György Képsor
(cím nélkül) 1963/18 Képsor
(szöveg nélkül) 1963/36 Szitás György Képsor
Az idomítás csodája 1963/43 Szitás György Képsor
Ez pedig a fiúk ajándéka 1963/49 Endrődi István Képsor
Hajótörés a Márvány-tengeren 1963/50 Friedrich Gábor, í: Esztergomi László 1
Vadmentők 1963/51 Friedrich Gábor, í: Szigeti Piroska 1
Ha te úgy, én is úgy 1963/51 Endrődi István Képsor
Ferkó-Filkó meg a számháború 1964/16 Zórád Ernő Képsor
Ferkó-Filkó és a nagytakarítás 1964/17 Zórád Ernő Képsor
Ferkó-Filkó meg a futballkapu 1964/19 Zórád Ernő Képsor
Ferkó-Filkó a táborban 1964/22 Zórád Ernő Képsor
Ferkó-Filkó és a cseresznye 1964/23 Zórád Ernő Képsor
Kongresszus a padláson 1964/39 Zórád Ernő 1/2
Megállj, török 1965/1-2 Friedrich Gábor, í: Szinetár György / Füleki János 1 A vitézek vitéze c. novella alapján; képaláírásos, pár buborékkal
Maci Laci Budapesten 1965/2 Csergezán Pál 1
Pif nem potyázó, ő bajnok 1965/3 1/2 Nem igazán Pif, csak a nevét használták fel
Ferkó, az első magyar holdutazó 1965/4 1
Süllyed a hajó 1965/8 Friedrich Gábor, í: Füleki János 1/2 Jókai Mór: Az arany ember alapján; képaláírásos, pár buborékkal
Üvöltő farkasok 1965/10 Friedrich Gábor, í: Füleki János 1/2 Jókai Mór: A kőszívű ember fiai alapján; képaláírásos, pár buborékkal
Peti gépembert épített 1965/15-16 1
Chi-Nao bosszúja 1965/28-33 Zórád Ernő 1 3 részben
Cirmos bosszúja 1965/39 1
Különleges túra 1965/47 Endrődi István 1/2 képaláírásos, 2 szóbuborékkal
Pif és a kályha 1966/1 1/2 nem eredeti francia, Pif helyett Pifu
A mánfai fiú 1966/2-5 Korcsmáros Pál, í: Hunyadi József 1 4 részben
Pif a veszélykutató járőr 1966/4 1/2 átrajzolás, nem eredeti francia
Pif síkalandja 1966/6 1/2 nem eredeti francia, Pif helyett Pifu
A sakkozógép titka 1966/9-11 Sebők Imre, í: Kőszegi Imre 1 3 részben
A kaposvári forradalmár 1966/11 1 képaláírásos
Tudnál segíteni? 1966/13 Endrődi István 1/2 képaláírásos
Kokó, a szerencsés horgász 1966/13 Lengyel Gyula Képsor
Ég a magtár 1966/14 Endrődi István, í: Faragó György 1 képaláírásos
Péró hírvivői 1966/16 Endrődi István 1/2 képaláírásos
Én a nagy hetedikes 1966/16 1 képaláírásos
Kokó és az álmos kutya 1966/16 Lengyel Gyula Képsor
A legyőzhetetlen páncélos 1966/17 Endrődi István 1/2 képaláírásos
Tűz a pusztán 1966/18 Szitás György 1/2 képaláírásos
Életmentés az országúton 1966/19-20 Endrődi István 1/2 képaláírásos, pár szóbuborékkal
Foxi Maxi a találkozón 1966/19-20 Szitás György, í: Kóbé 1/2
"Súlyos" foci (Kokó) 1966/21 Lengyel Gyula 1
Kokó a táborban 1966/24 Lengyel Gyula 1
Egy teherautó megmenekül 1966/25 Endrődi István 1/2 képaláírásos
Fenn ragyog a zászló 1966/28-29 Szitás György 1 képaláírásos
Három parancs 1966/33 Szitás György 1
(cím nélkül) 1966/34 1/2
Ferkó a télapó 1966/40 1/2
(cím nélkül) 1966/41 1
Foxi Maxi és a Pajtás újság 1966/42-43 Szitás György, í: Kóbé 1
Tűzpróba 1967/2 Képsor
"Kényszerleszállás" Havannában 1967/3 Képsor
Segélykiáltás a jégen 1967/4 Képsor
A parlamenter halála 1967/6 Képsor Képaláírásos
Az ösvény titka 1967/7 Képsor Képaláírásos
Kézfogó Dombóváron 1967/12-13 Endrődi István Képsor rejtvény
(cím nélkül) 1967/12-13 Endrődi István Képsor
A félelmetes árnyék 1967/24 Endrődi István Képsor
Totosa szolgálatban 1967/43 Dargay Attila Képsor
Totosa segít 1967/43 Dargay Attila Képsor
(cím nélkül) 1967/48 Képsor
(cím nélkül) 1967/48 Képsor
Totosa közlekedési őrjáraton 1968/2 Dargay Attila Képsor
Huszonnégy méter fejfájás 1968/3 Endrődi István 2
Rákok a szigeten 1968/19 Endrődi István, í: Alaksza Tamás 2 Anatolij Dnyeprov nyomán
A hős idomár 1968/39 Sajdik Ferenc Képsor
A nagyorrú a nagyfülűnél 1968/51-52 Zórád Ernő, í: Cs. Horváth Tibor Dupla képsor rejtvény
Százados szenzációk: A tizenkétezer fejű hadvezér 1971/18 Lengyel Gyula, í: Teknős Péter 1
Százados szenzációk: Kelepce Csornán 1971/23 Lengyel Gyula, í: Teknős Péter 1
Százados szenzációk: Ne haragudjék, lövetni fogok 1971/31 Lengyel Gyula, í: Teknős Péter 1
Százados szenzációk: A bellunói csíny 1971/43 Lengyel Gyula, í: Teknős Péter 1
Százados szenzációk: A szerencse fia 1972/1 Lengyel Gyula, í: Teknős Péter 1
A rászedett király 1974/15 Dargay Attila 2 képaláírásos, orosz népmese nyomán
Dupla gól 1976/44 Szitás György Képsor rejtvény
Fifi bácsi és a jégpálya 1980/3-4 Lehoczki István, í: Somhegyi Béla 2
Az égből lógó bőrönd titka 1988/19 Szentes Ágota 1
Mióta nem fésülködnek a horgászok 1989/4 1


Külföldi átvételek

Folytatásos képregények

Sorozat: cím Év/szám Író Rajzoló Oldal v. rész Eredeti megjelenés, megjegyzés
Osztálytársak 1956/29-37 Vang Li Mao Jung-Kun 8 képaláírásos, kínai (?)
Bob Mallard: Párbaj a hómezőn 1967/26-34 Jean Sanitas André Chéret 11 Rapt au Labrador, Vaillant 1137, 1 oldalnyira lerövidítve (francia)
A fekete lovagok kora 1973/39-1974/1 Henryk Jerzy Chmielewski Mieczysław Kościelniak 15 Kopernik, Świat Młodych 1973/15-43 (lengyel) alapján átdolgozta Szitás György
Okada az indián fiú 1977/1-6 Roger Lécureux Norma 12 Capitaine Apache: La "mochila" du Pony Express, Pif Gadget 370 (francia)
Okada megmenti a nép kincsét 1977/7-21 Roger Lécureux Norma 15 Capitaine Apache: La mémoire d’un peuple, Pif Gadget 395 (francia)
Fekete Farkas és a bűvös medve 1977/22-27 Jean Ollivier Kline 12 Loup Noir: Le grizzly magique, Pif Gadget 396 (francia)
Fekete Farkas a medve lakomáján 1977/28-33 Jean Ollivier Kline 12 Loup Noir: Le festin de l’ours, Pif Gadget 402 (francia)
Rahan: Küzdelem a horgascsőrűekkel 1978/1-8 Roger Lécureux André Chéret 15 Le coutelas perdu, Pif Gadget 427 (francia)
Fekete Farkas: A csapdák titka 1978/1-3 Jean Ollivier Kline 12 Loup Noir: Le mystère des pièges, Pif Gadget 410 (francia)
Fekete Farkas és a mandanok varázslónője 1978/4-8 Jean Ollivier Kline 10 Loup Noir: La sorcière des Mandans, Pif Gadget 388 (francia)
Rahan a fejszék erdejében 1978/9-19 Roger Lécureux André Chéret 20 Rahan: La forêt des haches, Pif Gadget 139 (francia)
Fekete Farkas a zsákmány nyomában 1978/9-13-14 Jean Ollivier Kline 10 Loup Noir, Pif Gadget 371 (francia)
Fekete Farkas a Kalandok Folyóján 1978/15-18 Jean Ollivier Kline 8 Loup Noir: Elan Gris, Pif Gadget 445 (francia)
Fekete Farkas és az aranyhegyű nyílvessző 1978/19-22 Jean Ollivier Kline 8 Loup Noir: Les flèches aux pointes d’or, Pif Gadget 455 (francia)
Dr. Justice: Az indián dosszié 1978/25-26, 28-35 Jean Ollivier Raffaele Carlo Marcello 10 Docteur Justice: Le dossier indien, Pif Gadget 454 (francia)
A tengeri kígyó 1978/37-38-1979/1 Jules Verne / Solet François Bourgeon 12 Le monde fantastique de Jules Verne: Le serpent de mer, Pif Gadget 466 (francia)
Fekete Farkas: A félelmetes doboz 1979/2-9 Jean Ollivier Kline 8 Pif Gadget 433 (francia)
Dr. Justice: Jázsár iskolája 1979/13-14-15-16 Jean Ollivier Raffaele Carlo Marcello 10 Docteur Justice: L'école des voleurs, Pif Gadget 501 (francia)
Pif: A nagy találmány 1980/23-35 Michel Motti Michel Motti 13 Le Pneumopif, Pif Gadget 521 (francia)
Az apacsok kapitánya 1981/1-10 Roger Lécureux Norma 10 Capitaine Apache: Le vieux fusil, Pif Gadget 513 (francia)
Az apacsok kapitánya: Az ősfőnök vagonja 1981/11-18 Roger Lécureux Norma 9 Capitaine Apache: Le wagon du chef fou, Pif Gadget 554 (francia)
Taranis, a gallok fia 1982/1-10 Victor Mora Raffaele Carlo Marcello 10 Le terrible Yagodai, Pif Gadget 490 (francia)
Kerekező nyomozók 1982/11-20 Jean Ollivier José Antonio de Huéscar 11 Les Vélodétectives: Des tas de billets de banque.., Pif Gadget 637 (francia)
Odüsszeusz és a Küklopsz 1982/21-35 Homérosz nyomán Raffaele Carlo Marcello 15 Ulysse et le cyclope, Pif Gadget 671 (francia)
Alaszkai aranyrögök 1983/1-18 Jean Ollivier André Juillard 20 La ruée vers l'or, Le Nouveau Pif 688 (francia)


Rövid képregények és képsorok

Sorozat: cím Év/szám Rajzoló Terjedelem Eredeti megjelenés, megjegyzés
Pif: A póruljárt torkos 1959/34-35 Roger Mas képsor Vaillant (francia)
Valóban szamarak 1959/41 képsor francia
Hadicsel 1959/41 képsor osztrák
A kis angyal 1960/10 Jean Effel 3 képsor francia
Ako: A falánk kígyó 1964/12 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Ako: Többet ésszel... 1964/25 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Tytus, Romek, Atomek (a lengyel harcerek kedvencei 1964/31 Henryk Jerzy Chmielewski 1 Tytus, Romek i A'Tomek (lengyel)
Ako (a német pionírok kedvence) 1964/46 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Ako (cím nélkül) 1964/48 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Tytus, Romek, Atomek (a lengyel harcerek kedvencei 1964/50 Henryk Jerzy Chmielewski 1 Tytus, Romek i A'Tomek (lengyel)
Ako és a krokodiltojás 1964/50 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Áca és Máca 1964/50 Dino Attanasio (?) képsor Modeste et Pomton, a Kekecből (francia)
Tytus a nagy újító 1965/3 Henryk Jerzy Chmielewski 1/2 Tytus, Romek i A'Tomek (lengyel)
Tytus és a repülőgép 1965/5 Henryk Jerzy Chmielewski 1/2 Tytus, Romek i A'Tomek (lengyel)
Goofy 1965/20 Walt Disney Studio képsor (amerikai)
Ako (cím nélkül) 1965/22-23 képsor Trommel (német)
Pif és társai 1965/50-51 Roger Mas 1 Vaillant 500 (francia)
Tytus: Szigorú ellenőrök 1965/50-51 Henryk Jerzy Chmielewski 1 Tytus, Romek i A'Tomek (lengyel)
Pif és társai 1966/3 Roger Mas 1 Vaillant 494 (francia)
Pif és az esernyő 1966/10 Roger Mas 1 Pifou, hibásan Pifnek írva; Vaillant 1035 (francia)
Pif és társai 1966/12 Roger Mas 1 (francia)
Placid és Muzo 1966/14 Jacques Nicolaou 1 Vaillant 1088 (francia)
Pif 1966/16 Roger Mas 1/2 (francia)
Atomino és az oroszlánok 1966/17-18 Vinicio Berti, író: Marcello Argilli 2 Atomino in vacanza, Il Pioniere dell'Unità 1964, részlet (olasz)
Albert 1966/19-20 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Pif és társai 1966/22 Roger Mas 1 Vaillant 493 (francia)
Pif és társai 1966/26 Roger Mas 1 (francia)
Pif és társai 1966/27 Roger Mas 1 (francia)
Pif és társai 1966/31 Roger Mas 1 Vaillant 478 (francia)
Pif és társai 1966/37 Roger Mas 1 Vaillant 492 (francia)
Szende Kandúr és Csupaorr Róka kalandjai 1966/38 Jacques Nicolaou képsor Placid et Muzo (francia)
Acélherkulesek 1966/38-39 René Deynis, író: Pierre Castex) 2 Jacques Flash et les hercules d'acier, Vaillant 1090, lerövidítve (francia)
Pif a harapós kutya 1966/40 Roger Mas 1 (francia)
Pif 1966/40 Roger Mas képsor #5983 (francia)
Pif: A csodaautó 1966/42-43 Roger Mas 1,5 Vaillant 1118 (francia)
Pif a Belphegor 1967/1 Roger Mas 1
Pif: (Ez is valami) 1967/4 Roger Mas képsor #6144 (francia)
Pif: A nagy Herkules 1967/5 Roger Mas 1 Vaillant 874 (francia)
Pif: (Elszámolnivalóm van) 1967/6 Roger Mas képsor #6137 (francia)
Naszredin Hodzsa: A szultán kincse 1967/7 Le Guen, Pierre, író: Roger Lécureux 1 Nasdine Hodja (francia)
Pif: (Egész nap packázik velem) 1967/7 Roger Mas képsor #6459 (francia)
Pif: (Egy, kettő, egy, kettő) 1967/8 Roger Mas képsor #6146 (francia)
Pif és a medvevadász 1967/9 Roger Mas 1 (francia)
Pifou és a nagy Herkules 1967/10 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1137 (francia)
Pif és a húsvéti tojás 1967/11 Roger Mas 1 Vaillant 934 (francia)
Pif és a Pejkó 1967/12-13 Roger Mas 1 (francia)
Pif: (Úgy vezetem a labdát, mint Pelé) 1967/14 Roger Mas képsor (francia)
Pifu: A furfangos Pifu 1967/15 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1139 (francia)
Pif: (Tonton, azonnal befested) 1967/16 Roger Mas képsor (francia)
Pif: (Erre jön Pif) 1967/18 Roger Mas képsor #6003 (francia)
Pif: (Imádom a madarakat) 1967/19 Roger Mas képsor #6104 (francia)
Pif: Koca-kacsavadászok 1967/20 Roger Mas 1 Vaillant 1127, részlet (francia)
Pif, a nagy indián 1967/21 Roger Mas 1/2 Vaillant 1147, részlet (francia)
Pif: (Megállj, eltiltalak) 1967/22 Roger Mas képsor #6165 (francia)
Kőkori játékok 1967/23 Eugène Gire 1/2 La Pension Radicelle, Vaillant 1144 (francia)
Pifu: (Nem helyes) 1967/24 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1247 (francia)
Maci Laci: Hihihi... van már kajám 1967/25 Hanna-Barbera Productions 1 Yogi Bear (amerikai)
Pif: (Add ide te lekvár) 1967/25 Roger Mas képsor #6145 (francia)
Pifék Afrikában 1967/26 Roger Mas 1 (francia)
Pifou kecske-kalandja 1967/27 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif: Herkules bosszúja 1967/28 Roger Mas 1 (francia)
Pifou, az oroszlánok réme 1967/29 Roger Mas 1/2 (francia)
Kőkori bolondságok 1967/29 Eugène Gire 1 La Pension Radicelle, Vaillant 1147 (francia)
Pif: A ló 1967/30 Roger Mas 1 (francia)
Pifou, a nagy horgász 1967/31 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1156 (francia)
Pif segít 1967/31 Roger Mas képsor #6089 (francia)
Pif: Herkules, a szivartolvaj 1967/32 Roger Mas 1 Vaillant 1154, részlet (francia)
Pif ajándéka 1967/32 Roger Mas 1 Vaillant 1154, részlet (francia)
Pifou és a KRESZ 1967/34 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1159 (francia)
Pif: Tonton, az erőművész 1967/36 Roger Mas képsor #6148 (francia)
Pif és a teki 1967/37 Roger Mas 1 (francia)
Pif, a hipnotizőr 1967/42 Roger Mas képsor #5652 (francia)
Pif, a favágó 1967/44 Roger Mas 1 (francia)
Pif visszafizet 1967/45 Roger Mas 1 (francia)
Pifou és Herkules őszi bajnoksága 1967/45 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1172 (francia)
Pifu: A nagy vadászat 1967/46 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1168 (francia)
Pif, a korcsolyabajnok 1967/47 Roger Mas 2 (francia)
Pif: A varázsló 1967/48 Roger Mas 1/2 (francia)
Pif: Az első hó 1967/49 1/2 Vaillant 1176 részlet (francia)
Pif a jégen 1967/50 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a hógolyók 1968/1 Roger Mas 1 (francia)
Pif fázik 1968/2 Roger Mas 1 (francia)
Albert 1968/2 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Pif a kutya 1968/3 Roger Mas 2 Vaillant 661 (francia)
Pif a kutya 1968/4 Roger Mas 1 Vaillant 513 (francia)
Ako palacsintát süt 1968/4 Klaus Vonderwerth képsor Trommel (német)
Pif 1968/4 Roger Mas képsor #6147 (francia)
Pif a kutya 1968/5 Roger Mas 1 (francia)
Pif a szakácsmester 1968/6 Roger Mas 1 Vaillant 512 (francia)
Pif és az ikre 1968/7 Roger Mas 1 Vaillant 525 (francia)
Pif és a televízió 1968/8 Roger Mas 1 Vaillant 514 (francia)
Pif a fotoművész 1968/9 Roger Mas 1 Vaillant 484 (francia)
Pif a kutya 1968/10 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a repülőszőnyeg 1968/11 Roger Mas 1 Vaillant 532 (francia)
Pif és a szerencsepatkó 1968/12 Roger Mas 1 Vaillant 522 (francia)
Pif és a Pif-lak 1968/13 Roger Mas 1 Vaillant 508 (francia)
Pif és a robotember 1968/14 Roger Mas 1 Vaillant 505 (francia)
Pif a békavadász 1968/15 Roger Mas 1 (francia)
Pif a vad-kacsa vadász 1968/16 Roger Mas 1 Vaillant 504 (francia)
Pif és Tapsifül 1968/17 Roger Mas 1 Vaillant 541 (francia)
Pif és a gombapörkölt 1968/18 Roger Mas 1 Vaillant 537 (francia)
Pif munkát vállal 1968/19 Roger Mas 1 Vaillant 503 (francia)
Pif és a vasárnap délelőtt 1968/20 Roger Mas 1 Vaillant 530 (francia)
Pif és az a szegény Tonton 1968/21 Roger Mas 1 Vaillant 526 (francia)
Pif és a kánikula 1968/22 Roger Mas 1 Vaillant 479 (francia)
Pif a szelek szárnyán 1968/23 Roger Mas 1 Vaillant 516 (francia)
Pif a teniszbajnok 1968/24 Roger Mas 1 Vaillant 527 (francia)
Pif és a harapós zongora 1968/25 Roger Mas 1 Vaillant 535 (francia)
Pif a trapéz hőse 1968/26 Roger Mas 1 (francia)
Pif megharagszik 1968/27 Roger Mas 1 Vaillant 499 (francia)
Pif és a csúzli 1968/28 Roger Mas 1 (francia)
Pif vadászni megy 1968/29 Roger Mas 1 Vaillant 539 (francia)
Pif a mesterlövő 1968/30 Roger Mas 1 Vaillant 534 (francia)
Pif az őskorban 1968/31-33, 35 Roger Mas 4 (francia)
Pif és a szerencseszám 1968/34 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a kompót 1968/36 Roger Mas 1 Vaillant 491 (francia)
Pif és a bumeráng 1968/37 Roger Mas 1 (francia)
Pif a hegymászó 1968/38 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a bikaviadal 1968/39 Roger Mas 1 Vaillant 538 (francia)
Pifnek csöngettek 1968/40 Roger Mas 1 (francia)
Pif kutyaszorítóban 1968/41 Roger Mas 1 (francia)
Pif a láthatatlan kutya 1968/42 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a technika 1968/43 Roger Mas 1 (francia)
Pif udvart seper 1968/44 Roger Mas 1 (francia)
Pif edző lesz 1968/45 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a hajnali vadászat 1968/46 Roger Mas 1 (francia)
Pif a hegymászó 1968/47 Roger Mas 1 (francia)
Pif és az ünnepi ebéd 1968/48 Roger Mas 1 (francia)
Pif a madár barát 1968/49 Roger Mas 1 (francia)
Pif a havasokban 1968/50 Roger Mas 1 (francia)
Pif hóembert épít 1968/51-52 Roger Mas 1 (francia)
Pif és az új év 1969/1 Roger Mas 1,5 Vaillant 1025 (francia)
Pif a lejtőn 1969/2 Roger Mas 1,5 Vaillant 1026 (francia)
Pif a lejtőn II 1969/3 Roger Mas 1,5 Vaillant 1028 (francia)
Pif és a csodasí 1969/4 Roger Mas 1,5 Vaillant 1029 (francia)
Pif és a havasi ember 1969/5 Roger Mas 1,5 Vaillant 1027 (francia)
Pif és a nátha 1969/6 Roger Mas 1,5 Vaillant 1023 (francia)
Pif veszélyes sportba kezd 1969/7 Roger Mas 1,5 Vaillant 1030 (francia)
Pif és a telefon 1969/8 Roger Mas 1,5 Vaillant 1035 (francia)
Pif: Ki a tréfakirály? 1969/9 Roger Mas 1,5 Vaillant 1019 (francia)
Pif: Rosszak a gyerekek! 1969/10 Roger Mas 1,5 Vaillant 1033 (francia)
Pif és a jótanács 1969/11 Roger Mas 1,5 Vaillant 1020 (francia)
Pif és a medvevadászat 1969/12 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a nyugalmas játék 1969/13 Roger Mas 1,5 Vaillant 1034 (francia)
Pif fürdőt vesz 1969/14 Roger Mas 1,5 Vaillant 1021 (francia)
Pif aggódni kezd 1969/15 Roger Mas 1,5 Vaillant 1017 (francia)
Pif: Építkezni jó! 1969/16 Roger Mas 1,5 Vaillant 1032 (francia)
Pifu… a nyulak oltalmazója 1969/17 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1217 (francia)
Pif nyelvészkedik 1969/18 Roger Mas 1,5 Vaillant 1018 (francia)
Pif: Dupla vagy semmi 1969/19 Louis Cance 1,5 (francia)
Pif kempingelni megy 1969/20 Roger Mas 1,5 Vaillant 983 v. 993 (francia)
Pif modellezik 1969/21 Roger Mas képsor (francia)
Pif és a cirkusz 1969/22 Roger Mas 1,5 Vaillant 995 (francia)
Pif a láthatatlan ember 1969/23 Roger Mas 1,5 Vaillant 988 (francia)
Pif a láthatatlan ember II. 1969/24 Roger Mas 1,5 Vaillant 990 (francia)
Pif és a dohányzás ártalmai 1969/25 Roger Mas 1,5 Vaillant 992 (francia)
Pifu az úszóbajnok 1969/26 Roger Mas képsor Pifou, Vaillant 1008 (francia)
Pif és az édes semmittevés 1969/27 Roger Mas 1,5 Vaillant 989 (francia)
Pif és a hajnövesztő 1969/28 Roger Mas 1,5 Vaillant 991 (francia)
Pif és a foci 1969/29 Roger Mas 1,5 Vaillant 996 (francia)
Pif és a fogyókúra 1969/30 Roger Mas 1,5 ua. mint a Pif és a jótanács a 11. számból, Vaillant 1020 (francia)
Pif repetázik 1969/31 képsor a szerkesztőség bocsánatkérése az ismétlésért, részben saját rajzzal
Pif és az altató 1969/32 Roger Mas 1,5 Vaillant 994 (francia)
Pif és a nyúlvadászat 1969/33 Roger Mas 1,5 Vaillant 1014 (francia)
Pif és a vadászszenvedély 1969/34 Roger Mas 1,5 Vaillant 1015 (francia)
Pif ugróasztala 1969/35 Roger Mas képsor (francia)
Pif és a vadászat keservei 1969/36 Roger Mas 1,5 Vaillant 1012 (francia)
Pif kalandja a csodaszerrel 1969/37 Roger Mas 1,5 (francia)
Pif és a nyúlháború 1969/38 Roger Mas 1,5 (francia)
Pif vigyáz a házra 1969/39 Roger Mas 2 Vaillant 1010 (francia)
Pif: Cézár nyúlra vadászik 1969/39 Roger Mas képsor (francia)
Pif a kalózkapitány 1969/40 Roger Mas 2 Vaillant 1009 (francia)
Pifu is ugrat 1969/40 Roger Mas képsor (francia)
Pif és a macskajelmez 1969/42 Roger Mas 2 Vaillant 898 (francia)
Pif: Pifu iskolába megy 1969/43 Roger Mas 2 Vaillant 905 (francia)
Pif fürdőt vesz 1969/45 Roger Mas 2 (francia)
Pif és a tüsszentőroham 1969/46 Roger Mas 2 (francia)
Pifu a torreádor! 1969/47 Roger Mas 1/2 Pifou, Vaillant 1011 (francia)
Pifu a nagyvad 1969/47 Roger Mas 1/2 Pifou, Vaillant 1012 (francia)
Pif és Agáta vadászszenvedélye 1969/49 Roger Mas 2 (francia)
Pif és az ökölvívás 1969/50 Roger Mas 2 (francia)
Pif és az idomítás csodái 1969/51 Roger Mas 2 Vaillant 695 (francia)
Pif és a technika 1970/3 Roger Mas 2 (francia)
Pifu helyet cserél 1970/4 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1007 (francia)
Soma és Döme 1970/4 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo (francia)
Pif és a bajusz 1970/6 Roger Mas 2 (francia)
Pif és az álomkór 1970/7 Roger Mas 2 (francia)
Pifou és a rosszcsont 1970/8 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1013 (francia)
Soma és Döme 1970/8 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo, Vaillant 967 (francia)
Pifu munkát vállal 1970/10 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1230 (francia)
Soma és Döme 1970/10 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo, Vaillant 1275 (francia)
Pif és a nátha 1970/11 Roger Mas 1 (francia)
Pifu az álomszuszék 1970/12 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1015 (francia)
Soma és Döme 1970/12 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo, Vaillant 952 (francia)
Pif és a csendes délután 1970/14 Roger Mas 2 Vaillant 964 (francia)
Pif és a látszat 1970/15 Roger Mas 2 Vaillant 967 (francia)
Soma és Döme 1970/16 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo, Vaillant 1281 (francia)
Pifu tüzet rak 1970/16 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1278 (francia)
Pifu megőrzi nyugalmát 1970/17 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1281 (francia)
Soma és Döme 1970/17 Jacques Nicolaou 1 Placid et Muzo, Vaillant 1278 (francia)
Pif és a favágás 1970/19 Roger Mas 2 Vaillant 963 (francia)
Pif és a nevelés 1970/20 Roger Mas 2 (francia)
Pif és a csodaszer 1970/21 Roger Mas 2 (francia)
Pif és a pók 1970/22 Roger Mas 2 (francia)
Pif és a mosakodás 1970/24 Roger Mas 2 (francia)
Pif és a jótanács 1970/25 Roger Mas 2 Vaillant 962 (francia)
Pif és a madarak 1970/26 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a szúnyogok 1970/27 Roger Mas 1 Vaillant 588 (francia)
Pif és a mágikus erők 1970/28 Roger Mas 1 Vaillant 599 (francia)
Pif és a kánikula 1970/29 Roger Mas 1 Vaillant 575 (francia)
Pif csónakázik 1970/31 Roger Mas 1 Vaillant 587 (francia)
Pif az esőcsináló 1970/32 Roger Mas 1 Vaillant 566 (francia)
Pif és a gombák 1970/34 Roger Mas 1 Vaillant 537 (francia)
Pif, a nyúlbarát 1970/35 Roger Mas 1 Vaillant 650 (francia)
Pif és a vadnyugat 1970/36 Roger Mas 1 (francia)
Pif és a csodafurulya 1970/38 Roger Mas 1 Vaillant 518 (francia)
Pif és a varázssugár 1970/39 Roger Mas 2 Vaillant 603 (francia)
Pif bosszút áll 1970/41 Roger Mas 2 Vaillant 965 (francia)
Pif, a jófiú 1970/43 Roger Mas 2 Vaillant 969 (francia)
Pif, a torreádor 1970/44-45 Roger Mas 4 Vaillant 1054 (francia)
Pif, az állatbarát 1970/46-47 Roger Mas 4 (francia)
Pif, a muszkli király 1970/49-50 Roger Mas 4 (francia)
Pif, a becsületes megtaláló 1970/51 Roger Mas 2 Vaillant 664 (francia)
Pif és az önkényes beköltöző 1970/52-71/1 Roger Mas 4 Vaillant 1044 (francia)
Pif a fején találja a szöget 1971/2-3 Roger Mas 4 Vaillant 1047 (francia)
Pif a botcsinálta horgász 1971/4-5 Roger Mas 4 Vaillant 1043 (francia)
Pif a kincsvadász 1971/6-7 Louis Cance 4 (francia)
A Pif család utazik 1971/8-9 Roger Mas 4 Vaillant 1046 (francia)
Pifou kecske kalandja 1971/10 Roger Mas 1/2 Pifou, Vaillant 1033? (francia)
Pif, a postás 1971/10-11 Roger Mas 4 Vaillant 1057 (francia)
Pif a nyim-nyám 1971/12 Roger Mas 1,5 Vaillant 663 (francia)
Pif és a tigrisnyúl 1971/14-15 Louis Cance 4 (francia)
Pif és a vakáció 1971/16-17 Roger Mas 3 Vaillant 1049 (francia)
Pif a víz alatt 1971/18-19 Roger Mas 3 Vaillant 1055 (francia)
Pif, a betörő 1971/20-21 Roger Mas 3 Vaillant 1056 (francia)
Pif cselgáncsozozik 1971/22 Roger Mas 2 Vaillant 668 (francia)
Pif és a párnacsata 1971/23-24 Roger Mas 3 Vaillant 1052 (francia)
Pif és az autó 1971/25-26 Roger Mas 3 Vaillant 1045 (francia)
Pif próbarepülése 1971/27-28 Roger Mas 3 (francia)
Pif és a házimunka 1971/29-30 Roger Mas 3 (francia)
Pif hajózni akar 1971/31-32 Roger Mas 3 Vaillant 1050 (francia)
Pif és a havasi ember 1971/33-34 Roger Mas 3 (francia)
Pif és az iskolakezdés 1971/35-36 Roger Mas 3,5 (francia)
Pif a havasokon 1971/37-38 Roger Mas 3 (francia)
Pif az állatok barátja 1971/39-40 Roger Mas 3,5 Vaillant 1062 (francia)
Pif játszani akar 1971/41-42 Roger Mas 3 (francia)
Pif, a törvény őre 1971/43-44 Roger Mas 3 Vaillant 1065 (francia)
Pif és a nátha 1971/45-46 Roger Mas 3 Vaillant 1066 (francia)
Pif közlekedik 1971/47-48 Roger Mas 3,5 (francia)
Pif, az esőcsináló 1971/49-50 Roger Mas 3 (francia)
Pif és a tévé 1971/51-52 Roger Mas 3 (francia)
Pif, a mentőangyal 1972/1-2 Roger Mas 4 (francia)
Pif, a Nagy Sziú Főnök I. 1972/3-4 Roger Mas 4 (francia)
Pif, a Nagy Sziú Főnök II. 1972/5-6 Roger Mas 4 (francia)
Pif és a kopasz fej 1972/7-8 Roger Mas 4 (francia)
Pif és az ünnepi torta 1972/9-11 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif örökölt 1972/12-15 Louis Cance 5 (francia)
Pif és a televízió 1972/17-20 Louis Cance 5 (francia)
Pif és a filmesek 1972/22-24 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif és a nyugalom tanyája 1972/25-27 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif és a sugárhajtású versenyautó 1972/29-31 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif és a beszélő szamár 1972/32-34 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif: Ki kit utánoz 1972/35-37 Louis Cance 4,5 (francia)
Pif és a horgászszerencse 1972/39-43 Louis Cance 5 (francia)
Pif a vidám parkban 1972/45-49 Louis Cance 5 (francia)
Kviki, az ősmadár 1972/50 Jacques Kamb 1 Couik, Pif Gadget 142 (francia)
Pif kalandja a rinocérosszal 1972/52-1973/5 Louis Cance 5 La jungle en folie karakterek vsz. (francia)
Pif a havasokban 1973/7-11 Louis Cance 5 (francia)
Pif segít a majmokon 1973/13-17 Louis Cance 5 (francia)
Kviki és az ősember 1973/18 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu és a vakondfogás 1973/18 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1303 (francia)
Pifu madárkája 1973/19 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1249 (francia)
Kviki és a pelikán 1973/21 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu az önfejű 1973/22 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1263 (francia)
Pifu kertet öntöz 1973/23 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Kviki és az ősember 1973/24 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu vadászcsele 1973/26 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1270 (francia)
Pifu patkót talál 1973/28 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1431 (francia)
Pifu és az éltető víz 1973/31 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1265 (francia)
Pifu és a modern technika 1973/32 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1378 (francia)
Kviki és az ősember 1973/33 Jacques Kamb 1 Couik, Pif Gadget 140 (francia)
Kviki és a foci 1973/34 Jacques Kamb 1 Couik, Pif-Vaillant 1411 (francia)
Pifu lepkeszárnyon 1973/35 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1242 (francia)
Leó, az állati állatkölyök 1973/38 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif-Vaillant 1455 (francia)
Pifu és az egerészés 1973/39 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1455 (francia)
Pifu a kiállításon 1973/40 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1468 (francia)
Artur, a törvény őre 1973/41-44 Jean Cézard 7 Arthur (francia)
Kviki 1973/44 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu vadászaton… 1973/46 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1425 (francia)
Pifu fél a szarvas állatoktól 1973/48 Roger Mas 1 (francia)
Pifu visszavág 1973/49 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1390 (francia)
Pifu csuklik 1973/49 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1389 (francia)
Pifu nincs otthon 1973/50 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu síel 1973/50 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1338 (francia)
Kviki barkácsol 1973/51 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu náthásodik 1973/51 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Artúr és a vénuszlakó 1973/52-1974/2 Jean Cézard 5 Arthur (francia)
Pifu a zsonglőr 1974/2 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 1235 (francia)
Artúr szereti a cirkuszt 1974/3-6 Jean Cézard 7 Arthur (francia)
Pifu és az időjóslás 1974/6 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu: Pfff… 1974/7 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu nincs itthon 1974/7 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif alpesi kalandja 1974/8-10 Louis Cance, író: Valli 5 (francia)
Pif és az erőszakos vevő 1974/11-13 Louis Cance 5 (francia)
Pifu: Szöveg nélkül 1974/13 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif, a jazz királya 1974/16-18 Louis Cance 5 (francia)
Varjú Jancsi és Jani 1974/18 Jacques Kamb 1 Couik és Kouic (francia)
Varjú Jancsi és Jani 1974/19 Jacques Kamb 1 Couik és Kouic (francia)
Pifu megerősödik 1974/19 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu kivirágzik 1974/20 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu a golf nagymestere 1974/20 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif a bátor tűzoltó 1974/22-24 Louis Cance 5 (francia)
Placid és Muzo nyaralni megy 1974/24 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu békében halászhat 1974/25 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu: A horgászás megnyugtat 1974/28 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Varjú Jancsi és az utókor 1974/30 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu nagyon náthás 1974/32 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu gyöngyvirága 1974/33 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu sárkányt ereget 1974/34 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu kertet öntöz 1974/35 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Varjú Jancsi 1974/36 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pifu arcképe 1974/37 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif kacsavadászaton 1974/38-40 Roger Mas 3 Vaillant 1074 (francia)
Pifu: Táborozás után 1974/41 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Félix mesterdetektvív: Hétvégi pihenő 1974/42 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Pifnek jó étvágya van 1974/43-45 Roger Mas 3 Vaillant 1083 (francia)
Pifu csúcsformában 1974/46 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif úgy érzi: betelt a pohár 1974/48-49 Michel Motti, író: Nadaud 2 Le grand ras-le-bol, Pif Gadget 264 (francia)
Pifu a nagy főnök 1974/50-51 Roger Mas 4 Pifou, Vaillant-Pif 1502 (francia)
Pifuék vadásznak 1975/1 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif és a léggömb 1975/2-3 Louis Cance, író: Nadaud 4 (francia)
Leó, a lógós leopárd 1975/4 Roger Mas 2 Léo… bête à part, Pif-Vaillant 1466 (francia)
Pif: Kalandos kirándulás 1975/5-6 Louis Cance 4 (francia)
Leó, a lógós leopárd 1975/7 Roger Mas 2 Léo… bête à part, Pif-Vaillant 1507 (francia)
Pif és a kísértetkastély 1975/8-9 Louis Cance 4 (francia)
Pif, a konyhaművészet mestere 1975/10-11 Louis Cance 4 (francia)
Leó, a lopakodó leopárd 1975/12 Roger Mas 2 Léo… bête à part, Pif Gadget 247 (francia)
Pifu a nyúlvadász után nyúl 1975/14 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant-Pif 1531 (francia)
Pif, az oroszlánvadász 1975/15-17 Louis Cance 5 (francia)
Pif esőt akar 1975/18-19 Louis Cance, író: Nadaud 4 (francia)
Pif szerencsét próbál 1975/20-21 Louis Cance 4 (francia)
Pif fekete napja 1975/22-23 Louis Cance 4 (francia)
Leó, a lopakodó leopárd 1975/24 Roger Mas 2 Léo… bête à part, Pif-Vaillant 1497 (francia)
Pifu győzelme 1975/26 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant-Pif 1503 (francia)
Pif és a csudakalap 1975/28-29 5 (francia)
Pifu és a vízisportok 1975/30 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Leó, a lógós leopárd 1975/32 Roger Mas 2 Léo… bête à part (francia)
Pif és a maszkabál 1975/34-36 5 (francia)
Leó, a lógós leopárd 1975/36 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Varjú Jancsi 1975/37 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Pif és a születésnapi ajándék 1975/38-39 4 (francia)
Pif és az automata 1975/40-41 4 (francia)
Pif és a kemping szelleme 1975/42-44 író: Nadaud 7 (francia)
Pif és Herkules békét köt 1975/45-47 5 (francia)
Varjú Jancsi 1975/48 1 Couik (francia)
Leó, a lógós leopárd 1975/48 1 Léo… bête à part (francia)
Pif a nagy detektív 1975/50-52 6 (francia)
Pifu célba talál 1975/53 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif és a tenger bikája 1976/1-3 Louis Cance 6 (francia)
Pif a nagy kincsvadász 1976/4-6 Louis Cance, író: Jean Sanitas 6 Pif Gadget 318 (francia)
Pif a madarak barátja 1976/7-9 Yannick, író: Nadaud 6 (francia)
Pif és az öreg hölgy látogatása 1976/10-12 Louis Cance, író: Valli 5 Pif Gadget 194 (francia)
Pif és a színes tévé 1976/13-16 Yannick, író: Nadaud 5 (francia)
Pif felhagy a veréssel 1976/17-20 Roger Mas 6 (francia)
Pifu gólt rugott 1976/26 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu megtréfálja a vadászt 1976/28 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu a golfbajnok 1976/29 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu náthás lett 1976/30 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant-Pif 1224 (francia)
Pifuék olcsó sátrat vesznek 1976/31 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Varjú Jani az önző hajós 1976/32 Jacques Kamb 1 Couik (francia)
Placid és Muzo 1976/36 Jacques Nicolaou 1 Vaillant 837 (francia)
Pifu és a sapka 1976/37 Roger Mas 1 Pifou, Vaillant 566 (francia)
Pifu és a fal 1976/38 Roger Mas 1 Pifou, Pif-Vaillant 1606 (francia)
Pifu a konyhafőnök 1976/39 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 369 (francia)
Pifu a távolugró 1976/41 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Dr. Szimat: Kettős merénylet? 1976/43 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 oldal Ludo (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1976/44 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Dr. Szimat 1976/45 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 oldal Ludo (francia), rejtvény
Pif a mesteredző 1976/47-49 3 (francia)
Dr. Szimat 1977/3 Marc Moallic 1 oldal Ludo (francia), rejtvény
Pif és a nagy verseny 1977/4-6 Louis Cance, író: Nadaud 6 Pif Gadget 320 (francia)
Dr. Szimat: A lusta erdőkerülő 1977/12 Marc Moallic 1/2 oldal Ludo (francia), rejtvény
Dr. Szimat: Az eltűnt gyémánt 1977/12 Marc Moallic 1/2 oldal Ludo (francia), rejtvény
Pif és a légibringa 1977/13-16 Michel Motti, író: Nadaud 4 L'aviovélo, Pif Gadget 275 (francia)
Leó 1977/18 Roger Mas 2 Léo… bête à part (francia)
Leó szökni készül 1977/21 Roger Mas 2 Léo… bête à part, Pif Gadget 354 (francia)
Pif a tenger ördöge 1977/22-23 4 Pif Gadget 320 (francia)
Pif és a varázskanna 1977/25-27 Michel Motti, író: Solet 3 Pif Gadget 350 (francia)
Leó, a lopakodó leopárd 1977/29 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu: Vidám nagytakarítás 1977/31 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pifu: Én vagyok Tell Vilmos 1977/31 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Dr. Szimat 1977/32 Marc Moallic 1 oldal Ludo (francia), rejtvény
Pifu a légtornász 1977/33 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Dr. Szimat 1977/35 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1977/36 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Leo, mint fakír 1977/36 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu nem babonás 1977/36 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Placid és Muzo: Csak nyugi, nyugi! 1978/1 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Dr. Szimat 1978/1 Marc Moallic 1
Placid és Muzo 1978/2 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 383
Pifu: Könnyű ebéd 1978/3 1 Pifou (francia)
Placid és Muzo 1978/4 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu: A nagy fogás 1978/5 Roger Mas 1 Pif Gadget 427 (francia)
Dr. Szimat 1978/9 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Pifu és a nyulak 1978/10 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 453
Leó és a sikeres szökés 1978/11 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 427 (francia)
Leó és egy csattanó történet 1978/13-14 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 449 (francia)
Placid és Muzo: A kétfejű sárkány 1978/13-14 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 453 (francia)
Dr. Szimat 1978/13-14 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo, Pif Gadget 445 (francia), rejtvény
Placid és Muzo: Placid fogyókúrázik 1978/16 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 393 (francia)
Pifu és a dühös duda 1978/18 Roger Mas 1 (francia)
Leó ollóval segít 1978/19 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Placid és Muzo: Aki a virágot szereti... 1978/20 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu tizenegyest rúg... 1978/24 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 469 (francia)
Leó 1978/31 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 459 (francia)
Pifu 1978/32 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 319 (francia)
Placid és Muzo 1978/33 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 424 (francia)
Dr. Szimat 1978/24 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo: Le barman est curieux, Pif Gadget 420 (francia), rejtvény
Dr. Szimat 1978/34 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo, Pif Gadget 429 (francia), rejtvény
Leó 1978/35 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 473 (francia)
Pifu és a téli sportok 1978/36 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 467 (francia)
Placid és Muzo a művészetért 1979/2 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 421 (francia)
Leó a nyávogó leopárd 1979/3 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 467 (francia)
Pifu teke-technikája 1979/4 Roger Mas 1 Pif Gadget 432 (francia)
Dr. Szimat 1979/5 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo, Pif Gadget 465 (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1979/7 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu a plafonra kívánkozik 1979/8 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Leó 1979/9 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 502 (francia)
Corinne és Jeannot 1979/10 Jean Tabary 1 Pif Gadget 428 (francia)
Dr. Szimat 1979/12 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1979/15-16 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Leó 1979/17 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 501 (francia)
Placid és Muzo 1979/18 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 497 (francia)
Placid és Muzo 1979/19 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 502 (francia)
Dr. Szimat 1979/20 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo: Un complice bavard, Pif Gadget 415 (francia), rejtvény
Leó 1979/21 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 436 (francia)
Leó 1979/22 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 438 (francia)
Pifu 1979/25 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 503 (francia)
Dr. Szimat 1979/25 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo, Pif Gadget 501 (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1979/26 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 530 (francia)
Pifu nem szereti a szúnyogokat 1979/28 Roger Mas 1 Pif Gadget 445 (francia)
Pif: Utazás buborékban 1979/28-34 Louis Cance 7 L'OVNI à bulles, Pif Gadget 529 (francia)
Dr. Szimat 1979/29 Marc Moallic, író: Henri Crespi 1 Ludo, Pif Gadget 529 (francia), rejtvény
Placid és Muzo 1979/30 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 419 (francia)
Pifu célba dobál 1979/33 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 529 (francia)
Pifu a kis technikus 1979/35 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 466 (francia)
Placid és Muzo: Energiatakarékosság! 1979/36 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pif: Eltűnt egy vonat! 1979/38-39 7 Un train a disparu, Pif Gadget 522 (francia)
Leó: Hócsata 1980/1-2 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pif: Nyugalmas vasárnap 1980/1-2 5 (francia)
Dr. Szimat 1980/4 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Pifu karatézik 1980/5 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 416 (francia)
Leó fakírkodik 1980/6 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 535 (francia)
Placid és Muzo: Jó kis műsor 1980/7 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 533 (francia)
Pifu hógolyózi 1980/8 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Corinne és Jeannot 1980/9 Jean Tabary 1 (francia)
Pifu teniszezik 1980/12 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Placid és Muzo: A hegyitúra 1980/14 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Placid és Muzo: Emmentáli kerék 1980/15 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu 1980/16 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 496 (francia)
Leó a faljáró 1980/18 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 547 (francia)
Leó és az álmatlanság 1980/19 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 525 (francia)
Pifu meg a gomba 1980/20 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 552 (francia)
Placid és Muzo: Irány a tenger! 1980/22 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 558 (francia)
Placid és Muzo 1980/29 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 445 (francia)
Placid és Muzo 1980/30 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 496 (francia)
Placid és Muzo 1980/32 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Dr. Szimat 1980/33 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Leó a kígyóbűvölő 1980/34 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 565 (francia)
Placid és Muzo 1980/36 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Leó 1980/37 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 544 (francia)
Dr. Szimat 1981/2 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Leó: Csönd legyen! 1981/3 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 493 (francia)
Placid és Muzo 1981/4 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu 1981/5 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Placid és Muzo 1981/6 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Placid és Muzo 1981/7 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu: Utazás palackban 1981/8 Roger Mas 1 Pifou, Pif Gadget 554 (francia)
Placid és Muzo 1981/10 Jacques Nicolaou 1 Pif Gadget 589 (francia)
Placid és Muzo 1981/12 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Placid és Muzo 1981/14 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Pifu és a fürdés 1981/15 Roger Mas 1 Pif Gadget 484 (francia)
Pifu 1981/16 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Dr. Szimat: Ki lopta el a kalapot? 1981/20 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Pif és a bravúros nyomozás 1981/21-27 Michel Motti 7 Les Indiens attaqueraient–ils le tour de France?, Pif Gadget 600 (francia)
Pifu a trükkmester 1981/23 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Leó a kaktuszborbély 1981/28 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu csuszka-deszkázik 1981/31 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Leó 1981/32 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Dr. Szimat 1982/1 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Leo a légyápoló 1982/2 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu és az elkésett télapó 1982/3 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Lábáztató 1982/3 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Dr. Szimat 1982/4 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Leó bundát cserél 1982/7 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu 1982/8 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Leó a kaktuszőr 1982/9 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu 1982/10 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Vica és Jocó 1982/14 Jean Tabary 1 Corinne et Jeannot (francia)
Horkantó és a paróka 1982/15 Jean-Claude Poirier 1 Horace (francia)
Adalbert és a nyílpuska 1982/17 Turk, író: Bob de Groot 1 Léonard (francia)
Horkantó a sivatagban 1982/18 Jean-Claude Poirier 1 Horace (francia)
Leó 1982/24 Roger Mas 1 Léo… bête à part (francia)
Pifu 1982/25 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Placid et Muzo: A legújabb modell! 1982/28 Jacques Nicolaou 1 (francia)
Horkantó 1982/33 Jean-Claude Poirier 1 Horace, Pif Gadget 433 (francia)
Pifu 1983/2 Roger Mas 1 Pifou, #1822 (francia)
Leó és az injekció 1983/4 Roger Mas 1 Léo… bête à part, #1860 (francia)
Favicc 1983/7 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Pifu 1983/8 Roger Mas 1 (francia)
Leó 1983/10 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 499 (francia)
Pifu 1983/16 Roger Mas 1 Pifou, #1793 (francia)
Rendkívüli halnap 1983/21 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Ász! 1983/32 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Szuperautó 1983/33 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Dr. Szimat 1984/1 Marc Moallic 1 Ludo (francia), rejtvény
Herkules a hóban 1984/2 Yannick 1 Hercule (francia)
Orrtyű 1984/6 Guillermo Mordillo 1 Pif Gadget 501 (francia)
(cím nélkül) 1984/17 Guillermo Mordillo 1 Pif Gadget 509 (francia)
(cím nélkül) 1984/19 Guillermo Mordillo 1 (francia)
Leó és a széllelbélelt autó 1987/18 Roger Mas 1 Léo… bête à part, Pif Gadget 561 (francia)
Zup és Zip 1987/29 Jacques Kamb 1 Zup et son vidéozip #29 (francia)
Herkules: A liftesfiú 1987/30 Totaro, író: Nadaud 1 Hercule (francia)
Bull és Bill 1987/32 Jean Roba, író: André Franquin 1 Boule et Bill: Curieux, moi? (#412); Journal de Spirou 1584 (1968), majd Pif Gadget (francia)
Zup és Zip 1988/2 Jacques Kamb 1 Zup et son vidéozip #30 (francia)
Herkules az aknaszedő 1988/3 Totaro, író: Nadaud 1 Hercule (francia)
Pifu, a virágszerető 1989/4 Roger Mas 1 Pifou (francia)
Pif: Kőkemény krimi 1989/22-27 6 (francia)